Az Osella FA1I egy Formula–1-es versenyautó, melyet az Osella csapat tervezett és versenyeztetett az, az 1987-es Formula–1 világbajnokságban, valamint az 1988-as bajnoki idény első futamán. Az egyetlen elkészült autót 1987-ben Alex Caffi, 1988-ban Nicola Larini vezethette.
Áttekintés Pénzhiány miatt ez az autó sem volt teljesen új tervezés, hanem a meglehetősen koros FA1F konstrukció újabb átdolgozása volt, amelynek alapjait az Alfa Romeo 183T képezte. Az Osella csak egy autóval akart nevezni, ezt Caffi vezethette - a második futamtól már két autóval álltak rajthoz, de csak az egyik volt FA1I. Pár megoldást átvett a rövid életű FA1H-ról: rövidebb lett a tengelytáv, és a felfüggesztéseket is átalakították. A fő hangsúly az aerodinamikai problémák kiküszöbölésén volt, és ennek érdekében a csapat végre szélcsatornában is tesztelni tudott.
Miután a Motori Moderni motorjait nem engedhették meg maguknak, maradniuk kellett a V8-as Alfa Romeo turbómotoroknál. Ezek gyengébbek voltak, mint a riválisoké, viszont sokat fogyasztottak és megbízhatatlanok is voltak. Ráadásul az Alfa Romeo kivonult a Formula–1-ből, és az Osella maradt az egyedüli motorpartnere, miután a Ligier csapattal nem jött létre a megállapodás az új, 415T kódnevű soros négyhengeres turbómotor tesztelésével kapcsolatosan.
A magas üzemanyagfogyasztás és az újonnan bevezetett üzemanyaglimit miatt még ezeknek a motoroknak a teljesítményt is le kellett tekerni a turbónyomás csökkentésével. Ez azt jelentette, hogy időmérő edzéseken 820, futamokon kb. 750 lóerőt tudtak, ami kevés volt a riválisokhoz képest. Még ennek ellenére is rendszeresen előfordult futamokon, hogy kifogyott a benzin, és ez rengeteg kieséssel járt együtt. Caffi két futamra nem tudott kvalifikálni, a többiről kiesett, Imolában pedig csak azért rangsorolták tizenkettedikként, mert öt körrel a leintés vége előtt fogyott el az üzemanyaga.
1988-ban a szezonnyitó brazil nagydíjon elvileg Nicola Larini vezette volna a már fekete-sárgára átfestett autót, csakhogy nem tudott kvalifikálni.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1987Landis & Gyr OsellaAlfa Romeo 890TBRASMRBELMONDETFRAGBRGERHUNAUTITAPORESPMEXJPNAUSAlex CaffiKI12KIKIKIKIKIKIKIKIKIKINKKIKINK0-1988Osella Squadra CorseBRASMRMONMEXCANDETFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUSNicola LariniNK0-
Forráshivatkozások
Kategória:1987-es Formula–1-es autók Kategória:1988-as Formula–1-es autók Kategória:Alfa Romeo F1