A Deutschland – később Lützow – Németország haditengerészetének egyik „páncélos hajója” (német: Panzerschiff, közkeletű nevén „zsebcsatahajója”), későbbi átminősítéssel nehézcirkálója volt. A Deutschland-osztály elsőként megépült egysége, egyben névadója is volt. A hajót a weimari köztársaság idején rendelték meg a Reichsmarine számára, 1929. februárjában fektették le a gerincét a Deutsche Werke kieli hajógyárában és 1933 áprilisában fejezték be az építését. Nevét 1939 novemberében változtatták Lützow-ra (ejtsd: Lücó), miután a Hipper-osztály hasonló nevű félkész állapotban lévő egységét eladták a Szovjetuniónak az előző évben. Nehézcirkálóvá való átminősítésére 1940 februárjában került sor.
A Deutschland Kriegsmarine szolgálatában vett részt a spanyol polgárháború idején a nemzetközi blokád fenntartásában, melynek során egy alkalommal köztársasági repülőgépek intéztek ellene emberveszteséggel járó támadást. A második világháború kezdetén az Atlanti-óceán északi részén portyázott ellenséges kereskedelmi útvonalakat veszélyeztetve. A kedvezőtlen időjárás miatt ezen a bevetésén csekély sikereket ért csak el. 1940 tavaszán – már a Lützow névvel – részt vett a Weserübung hadműveletben. A dröbaksundi csata során megsérült és Németországba vonták vissza ezek kijavításához. Út közben egy brit tengeralattjáró torpedója súlyosan megrongálta.
A javítási munkálatokkal 1941 márciusában végeztek, ami után visszatért Norvégiába, hogy csatlakozzon a Szovjetunió felé tartó konvojok ellen itt összevont erőkhöz. A PQ 17 jelzésű konvoj ellen végrehajtott Rösselsprung hadművelet során zátonyra futott, ami miatt ismét vissza kellett térnie Németországba. A következő harci bevetése a barents-tengeri csata alkalmával volt az Admiral Hipper nehézcirkálóval közösen. A bevetés célja a JW 51B jelzésű konvoj elfogása lett volna, de a vállalkozás nem járt sikerrel. Hajtóműproblémái egy sor javítást tettek szükségessé 1943 végén, ami után a hajó a Balti-tengeren maradt. Brit bombázók támadása következtében 1945 áprilisában a Kaiserfahrt sekély vízében megfeneklett, ami után tüzérségi ütegként alkalmazták a közeledő szovjet szárazföldi haderő ellen. 1945. május 4-én a legénysége robbanótöltetekkel tette használhatatlanná. A szovjetek 1947-ben kiemelték, majd kísérleti robbantások során süllyesztették el a Balti-tengeren.
Megépítése Megépítését övező politikai viták Az első világháború után Németország már nem rendelkezett nagyméretű modern hadihajókkal. A versailles-i békeszerződés értelmében a haditengerészete csak a Braunschweig- és a Deutschland-osztály hat elavult csatahajóját tarthatta meg, amik mellé 1920-ban két továbbit engedélyeztek tartalékban tartandónak. Ezen kívül az antant meghatározta, hogy ezek a nehéz egységek 20 év szolgálati idő után pótolhatók legfeljebb vízkiszorításúakkal. Itt arra nem tértek ki konkrétan a szerződésben, hogy a vízkiszorítást mi alapján kell számítani. Miután már 1920-ban fontolóra vették a régi csatahajók új egységekkel való pótlásának lehetőségeit, 1926-ban konkrét tervezési munkálatokra került sor.Hildebrand, Röhr, Steinmetz, Band 2, 247. o. 1927-ben bukkantak fel a „Panzerkreuzer A” jelzéssel ellátott hadihajó megépítésének tervei a Reichstag védelmi költségvetésében, ami az 1928-as választások során heves vitákat gerjesztett. Az SPD a „Gyermekek étkezetetéséért – a páncélos cirkálóépítés ellen!” („Für Kinderspeisung – gegen Panzerkreuzerbau!“) szlogent hangoztatta és jelentős számú szavazatot tudott megszerezni magának ezzel. A kormányzat felállításakor azonban a minisztereik, Rudolf Hilferding, Carl Severing és Rudolf Wissell valamint Hermann Müller kancellár a Német Néppárt (DVP) nyomására hozzájárult a megépítéséhez.Wolfgang Plat: Panzerkreuzer A., ZEIT.de, 1994. május 20., Nr. 21. Az SPD frakcióvezetője, Rudolf Breitscheid a párttársai szavazatát a következőkkel indokolta: „Azzal, hogy késznek mondtuk magunkat a kormányzatba való belépésre, úgy a Panzerkreuzer ’A’ megépítését is elfogadtuk. Mindamellett megtehettük volna, hogy a négy miniszterünk Nemmel szavaz és más kiadásokat támogatunk, különösképpen az olyanokat, melyek szociálpolitikai célokat nyilvánítanak fontosabbaknak, mint egy pótlásnak szánt új építésű hadihajót. Mi el is szántuk magunkat erre, de a demokraták [a Német Demokrata Párt] annyiban áthúzták a számításaikat, hogy kinyilvánították, döntéseik minden esetében a szociáldemokráciához akarnak csatlakozni. Ezzel az elutasítás került volna többségbe, és ez ahhoz a válsághoz vezetett volna, amit az elvtársaink el akartak kerülni.”
