Loessl János, névváltozata: Loeszl János Ferenc (Kistelek, 1887. július 6. – Debrecen, 1955. szeptember 2.) orvos, egyetemi tanár, anatómus, sebész.

Élete Loeszl Jenő (1853–1907) községi orvos és Lenner Leopoldina (1852–1905) fiaként született. Apai nagyapja, Loeszl János (1817–1883) az 1848–49-es szabadságharcban honvédhuszár-főhadnagyként szolgált.

Középiskolai tanulmányait 1898 és 1907 között a Szegedi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte, majd 1907-ben felvételt nyert a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára, ahol 1912-ben avatták orvosdoktorrá. Még mint orvostanhallgató, a II. sz. Anatómiai Intézet gyakornoka, majd tanársegédje lett. Az első világháborúban megszakítás nélkül harcvonalbeli orvosi szolgálatot teljesített és számos kitüntetésben részesült.

Hazatérését követően az I. sz. Sebészeti Klinikán kapott állást, s itt nyert műtőorvosi képesítést. 1921 őszén az akkor megnyílt debreceni Tisza István Tudományegyetem Sebészeti Klinikájára nevezték ki első tanársegéddé. Három év múlva a klinika adjunktusa lett. 1927-ben magántanárrá habilitálták a sebészeti műtéttan című tárgykörből.Budapesti Közlöny, 1927. április 24. (61. évfolyam, 92. szám) Ennek közel 20 éven át előadója volt. 1931-ben megvált a klinikától és az Egyetem kezelésébe átvett közkórház sebész főorvosa lett. Ezt az osztályt 1944 őszéig vezette. Ekkor átvette a Sebészeti Klinika vezetését és ennek igazgató tanára maradt 1955 szeptemberében bekövetkezett haláláig. 1939-ben rendkívüli tanári címet kapott.

Családja Felesége Emerich Flóra (1891–1979) volt, Emerich Arnold építési vállalkozó és Weisz Cecília lánya, akivel 1932. szeptember 27-én Debrecenben kötött házasságot.

Művei Hereburok daganatairól (Debrecen, 1924) Az acidosis jelentősége a sebészetben. (Budapesti Orvosi Újság, 1925, 49.) A colon nyálkahártya csövének csaknem teljes kirongálása (dementia praecox). Jáki Gyulával. (Orvosi Hetilap, 1926, 1.) Gümős csontízületek nyirokcsomók sebészi kezelése (Debrecen, 1928) Epekő és gyomorresectio (Debrecen, 1930) Acidosis szerepe a sebészetben (Budapest, 1933) A gyermekkor végtagsérüléseinek következményeiről és azoknak megelőzéséről (Budapest, 1938) Sósav, mint antisepticum (Budapest, 1939) Szokatlan nagyságú elsődleges echinococcus tömlő az agyban (Papp Zoltánnal, Budapest, 1939) Sebészet (Debrecen, 1951)

Díjai, elismerései Signum Laudis Koronás arany érdemkereszt a vitézségi érem szalagján (1914)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar sebészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Kistelekiek Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:Magyar anatómusok Kategória:Magyar katonaorvosok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban