Connie Smith, amerikai country-, és gospel-énekesnő. Tinédzserként első zenei élményeit egy négytagú tánccsoport tagjaként szerezte. Az 1960-as évek elején férjhez ment és anya lett, de szabadidejében továbbra is szerepelt dalokkal a helyi rádióban. Egyik fellépése során a country sztárénekes, Bill Anderson tudomást szerzett az „éneklő háziasszonyról”.
Pályafutása
Kontraalt énekhangját a zenei írók jelentős hatásúnak nevezték a countryzenében. Hasonlóságot észleltek énekstílusa és Patsy Cline countryénekes stílusa között.
Az 1963-ban felfedezett Connie Smith a következő évben leszerződött az RCA Victor Recordshoz. Debütáló kislemezét, az „Once a Day”-t a Grammy-díjra jelölték a legjobb country énekesnő kategóriában, és 1964 novemberében a Billboard Hot Country Songs toplistájának első helyére került. Nyolc hétig maradt az élen. Bár 1991-ben Trisha Yearwood debütáló kislemeze két hétig az első helyre került, de Smith továbbra is a legtöbb hét rekordját őrizte az első helyen minden női country előadónközött. Csak Taylor Swift „We Are Never Ever Getting Back Together” című száma 2012-ben megdöntötte Smith 48 éves rekordját. Smith sikere az 1960-as évek közepén és az 1970-es évek közepén folytatódott, további 19 top 10-es slágerrel (többek között a „Then and Only Then”, „Ain't Had No LovintoIpped”, és az „Ain't Love a Good Thing").
Az 1970-es évek elején Smith gyakrabban kezdett gospelt rögzíteni, ahogy egyre komolyabban vette a keresztény hitet. Ahogy egyre inkább a vallásra összpontosított, Smith a koncerteken és zenei helyszíneken kimondott vallásos magatartásáról vált ismertté. Ugyanakkor Smith több időt töltött öt gyermeke nevelésével, mint a zenével. Végül 1979-ben félig-meddig visszavonult.
Az 1980-as évek közepén rövid időre visszatért a felvételekhez az Epic Recordsnál. Az 1990-es években Marty Stuarttal való együttműködése után tért vissza végleg. Zenei barátságuk romantikussá vált, és 1997-ben házasságot kötöttek. Ezután született meg Connie Smith stúdióalbuma − 20 év után. Még két stúdióalbumot adott ki. Smith a 2024-es Love, Prison, Wisdom and Heartaches című albummal tisztelte meg társait, egy olyan feldolgozásgyűjteménnyel, amely Loretta Lynn, Merle Haggard, George Jones, Dottie West és a Tompall & the Glaser Brothers egyes dalait tartalmazza.
Tizenegyszer jelölték Grammy-díjra, köztük nyolcszor a legjobb női country előadás kategóriában. A Rolling Stone felvette a 100 legnagyobb country zenei előadó listájára, a CMT (televízióadó) pedig a legjobb 10 közé sorolta a country zene 40 legjobb előadónői listáján.
1965 óta tagja a Grand Ole Opry szereplőgárdájának.
Diszkográfia
Connie Smith (1965) Cute 'n' Country (1965) Miss Smith Goes to Nashville (1966) Connie Smith Sings Great Sacred Songs (1966) Born to Sing (1966) Downtown Country (1967) Connie in the Country (1967) Soul of Country Music (1967) I Love Charley Brown (1968) Sunshine and Rain (1968) Connie's Country (1969) Young Love (avec Nat Stuckey) (1969) Back in Baby's Arms (1969) Sunday Morning with Nat Stuckey and Connie Smith (és Nat Stuckey (1970) I Never Once Stopped Loving You (1970) Where Is My Castle (1971) Just One Time (1971) Come Along and Walk with Me (1971) Ain't We Havin' Us a Good Time (1972) If It Ain't Love and Other Great Dallas Frazier Songs (1972) Love Is the Look You're Looking For (1973) A Lady Named Smith (1973) God Is Abundant (1973) That's the Way Love Goes (1974) I Never Knew (What That Song Meant Before) (1974) I Got a Lot of Hurtin' Done Today/I've Got My Baby On My Mind (1975) Connie Smith Sings Hank Williams Gospel (1975) Joy to the World (1975) The Song We Fell in Love To (1976) I Don't Wanna Talk It Over Anymore (1976) Pure Connie Smith (1977) New Horizons (1978) The Best of Connie Smith (1989) By Request (1995) Clinging to a Saving Hand (1995) Connie Smith (1998) Love Never Fails (avec Barbara Fairchild és Sharon White) (2003) Long Line of Heartaches (2011) The Cry of the Heart (2021) Love, Prison, Wisdom and Heartaches (2024)
Filmek 1966: The Las Vegas Hillbillys (cameo) 1966: Second Fiddle to a Steel Guitar (cameo) 1967: The Road to Nashville (cameo) 1967: Hell on Wheels (cameo) 1998: The Hi-Lo Country 2008-2014: The Marty Stuart Show (153 epizód)
Díjak 2012: Country Music Hall of Fame
Jegyzetek
Források https://www.pbs.org/kenburns/country-music/connie-smith-biography/ https://www.allmusic.com/artist/connie-smith-mn0000099753#biography https://www.countrymusichalloffame.org/hall-of-fame/connie-smith
Fordítás
Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Indianaiak Kategória:Amerikai nők Kategória:Countryénekesek