Mozsor (szerbül Мошорин / Mošorin) település Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bácskai körzetben, Titel községben.

Fekvése A titeli-fennsíktól északra, a történelmi Sajkásvidéken fekszik a Tisza jobb partja közelében.

Története A falu első írásos emléke a 16. századból való, mint szerb falu. 1699-től a Habsburg Birodalomhoz tartozott. 1873-tól 1918-ig Bács-Bodrog vármegye része volt.

Az első világháború után a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett.

1941-ben visszakerült Magyarországhoz. 1942-ben az újvidéki razziaként ismert események során a magyar hatóságok 205 főt öltek meg, melyből 170 szerb, 34 cigány és 1 magyar volt.

A település 1944-ben újra Jugoszlávia része lett. Ekkor a bevonuló partizánok, válaszul az 1942-es eseményekre, szabályos népirtást hajtottak végre a magyarok körében. A vérengzések túlélőit internáló táborokba zárták, vagyonukat elkobozták. A kitelepítettek soha többé nem térhettek vissza Mozsorra.

1945-ig a falu lakosságának kb. 20%-a volt magyar nemzetiségű, de Tito partizánjai kiűzték és megölték a magyar lakosságot nem csak innen, hanem Csúrogról és Zsablyáról is.

2014-ben született meg az a szerbiai rendelet, amely eltörölte a Mozsor, Csúrog és Zsablya települések magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt. A rendeletre mintegy hetven évet kellett várnia a helyieknek. A magyar kormány üdvözölte a döntést, amelyet a szerb-magyar megbékélés fontos állomásának nevezett.

Népesség Demográfiai változások

Etnikai összetétel Nemzetiség Szám % Szerbek 2657 88,27 Cigányok 111 3,68 Szlovákok 81 2,69 Jugoszlávok 29 0,96 Magyarok 14 0,46 Horvátok 10 0,33 Montenegróiak 8 0,26 Ukránok 7 0,23 Ruszinok 4 0,13 Szlovének 3 0,09 Oroszok 3 0,09 Németek 1 0,03 Egyéb/Ismeretlen

Jegyzetek

Kategória:A Dél-bácskai körzet települései Kategória:Bács-Bodrog vármegye települései