Az iszlám Magyarországon már a honfoglalás korától jelen van. A 2022-es népszámlálás a magyarországi muszlim hívők létszámát megközelítőleg 8 ezer főre mérte.Népszámlálás 2022 (Központi Statisztikai Hivatal) A muszlim hívekre az évszázadok alatt számos kifejezést használtak a magyar nyelvben, néhány közülük az izmaelita, a böszörmény, a muzulmán, illetve a mohamedán vagy mohammedán.
Történelem Középkor Már az Árpád-ház uralkodása idején éltek muszlimok az országban, akiket izmaelitáknak neveztek és kereskedelemmel foglalkoztak. Szent László dekrétumban tiltotta meg, hogy a kikeresztelkedett muszlimok visszatérjenek eredeti vallásukhoz.Szent László Király Dekrétomainak Első Könyve 9. Fejezet az izmaelita kalmárokról
Könyves Kálmán több dekrétumában is szabályozta a magyarországi muszlimokat. Elrendelte, hogy a tartózkodjanak a vallási szokásaiktól, például a ramadáni böjtöléstől, illetve hogy egyenek sertéshúst, és vendégeiket is csak azzal kínálják.Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve 49. Fejezet arról, hogy az izmaeliták disznóhust egyenek Ezen felül arra utasította a lakosságot, hogy aki ezen tilalmak megszegésén éri a muszlimokat, vádolja be őket és jutalmul részesüljön javaikból.Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve 46. Fejezet az izmaeliták bevádolásáról, kik az ő magok szokása szerint élnek
Kálmán király arra is utasította a muszlimok által lakott falvakat, hogy térjenek át a kereszténységre és építsenek templomot,Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve 47. Fejezet az izmaeliták templomairól és azok ellátásáról illetve az izmaelita muszlim nőket magyar, keresztény férfiakhoz adják feleségül, asszimilációjukat elősegítendő.Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve 48. Fejezet az izmaeliták házasságáról A muszlim közösségek, mint a böszörmények, kálizok így eltűntek – részben beolvadtak a keresztények közé.Sudár, Balázs (2008). BEKTAŞI MONASTERIES IN OTTOMAN HUNGARY. Akadémiai Kiadó
Míg a korábbi királyi dekrétumok az iszlám vallás gyakorlását voltak hivatottak tiltani, az 1222. évi XXIV. törvénycikk ezen túllépve már adott tisztségek viselésétől eltiltotta a muszlimokat, akik attól kezdve nem lehettek pénzváltó kamaraispánok, sókamarások, illetve vámosok.1222. évi XXIV. törvénycikk hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek
Újkor A török invázió és megszállás tovább fokozta az iszlámellenességet a Magyar Királyságban, ugyanakkor a muszlimok szankcionálása gyakran kéz a kézben járt a zsidóság ellen hozott intézkedésekkel. Nem véletlen tehát, hogy az 1568-as tordai országgyűlésen kimondott vallásszabadsági nyilatkozat csak a nyugati kereszténység bevett vallásnak (recepta religio) tekintett felekezeteire korlátozódott – még a görögkeleti egyházat is csak megtűrtként tekintettek –, az idegennek tekintett vallásokra, így az iszlámra és a zsidó vallásra nem. Különösnek hathat, hogy a vallási ellentétek dacára az ország három részre szakadásakor a Királyi Magyarországról kiűzött zsidók a török hódoltság területén toleranciát élveztek a megszállók részéről.
20. század Az iszlám csak közel ezer év után, az 1916. évi XVII. törvénycikk révén lett elfogadott vallás Magyarországon.1916. évi XVII. törvénycikk az iszlám-vallás elismeréséről 1931-ben létrejött a magyar muszlimokat tömörítő Gül Babáról Elnevezett Magyar Mohamedán Egyházközség. E korai iszlám közösségnek volt a kulturális főtitkára Germanus Gyula. 1949-től felszámolták a vallási összejöveteleket. A Kádár-rendszerben a külföldi muszlim diákok megtarthatták imáikat. Erre a célra jött létre a Muszlim Diákok Egyesülete, amely Budapesten a Zsombolyai utcában tartott fenn mecsetet. A hatóság emberei igyekeztek tőlük távol tartani az 1970-es évektől áttérő magyar muszlimokat. Ekkor lett muszlim Mihálffy Balázs, aki az első olyan magyar muszlim, aki lefordította a Koránt.
A Magyar Iszlám Közösséget 1988 augusztusában jegyezték be húsz taggal. Miután az iszlám vallást elismerő 1916. évi XVII. törvénycikket nem érvénytelenítették, ezért nem új közösség alakult, hanem az Állami Egyházügyi Hivatal elismerte a jogfolytonosságot.
Az elmúlt években a Magyar Iszlám Közösségnek számos imaháza volt. Imádkoztak Budapesten a Mikó utcában, a Teréz körúton, s számos más helyen. 1988-tól a magyar muszlimok száma folyamatosan gyarapodott, ami az iszlám vallásra történő áttérésekből adódott. 1996 végén a birtokukba került a Budapest XIII. kerület Róbert Károly körút 104. szám alatt lévő ingatlan, amely régen gyógyszertárként üzemelt. Ezt az ingatlant felújították, s ma is ez a Magyar Iszlám Közösség központja.
A 2011. évi CCVI. törvény a Magyar Iszlám Közösséget nem vette egyházi státuszba, de az országgyűlés 2012. február 27-én megszavazta, majd a 2012. március 1-jétől hatályos 2012. évi VII. törvény a Magyarországi Muszlimok Egyházával együtt közösen létrehozott Magyarországi Iszlám Tanács égisze alatt külön is nevesítette a két egyházat.2011. évi CCVI. tv. a Magyar Közlönyben, Újabb egyházak a parlament szavazásával, 2012. évi VII. tv., A Magyarországi Muszlimok Egyháza közleménye (iszlam.com)
Vallási élet Jelenleg aktívan működő magyarországi mecsetek és dzsámik: Budapest Mecset, Budapest XI. kerülete Jakováli Hasszán dzsámija, Pécs Gázi Kászim pasa dzsámija, Pécs Malkocs bég dzsámija, Siklós
Történelmi épületek: Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi, Esztergom (múzeumként, kiállítótérként működik) Orta dzsámi (elpusztult) Oszmán bej dzsámi (elpusztult) Ferhád pasa dzsámija, Pécs (elpusztult)
Oktatás Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karon iszlám tanulmányok mesterképzés hallgatható.
Nevezetes magyar muszlimok Al-Gharati Magyed Bangya János Bolek Zoltán Gaal Gusztáv Germanus Gyula Horthy István (Sharif) Kálazdy Mór Kuné Gyula Magyarosi Árpád Rózsa-Flores Eduardo Schneider Antal Sulok Zoltán Török Marianna
Jegyzetek
Kategória:Magyarország vallási élete Kategória:Magyarországi iszlám kultúra