Grover Washington, Jr. amerikai szaxofonos.
Pályafutása Grover Washington, Jr. zenész családból származott. Szaxofonozni Elvin Shepherd tanította. Az első szakmai tapasztalatait a csak jóval később ismertté vált stúdiózenészekkel dolgozva szerezte, akik The Funk Brothers néven a Motown Records ritmusszekcióját alkották. A The Four Clefs nevű együttessel sokat turnézott az úgynevezett Chitlin' CircuitenA Chitlin' Circuit az Egyesült Államok keleti, déli és középnyugati területein található fellépőhelyek gyűjtőneve volt, amelyek kereskedelmi és kulturális elfogadottságot biztosítottak afro-amerikai zenészek, humoristák és más előadóművészek számára a faji szegregáció korszakábanaz 1960-as évekig. az USA közép-nyugati részén.
Washington első sikeres felvétele szinte véletlenül született 1970-ben, amikor Hank Crawford nem tudott részt venni a Prestige Records egyik értekezletén és Washingtont bevették helyette. Az ebből az alkalomból készült „Inner City Blues” long play lemez már nagyjából azt a sikerreceptet követte, amelyet Washington pályafutása hátralévő részében követett: egy − a hallgatótömeget megragadó tetszetős keverék volt, az aktuális popzene az R&B, a funk és a fúziós jazz hatásaival, latin hangzásokkal cifrázva, a rendelkezésre álló legjobb stúdiózenészek által közvetítve.
Az USA-ban Washington újra és újra sikereket ért el a poplistákon a dzsesszhez közelálló felvételeivel. A legkiemelkedőbbek a „Mister Magic” és a „Just The Two Of Us” voltak − ez utóbbi Bill Withers soulénekessel.
Alig néhány nappal 56. születésnapja után Grover Washington, Jr. súlyos szívrohamot kapott egy tévéműsor felvétele közben, amibe nem sokkal később a kórházban belehalt.
Diszkográfia
1971: Inner City Blues 1972: All the King's Horses 1973: Soul Box 1974: Mister Magic 1975: Feels So Good 1976: A Secret Place 1977: Live At The Bijou 1978: Reed Seed 1979: Paradise 1980: Skylarkin' 1980: Winelight 1980: Come Morning 1981: Baddest 1982: The Best Is Yet To Come 1984: Inside Moves 1986: House Full Of Love 1987: Strawberry Moon 1988: Then and Now 1989: Time Out of Mind 1992: Next Exit 1994: All My Tomorrows 1996: Soulful Strut 1997: Breath of Heaven: A Holiday Collection 2000: Aria 2001: Discovery - The First Recordings 2010: Grover Live
Jegyzetek
Források https://teddypendergrassofficial.com/ https://www.allmusic.com/artist/grover-washington-jr-mn0000944206/biography
Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Szaxofonisták Kategória:1943-ban született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek