Colette Magny, francia énekesnő, dalszerző.

Pályafutása olette Magny 1948-64 között idegen nyelvi titkárként dolgozott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet-nél. Gitározni Claude Lutertől tanult, és részmunkaidőben bluesénekesként lépett fel. Mielőtt profi sanzonénekes lett, és 1963-ban már megírta első slágerét, a Melocotont.

Az algériai háború idején aktívan politizált, tiltakozó dalokat írt, például a „Le Mal de Vivre-t”, amelyet az Office de Radiodiffusion Télévision Française (ORTF) nem sugárzott. Ezt követték az olyan albumok, mint például a „Vietnam 67”, amelyek szintén politikai állásfoglalások.

A "Feu et rythme" című albumán − amelyet a Charles Cros Akadémia Grand Prix du Disque díjával jutalmaztak − egy kortárs együttessel, valamint Beb Guérin és Barre Phillips free jazzesekkel együtt készített. Ezek, és más free dzsessz zenészek, például François Tusques és Noel McGhie is dolgoztak vele a „Repression” című albumon, amely a cenzúrával és a politikai elnyomással foglalkozott.

A „Thanakan” című albuma Antonin Artaud szövegeire íródott.

Betegsége miatt Colette Magny élete utolsó éveiben már nemigen tudott fellépni.

Diszkográfia

Frappe ton coeur (1963) Colette Magny (1964) "Avec" Poème (1966) Colette Magny (1967) Magny 68/69 (1969) Feu et Rythme (1971) Répression (1972) Transit (con Free Jazz Workshop), (1975) Chili – Un peup crève... (con Maxime Forestier y Mara Jerezm 1975) Visage-Village (con Dharma and Lino onardi), (1977) Je Veux Chaanter (1979) Thanakan (1981) Cahier d'une tortue (1981) Chansons pour Titine (1983) Kevork (C1989) Inédits 91 (1991) Blues − (2000, CD)

Díjai 1984: Tenco-díj A „Premio Tenco” egy olasz zenei díj, amelyet 1974 óta évente adnak át a szerzői dalok fesztiválján. A díj elnevezése tisztelgés az olasz Luigi Tenco olasz dalszerző előtt. 1997: Charles Cros Académie − Grand Prix du Disque

Jegyzetek

Források

https://jarjille.wixsite.com/editions-jarjille/product-page/colette-magny https://www.diggersfactory.com/artist/693/colette-magny https://open.spotify.com/artist/4cPC7jBIad7FWC01wUWTse https://www.independent.co.uk/news/people/obituary-colette-magny-1257858.html MusicBrainz Fordítás

Kategória:Francia énekesek Kategória:1926-ban született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Párizsiak