Vízrebocsátása A Deutschlandot a Reichsmarine a kieli Deutsche Werkétől rendelte meg Ersatz Preussen átmeneti megnevezéssel, a Preussen pre-dreadnought csatahajó pótlásaként. A gerincét 1929. február 5-én fektették le 219-es építési számmal és 1931. május 19-én bocsátották vízre. A vízrebocsátáskor Heinrich Brüning kancellár végezte a keresztelését. Egy farönk korai kivétele miatt a hajótest idő előtt megindult a sójáról, mikor még Brüning a keresztelő beszédét végezte. Az eset nagy derültséget keltett a meghívott vendégek körében. Paul von Hindenburg birodalmi elnök, akinek a keresztelést kellett volna végeznie, ezt a következő szavakkal kommentálta: „Úgy vélem a kis hajó nem fogyaszt alkoholt.”„Ich glaube, der Kahn ist Abstinenzler.“
Technikai adatok
bélyegkép|jobbra|300px|Amerikai felismerhetőségi rajz a hadihajóról (már Lützow-ként) A Deutschland teljes hossza , szélessége , legnagyobb merülése volt. A tervezett vízkiszorítása , teljes terheléssel volt, bár hivatalosan -ban adták meg, mivel a versailles-i békeszerződések kikötései ennél nagyobb hajó megépítését nem engedélyezték Németország számára. A meghajtásáról négy MAN által gyártott kilenc hengeres, kettős működésű, kétütemű dízelmotor gondoskodott. A legnagyobb sebessége 28 csomó volt teljesítmény leadása mellett. A 20 csomós cirkálósebességével tengeri mérföldet tudott megtenni. Eredetileg a fedélzetén 33 tiszt és 586 sorállományú teljesített szolgálatot, de 1935-öt követően 30 tiszt és 921–1040 sorállományú volt a fedélzetén.
A Deutschland fő fegyverzetét hat darab 28 cm űrméretű, 52-es kaliberhosszúságú (L/52) tengerészeti ágyú (28 cm SK C/28)A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az C/28 a löveg megtervezésének évére – ez esetben 1928-ra - utal. alkotta, melyeket hármasával helyeztek el két lövegtoronyban, a hajó felépítményei előtt illetve mögött. A másodlagos fegyverzetét nyolc darab 15 cm űrméretű löveg (15 cm SK C/28) alkotta, melyeket külön lövegtalpakon helyeztek el a hajó középső részén kétoldalt. A légvédelmi tüzérsége eredetileg három 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú lövegből állt, de ezeket 1935-ben újabb fejlesztésű, 78 kaliberhosszúságúakra cserélték (8,8 cm SK C/31). 1940-ben ezeket a 8,8-asokat is leszerelték és helyettük hat 10,5 cm űrméretűt (L/65) kapott, ezen felül négy 3,7 cm-es és tíz darab 2 cm-es gépágyúval is felszerelték. A háború végéig a légvédelmét többször is megerősítették, ekkorra hat 4 cm-es, tíz 3,7 cm és 28 darab 2 cm-es gépágyúból állt (a 10,5 cm-esek mellett).
