A Nagymesteri Palota (), hivatalos nevén A Palota (Il-Palazz) Málta fővárosának, Vallettának a történelmi központjában található. A 16. és a 18. század között épült a Máltát 1530 és 1798 között uraló máltai lovagrend nagymesterének palotájaként, és Magiszteri palotaként (Palazz Maġisterjali) is ismert. Amikor a lovagokat a napóleoni Franciaország kiűzte, a palota a Nemzeti Palota nevet kapta. Az 1800-ban kezdődő brit uralom idején a Kormányzói Palota (Palazz tal-Gvernatur) volt.
A palota a monarchiát és a királynőt képviselő különböző kormányzók, valamint magának a királyi családnak a rezidenciája lett. Hivatalos királyi lakhelyként a brit uralkodók gyakran használták a Máltán való tartózkodásuk során a fontosabb eseményekre.
A palota 2025-ben a máltai elnöki hivatalnak ad otthont. Emellett 1921-től 2015-ig a máltai parlament székhelye is volt. Az épület egy része, nevezetesen a palota állami szobái és a palota fegyvertára múzeumként látogatható, amelyet a máltai örökségvédelmi hivatal (Heritage Malta) működtet. Az épületben nagyszabású felújítási projektet hajtottak végre, amelyet követően 2024. január 12-én adták át a 40 millió euróból megújult épületegyüttest. A Nagymesteri Palota 1980 óta Valletta egész történelmi városával együtt az UNESCO világörökség része.
Fekvése A Nagymesteri Palota egy háztömböt foglal el Valletta központjában, és ez az erődváros legnagyobb palotája. Főhomlokzata a Szent György téren (máltaiul: Misraħ San Ġorġ), a Köztársaság utca (Triq ir-Repubblika) mentén, a Főőrséggel szemben magasodik. A palotát az Érsek utca (Triq l-Arċisqof), a Régi Színház utca (Triq it-Teatru l-Antik) és a Kereskedők utcája (Triq il-Merkanti) is határolja.
Története
A lovagok uralma alatt Amikor a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend a nagy ostromot követően 1566-ban megalapította az Valletta új városát, az eredeti szándék az volt, hogy a nagymester palotáját a város déli részén, egy magaslaton építik fel (a későbbi Auberge de Castille helyén vagy annak közelében). Valójában a mai Déli utca (Triq in-Nofsinhar) eredetileg Strada del Palazzo néven volt ismert, mivel a palotát itt akarták felépíteni.
A palota helyén eredetileg több épület is állt, köztük Eustachio del Monte lovag 1569-ben épült háza, valamint az 1571 körül épült olasz nyelvűek auberge-e. Mindkét épületet Ġlormu Cassar máltai építész tervei alapján építették.
1571-ben Pierre de Monte nagymester Vallettába tette át a rend székhelyét, és az unokaöccse, Eustachio del Monte házában lakott. A rend tanácsa később megvásárolta a házat, és 1574-ben elkezdték a nagymester palotájává bővíteni. Ekkorra del Monte már meghalt, és őt Jean de la Cassière követte a nagymesteri székben. 1579-ben az olaszok új auberge-ba költöztek, így az eredeti auberge-t is a palotába építették be. 1579-ben a nagymesteri palota Ġlormu Cassar manierista tervei alapján épült fel.
A palotát a későbbi nagymesterek átalakították és megszépítették, ami barokk jelleget kölcsönzött az épületnek. A főfolyosók mennyezetét 1724-ben, António Manoel de Vilhena magisztrátorsága idején Nicolau Nasoni freskókkal díszítette. 1740-es években Manuel Pinto da Fonseca nagymester jelentős átalakításokat végzett az épületen, és megadta neki a mai formáját. Pinto felújításai közé tartozott a homlokzat díszítése, egy második főbejárat megnyitása és egy óratorony építése az egyik udvaron.
A francia megszállás Napóleon hadai az egyiptomi hadjárat nyitányaként 1798 júniusában harc nélkül elfoglalták a szigetet. Málta francia megszállása idején az épület Palais National (Nemzeti Palota) néven vált ismertté. A név a forradalomból eredő francia eszméket tükrözte, és az egész máltai megreformált közigazgatás része volt.
