Dénes Lajos (Orosháza, 1937. január 29. –) magyar állatorvos, miniszterhelyettes.
Élete Munkáscsaládban született. 1961-ben, az Állatorvostudományi Egyetemen szerezte első, állatorvosi diplomáját, ugyanabban az évben belépett az MSZMP-be is. Később a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szakmérnöki diplomát is szerzett. 1960 és 1965 között üzemi, majd megyei szakállatorvosként dolgozott, 1965-ben pedig az Élelmezésügyi Minisztériumba (1967-től Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium) került, ahol előbb főelőadó, főosztályvezető-helyettes, 1973-ban pedig főosztályvezető lett.
1978. november 15-től 1987-ig miniszterhelyettes volt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban, e minőségében a felügyelete alá tartozott az Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai Főosztály, a Növényvédelmi és Agrokémiai Főosztály, valamint a Földügyi és Térképészeti Hivatal. Közben tanított az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani Tanszékén is, ahol egyetemi tanári címig jutott. 1987 és 1992 között a MÉM Állategészségügyi és Élelmiszervizsgáló Szolgálat főigazgatója volt, de még nyugdíjasként is tevékenykedett, mint agrárközgazdász, illetve agrárigazgatási tanácsadó.
Kutatható iratanyaga Miniszterhelyettesi működési időszakából 3,86 iratfolyóméternyi (31 kis- és 1 nagydoboznyi), maradandó értékűnek minősített iratanyaga került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-K-9-ay törzsszámon kutatható.Dénes Lajos miniszterhelyettesi iratainak jegyzéke az MNL OL nyilvántartásában; hozzáférés: 2025. május 17.
Díjai, elismerései Mongol népi forradalom 50. évfordulója emlékérem (1974) Munka érdemrend ezüst fokozat (1977)
Jegyzetek
Források Dénes Lajos életrajza a Történelmi Tár online adatbázisában A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium fondjának repertóriuma, javított változat. A Magyar Országos Levéltár segédletei, 28. Magyar Országos Levéltár, 2021.
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar állatorvosok Kategória:Orosháziak Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók