Pietro Gasparri (Capovallazza di Ussita, 1852. május 5. – Róma, 1934. november 18.) olasz katolikus bíboros, érsek, az Apostoli Szentszék államtitkára és diplomatája. bélyeg|Egy liturgikus ünnepségen 1928 decemberében
Élete Kisbirtokos családban született a Macerata megyei lévő Capovallazza di Ussita településen, amely akkor még a pápai állam része volt, Bernardino Gasparri és Giovanna Silj kilenc gyermeke közül a legfiatalabbként. Korán belépett a nepi kisszemináriumba, anyai nagybátyja, Msgr. Pietro Silj, a székesegyház főpapja és az egyházmegye általános helynöke volt. 1870-ig Nepiben maradt, majd belépett a római pápai szemináriumba. Ezt követően a római Sant'Apollinare Pápai Athenaeumban tanult teológiát, filozófia, teológia és utroque iure szakon, azaz polgári jogból és kánonjogból szerzett diplomát.
1877. március 31-én szentelték pappá Rómában, és ott dolgozott Teodolfo Mertel bíboros személyi titkáraként. Időközben azt a feladatot kapta, hogy a római Pápai Szemináriumban egyháztörténetet és teológiát, majd a római „De Propaganda fide” városi Athenaeumban kánonjogot tanítson. 1870 és 1898 között a Párizsi Katolikus Intézet karának volt a tagja. A párizsi plébániatemplomokban szolgált az olasz bevándorlók számára, és a párizsi érsek munkatársa volt. 1896-ban az anglikán egyház felszenteléseinek érvényességét vizsgáló Pápai Bizottság tagjává nevezték ki.
1898. január 2-án XIII. Leó pápa a palesztinai Caesarea címzetes érsévé nevezte ki in partibus, és apostoli küldöttnek Peruban, Ecuadorba és Bolíviába. Püspökké szentelését François Richard bíboros végezte. 1901-ben a Rendkívüli Egyházügyi Kongregáció, 1904-ben pedig a kánonjogi kodifikációs bizottság titkárává nevezték ki.
Az 1907. december 16-i konzisztóriumban X. Piusz pápa bíborossá nevezte ki San Bernardo alle Terme címmel; 1915-ben a San Lorenzo in Lucina címet választotta. Gasparri 1914 májusától 1915 januárjáig, majd 1916 decemberétől haláláig a Szent Római Egyház camerlengója volt.
Domenico Ferrata bíboros 1914 őszén bekövetkezett halála után XV. Benedek pápa főállamtitkárrá nevezte ki. 1914 és 1918 között az Apostoli Palota prefektusa volt.
1917-ben, az 1983-ig érvényben volt Kánonjogi Kódex kihirdetése után, amelyhez ő is hozzájárult, XV. Benedek pápa kinevezte a Codex Iuris Canonici Hiteles Értelmezésével Foglalkozó Bizottság elnökévé. 1929-ben a keleti egyházak kánonjogi kodifikációjával foglalkozó bizottság elnöki tisztét bízták rá.
Az 1922-es konklávé után az új, XI. Piusz pápa megerősítette minden tisztségében, amelyhez 1925-ben a Rendkívüli Egyházügyi Kongregáció prefektusságát is hozzátette.
1929. február 11-én aláírta a lateráni egyezményt Benito Mussolinivel, amely véget vetett a Szentszék és az olasz állam között 1870-ben a Porta Pia elfoglalása és a pápák világi hatalmának megszűnésével kibontakozó hosszú vitának. Meggyőzően érvelt azzal, hogy a Gondviselés helyezte oda a Ducét, ahol volt. Egy évvel később lemondott az államtitkárságról. 1930-ban saját nevén adta ki a Cathechismus Catholicust. 1933-ban Olaszország jogtudományi akadémikusává nevezték ki.
1934. november 18-án halt meg Rómában, és az ussitai temetőben temették el, miután unokaöccse, Enrico bíboros celebrálta temetési szertartását. A Közép-Olaszországot 2016. október 26-án és 30-án sújtó földrengést követően a bíboros sírja teljesen összeomlott; holttestét ideiglenesen a camerinói székesegyház kriptájában helyezték el, amely jelenleg Ussita egyházmegyéje része. Rómában a Primavalle kerület egyik utcáját róla nevezték el.
Püspöki genealógia és apostoli utódlása Püspöki genealógiája:
Scipione Rebiba bíboros Giulio Antonio Santori bíboros Girolamo Bernerio bíboros, OP Galeazzo Sanvitale érsek Ludovico Ludovisi bíboros Luigi Caetani bíboros Ulderico Carpegna bíboros Paluzzo Paluzzi Altieri Albertoni bíboros XIII. Benedek pápa XIV. Benedek pápa XIII. Kelemen pápa Marcantonio Colonna bíboros Giacinto Sigismondo Gerdil bíboros, B. Giulio Maria somagliai bíboros Carlo Odescalchi bíboros, S.I. Eugène de Mazenod püspök, O.M.I. Joseph Hippolyte Guibert bíboros, O.M.I. François-Marie-Benjamin Richard bíboros Pietro Gasparri bíboros
Apostoli utódlása:
Francesco Marchetti Selvaggiani bíboros (1918) Benedetto Aloisi Masella bíboros (1919) Clemente Micara bíboros (1920) Francesco Marmaggi bíboros (1920) Luigi Maglione bíboros (1920) Roberto Vicentini pátriárka (1921) Ermenegildo Pellegrinetti bíboros (1922) Cesare Orsenigo érsek (1922) Angelo Rotta érsek (1922) Gaetano Cicognani bíboros (1925) Paolo Giobbe bíboros (1925) Pietro Ciriaci bíboros (1928) Riccardo Bartoloni érsek (1928) Carlo Chiarlo bíboros (1928) Francesco Borgongini hercegbíboros (1929)
Kitüntetései Olasz kitüntetések Az Ordine Supremo della Santissima Annunziata rend lovagja, 1930 A Szent Móric és Lázár-rend Keresztje, 1930 Az Ordine della Corona d'Italia rend nagykeresztjének lovagja, 1930
Külföldi kitüntetések i. Osztályú Csillag a Szabadság Polgári Szolgálatáért (Észtország) A Fehér Sas Rendjének Lovagja (Lengyelország) A Máltai Uralkodó Katonai Rendje, 1917. december 29. A Torony és Kard Katonai Rend nagykeresztje (Portugália), 1929. október 23.
Jegyzetek
További információk Francesco Maria Taliani: Pietro Gasparri bíboros, államtitkár és szegény pap élete, Milánó, 1938 L. Fiorelli (szerk.): Pietro Gasparri bíboros, Róma, 1960 Francesco Roberti: Pietro Gasparri bíboros: Az ember, a pap, a diplomata, a jogász, Apollinaris, XXIII. kötet (1960), 5–43. o. Carlo Lanza: GASPARRI, Pietro, in Biographical Dizionario biogracico degli Iitaliani, 52. kötet, Róma, Istituto dell'Enciclopedia Italiana, 1999 (Hozzáférés: 2017. október 8.)
Kapcsolódó szócikkek Enrico Gasparri, Pietro unokaöccse Lateráni egyezmény A Szentszék diplomáciai kapcsolatai a Szentszék Államtitkársága
Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1934-ben elhunyt személyek Kategória:Az Apostoli Szentszék nunciusai