Fel volt szerelve még nyolc torpedóvető csővel, melyek a taton kialakított torpedófedélzeten kaptak helyet két négycsővű kivetőszerkezetben. Főként a légi felderítést szolgálta a két Arado Ar 196 típusú hidroplánja, melyeket a hajó közepén elhelyezett katapultról lehetett indítani. Az övpáncélzata 60–80 mm, a felső fedélzetének páncélzata 17 mm vastag volt, míg a fő páncélfedélzete 17–45 mm-es volt. A fő lövegtornyok elől 140 mm, oldalt 80 mm vastagságúak voltak. A radarkészüléke először egy FMG G(gO) "Seetakt" volt, ami mellé 1942-ben egy FuMO 26-ot is kapott.Az FMG a Funkmess Gerät (radar) rövidítése. A "G" azt jelöli, hogy a GEMA gyártotta, míg a "g" azt jelölte, hogy a készülék a 335 és 440 MHz közötti tartományban működött, az "O" pedig a készülék hajón való elhelyezésének helyét – az árbóctorony tetején lévő fő távmérő felett – mutatta. A FuMO a Funkmess-Ortung (detection radar – rádiólokátor ?) rövidítése. – Williamson 7. o.
Szolgálata bélyegkép|jobb|300px|Adolf Hitler és Erich Raeder a fedélzetén (jobbra a lövegcső alatt) 1934-ben bélyegkép|jobb|300px|Blomberg,Hitler és Raeder (mögöttük) a fedélzetén a norvégiai út alkalmával (1934 április)
Békeévek Az 1933-as és 1934-es évek nagy részét a Deutschland gyakorlatozással töltötte, melyek során kiképzőhajóként szerepelt több külföldi útja során. Az 1933 májusában végrehajtott első sebességpróbák alapján 25 csomóra tették a végsebességét, de a júniusi újabb sebességpróbákon a 28 csomót is kényelmesen elérte. A próbajáratokat 1933 decemberére teljesítették, ami után a hajó a flotta aktív szolgálatába állhatott. Egy sor kapcsolaterősítő úton vett részt külföldi kikötőket érintve, köztük Göteborgot, és 1934 októberében a skóciai Edinburghot. 1934 áprilisában Adolf Hitler tett látogatást a hajó fedélzetén, állítólag egymaga bejárva a hajót és beszélgetve el a legénység tagjaival. A Deutschland április 10. és 14. között felkereste a Hardangerfjordot és a Sogne-fjordot Norvégiában Hitlerrel, Werner von Blomberg védelmi miniszterrel, Werner von Fritsch hadseregfőparancsnokkal és Erich Raederrel a fedélzetén. Május 28. és június 1. között Hamburgba tett látogatást a skagerraki csata évfordulója alkalmából.
1935-ben egy sor nagy távolságú gyakorlóutat teljesített az Atlanti-óceánra kifutva. 1935 márciusában elhajózott egészen a Karib-tengerig és Dél-Amerika vizeire. Németországba való visszatérése után az időszakos karbantartások elvégzéséhez és újabb felszerelésekkel való ellátásához dokkba került. Ekkor szerelték fel rá a katapultot és kapott kettő Heinkel He 60 típusú hidroplánt. 1935. augusztus 26-27-én ismét látogatást tett rajta Hitler Blomberg, Hermann Göring és Raeder társaságában.
1936 elején a német vizeken végrehajtott flottamanővereken vett részt, majd az újonnan átadott testvérhajójának, az Admiral Scheernek a társaságában az Atlanti-óceán középső térségéig hajózott, ami közben kikötöttek Madeira szigeténél. Május 29-én a Laboe-i Haditengerészeti Emlékmű felavatása alkalmából szervezett flottaparádén vett részt. Június 6-19. között az Admiral Scheerrel hajóztak el a La Manche felé és kerülték meg a Brit-szigeteket.
Spanyol polgárháború bélyegkép|jobb|300px|A Deutschland a spanyol partoknál folytatott járőrözés közben a lövegtornyára festett, jól kivehető csíkokkal (1938) bélyegkép|jobb|300px|A Deutschland Nápoly kikötőjében a spanyol polgárháború idején, 1938-ban A spanyol polgárháború kitörését követően 1936. július 23-án a Deutschlandot és az Admiral Scheert a köztársaságiak által uralt partszakaszokhoz rendelték, hogy a Benemavatkozási Bizottság által életre hívott őrjáratokban vegyenek részt. A nemzetközi blokád ideje alatt a lövegtornyaikra keresztirányban vastag fekete, fehér és piros csíkokat festettek, hogy ezzel is megkönnyítsék a levegőből való azonosíthatóságukat és jelezzék ezáltal semleges státuszukat. A polgárháború alatt feladatkörükhöz tartozott a harcok elől menekülő civilek evakuálásának segítése, a nacionalistáknak szánt, német hajók fedélzetén érkező hadianyag biztosítása, valamint információgyűjtés a részükre.