Miliász (görög nyelven Μιλυάς) egy hegyvidéki ország volt az ókori Anatólia (mai Törökország) délnyugati területén. Általában Észak-Lükia utódkirályságának, illetve Dél-Pizídia és Kelet-Phrügia részeként tartják számon, de Hérodotosz állítása szerint Miliász tartomány határait sosem jelölték ki pontosan.
Miliász területének őslakói miliaiaknak, azaz miliásziaknak (miliek, milüák, görög nyelven Μιλύαι) nevezték magukat, azonban a legkorábbi, ismert elnevezésük a Sólymoi (Σόλυμοι), vagyis szolümoszok (szolimok, szolimaiak). Ezeket az elnevezéseket vélhetően a mai Törökország Antalya tartományában található Szolima-hegység után kapták. Louis Feldman – más kutatók által még általánosan el nem fogadott – véleménye szerint a szolimaiak eredetileg egy máig hitelesítetlen sémi nyelvet beszéltek, a mili nyelv viszont az indoeurópai nyelvcsaládba tartozott.
Elhelyezkedése
A Miliász nevet időnként csak Lükia egyik részének meghatározására használták, az elnevezés azonban a Szeleukidák szíriai hódításait követően a Lükiával határos Pizídia délnyugati részére, a Termesszosz városa és a Kadmosz (Baba Dagh) lába között elterülő területre korlátozódott. A későbbiekben ezt a területet – amelynek nyugati része a Cabalia nevet viselte – olykor Lükia részeként tartották számon (például Klaudiosz Ptolemaiosz), olykor pedig Pamphülia vagy Pizídia részeként írták le (például Idősebb Plinius). Nagy Antiokhosz hódításai után a rómaiak Eumenésznek engedték át az országot, bár annak uralkodói továbbra is pizídiai hercegek maradtak.
Földrajza A szolimok vélhetően egy anatóliai hegység, a Szolima (később Güllük Dagi) után kapták a nevüket.
Miliász javarészt egyenetlen, hegyvidéki területekből állt, de termékeny síkságok is tartoztak hozzá. Az elnevezése, amely a homéroszi eposzokban nem szerepelt, feltehetően azoktól a fennmaradt miliektől ered, akiket a termilákként (később lükökként) ismert krétai megszállók üldöztek a hegyekbe.
Miliász legfontosabb városai Cibyra (Cibyratis), Oenoanda, Balbura és Bubon voltak, amelyek egy tetrapoliszt alkottak. Néhány szerző egy Miliász nevű várost is megemlít, amely Pizídiában lehetett, Termesszosztól északra.
Fordítás
Irodalom Alan S. Hall: The Milyadeis and Their Territory. In: Anatolian Studies. 36. k., 1986, 137–157. o. Peter Talloen: Cult in Pisidia. Religious Practice in Southwestern Asia Minor from Alexander the Great to the Rise of Christianity (= Studies in Eastern Mediterranean Archaeology. 10. k.) Brepols, Turnhout 2015, .
Jegyzetek
Kategória:Anatólia történelme