A Tsodilo nevű világörökségi helyszín Botswana északi részén található. Az itteni síkságból kiemelkedő hegyekben sziklarajzok, barlangok találhatók. 2001-ben nyerte el a világörökségi rangot a helyi népek számára vallási okokból is fontos, sok ezer évre visszatekintő ősi emlékei miatt. Az UNESCO becslései szerint több mint 4500 festmény található itt a sziklákon.

Leírása A Botswana északnyugati részén fekvő Tsodilo hegységben a Kalahári-sivatagból kiemelkedő sziklákon, nagyjából 10 négyzetkilométeres területen, mintegy 500 helyszínen körülbelül 4500 sziklarajz maradt fenn. A képek alkotói nagy többségükben a szan (busman) népcsoporthoz tartoztak, akik lakóhelyként is használták a barlangokat és a sziklamélyedéseket, de számos alkotás (főleg a fehérrrel festettek) a bantukhoz köthető. A kutatások szerint a térség már a paleolitikum idején is lakott volt, az ember jelenlétének legrégebbi nyomait 100 000 évesre becsülik. Néhány festményt évesnek tartanak a szalemberek,C.Michael Hogan. 2008 de a legkorábbiak általában több ezer, a legkésőbbiek négyszáz körüli évesek lehetnek. Az ábrázolások egy jelentős részét i. sz. 800 és 1300 közé datálják. A rajzok egy része olyan magasan van a sziklákon, hogy elkészítésükhöz mindenképpen állványt kellett használniuk az alkotóknak. A képek többségén orrszarvúk, zsiráfok, antilopok, hosszúszarvú marhák (watusik), oroszlánok, vízilovak és halak jelennek meg. Ezek egy egykori tó jelenlétét és az itt élő állatvilág változatosságát bizonyítják. A képek egy része geometrikus ábrázolás, ezeket körülbelül ezer évesre becsülik, míg a csordákat ábrázoló rajzok feltehetően az i. sz. 6. század után keletkeztek, amikor a térségben meghonosodott az állattenyésztés. Egyes rajzok embereket, valamint hétköznapi tárgyakat ábrázolnak, például olyan kosarakat, amilyeneket a szanok a ma napig is használnak.

A környéken lakó busmanok szent helyként tisztelik ezeket a hegyeket, szerintük itt laknak a legősibb szellemek. Azt tartják, hogy a szíkla belül kis kamrákra van osztva, és mindegyikben egy-egy szellem lakik.

Földrajza

A területen négy nagyobb hegy található. A legmagasabb eléri a tengerszint feletti 1400 méteres magasságot, Botswana legmagasabb pontjai közé tartozik. A három nagyobb csúcs neve Férfi; Nő; és Gyermek. A hegyek körülbellül 40 kilométerre fekszenek Shakawe településtől.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Források

Tsodilo - UNESCO World Cultural Heritage site

További információk Friendly, Alfred. “Africa’s Bushman Art Treasures,” National Geographic (June 1963) 848-865. Thomas, Elizabeth Marshall. “Bushmen of the Kalahari,” National Geographic (June 1963) 866-888. Ursula Erasmus (1992) Bushman Culture, published by Excalibur, 315 pp C. Michael Hogan (2008) Makgadikgadi, The Megalithic Portal, ed. A. Burnham Luis Pancorbo (2000) "Al fin las colinas de Tsodilo" en "Tiempo de África". pp. 280–286. Laertes, Barcelona. Sheila Coulson, Sigrid Staurset, and Nick Walker (2011) "Ritualized Behavior in the Middle Stone Age: Evidence from Rhino Cave, Tsodilo Hills, Botswana" PaleoAnthropology 2011:18-61

Kapcsolódó szócikkek Border Cave

Kategória:Botswana világörökségi helyszínei Kategória:Régészeti bemutatóhelyek Kategória:Afrika barlangjai Kategória:Sziklarajzok Kategória:Kulturális világörökségi helyszínek