A brit uralom és a független Málta idején A Nagymesteri Palota Málta kormányzójának hivatalos rezidenciája lett, miután Málta 1800-ban brit fennhatóság alá került, ezért Kormányzói Palota néven vált ismertté. A brit protektorátus alatt a palota nagymestert kiszolgáló konyháját anglikán kápolnává alakították át. Az 1840-es években a palota kilátóján egy optikai távíró szemaforállomását helyezték el. Az épület egyes részeit, köztük a palota fegyvertárának otthont adó csarnokot a második világháború alatt légibombázás érte, de a károkat később kijavították.
A Nagymesteri Palota 1921-től 2015-ig a máltai parlament székhelye volt. A parlament 1921-től 1976-ig a Gobelinteremben ülésezett, amikor is átköltözött az egykori fegyvertárba. A képviselőház 2015. május 4-én költözött ki a Nagymesteri Palotából az erre a célra épített Parlament Házba. 2017-ben, Málta első európai uniós elnöksége idején a korábbi parlamenti üléstermet használták az Európai Unió Tanácsának üléseihez.
Málta 1964-es függetlenné válását követően az épület Málta főkormányzójának székhelye lett. A hivatal 1974-es létrehozása óta a máltai elnöki hivatalnak ad otthont. Az épület egy része, nevezetesen a palota állami szobái és a palota fegyvertára a Heritage Malta által működtetett múzeumként látogathatóak.
A palota 1925-ben felkerült a műemlékek listájára, jelenleg 1. fokozatú nemzeti műemlék, és szerepel a máltai szigetek kulturális javainak nemzeti jegyzékében is.
Építészeti jellemzői bélyegkép|A Nagymesteri Palota alaprajza. Jelmagyarázat: 1 = Entrance Corridor 2 = Armoury Corridor 3 = Chamber of Representatives 4 = Grand Council Chamber 5 = State Dining Hall 6 = Supreme Council Hall 7 = Ambassador’s Room 8 = Page’s Waiting Room 9 = Prince of Wales’ Corridor A Nagymesteri Palota téglalap alaprajzzal rendelkezik, hossza 97 méter, szélessége 83 méter, ezzel Valletta legnagyobb alapterületű épülete. Helyi mészkőből épült, mivel ez Málta egyetlen természeti kincse, amelyet ma is sok új épület építéséhez használnak. Külsőleg a kétszintes palota rendkívül egyszerű, és a 16. század szokásos építészeti szigorát tükrözi. A kisebb díszítések mellett az egyetlen díszítőelemek a nyugati és északi sarkokon található faerkélyek, valamint a Palace Square-en, az északnyugati oldalon található két gazdagon díszített barokk portál, ezeket azonban csak jó két évszázaddal a palota elkészülte után építették be. Az erkélyek 1741-ben váltották fel a régi vaserkélyeket.
Eredetileg a palotának csak az a bejárati portálja volt a Palota téren, amely északabbra, az Érsek utca közelében található. Ez egy nagy előcsarnokba vezet, amely a Neptun-udvarra nyílik. A délebbi, aKöztársaság térhez közelebb eső portált, az erkélyekhez hasonlóan, csak Manuel Pinto de Fonseca nagymester uralkodása alatt építették. Ez a Prince Alfred udvarra nyílik.
A 18. században élt skót utazó, Patrick Brydone Valletta meglátogatása után a következőket írta feljegyzéseibe: „A nagymester (aki a kényelmet többre értékeli a pompánál) kényelmesebb és tágasabb szálláson lakik, mint bármelyik európai uralkodó, kivéve talán a szárd királyt.”
Az épület külseje A Nagymesteri Palota főhomlokzata az építészére, Cassarra jellemző egyszerű és szigorú manierista stílusban épült. A homlokzat aszimmetrikus az évszázadok során az épületen végrehajtott kiterjedt átalakítások miatt, és a sarkoknál súlyos rusztikával, valamint a tető szintjén megszakítás nélküli párkánnyal rendelkezik. A homlokzaton két főbejárat található, amelyek egy-egy íves ajtónyílásból állnak, ezeket egy-egy díszes portál veszi körül, amelyek nyitott erkélyt tartanak. A főhomlokzat sarkai körül hosszú, zárt fa erkélyek húzódnak. Mind a portálokat, mind az erkélyeket a 18. században építették hozzá a palotához. Az Old Theatre Street-i oldalhomlokzaton egy másodlagos főbejárat található, amely az egyik udvarba vezet. Az épület külsejét eredetileg vörös okker színnel festették be, ezt a lovagrend kifejezetten a középületek jelölésére használta.
Az épület belseje
A termek A Trónterem (Is-Sala tat-Tron), eredeti nevén a Nagytanács terme (máltaiul: Is-Sala tal-Gran Kunsill, olaszul: Sala del Maggior Consiglio) Jean de la Cassière nagymester regnálása alatt épült. Az egymást követő nagymesterek a termet nagykövetek és magas rangú méltóságok fogadására használták. A brit kormányzás idején a Szent Mihály és Szent György-terem néven vált ismertté, az 1818-ban Máltán és a Jón-szigeteken alapított Szent Mihály és Szent György Lovagrend után. Jelenleg a máltai elnök által tartott állami rendezvények helyszínéül szolgál.
A terem felső részét díszítő falfestményciklus Matteo Perez d'Aleccio műve, és Málta nagy ostromának különböző epizódjait ábrázolja. A győztes védekezést irányító és az új várost megalapító Jean Parisot de La Valette nagymester címerét a minisztrális galéria mögötti falmélyedésben Giuseppe Calì festette.
1818-ban a britek átalakították a termet, és a falakat teljesen befedték a George Whitmore alezredes által tervezett neoklasszicista építészeti elemekkel. Ezeket a 20. század elején eltávolították. Úgy gondolják, hogy a karnagyok galériáját a palota kápolnájából helyezték át ebbe a terembe, amely valószínűleg az eredeti helye volt. Különösen érdekes az eredeti kazettás mennyezet és a 18. század végi stílusú csillárok.
A többi díszterem a Gobelinterem (Is-Sala tal-Arazzi), az állami étkezőterem (Is-Sala tal-Pranzu), a nagyköveti szoba (Is-Sala tal-Ambaxxaturi) és az udvaroncok váróterme (Is-Sala tal-Paġġi).
A fegyvertár A palota hátsó részében lévő nagy csarnokot 1604-től kezdve fegyvertárként használták. A palotai fegyvertárban található fegyvergyűjteményt „az európai kultúra egyik legértékesebb történelmi emlékének” tartják, annak ellenére, hogy eredeti méretének csak töredéke maradt meg. A fegyvertár számos páncélzatot, ágyút, lőfegyvert, kardot és egyéb fegyvert tartalmaz, köztük néhány nagymester, például Alof de Wignacourt személyes páncélját, valamint az 1565-ös nagy máltai ostrom során zsákmányolt oszmán fegyvereket.
A fegyvertár eredeti termét 1975-76-ban a máltai parlament üléstermévé alakították át, a fegyvergyűjteményt pedig a palota földszintjén lévő két korábbi istállóba helyezték át, ahol ma is található. A fegyvertár 1860 óta múzeumként látogatható. A jelenleg zajló restaurálási munkálatok egy része a palota fegyvertárának eredeti helyére való visszahelyezését is magában foglalja.
Udvarok A palota két udvar köré épült, amelyek ma Neptun udvara és Alfréd herceg udvara néven ismertek.
1712-ben Romano Carapecchia tervezte a Perellos-szökőkutat, amely eredetileg a loggiák alatti udvart uralta, de a brit korszak óta a a háttérbe szorította a Neptun-szobor és az udvaron kialakított pompás kert. A Neptun-szobrot valamikor 1858 és 1864 között John Gaspard Le Marchant brit kormányzó utasítására helyezték át, hogy az udvart díszítse, azelőtt korábban a kikötőben lévő szökőkút tetején fogadta a szigetre érkezőket.
A Neptun-udvar egyik folyosójának falán néhány, a rend nagymestereinek címerét tartalmazó faragott címerpajzsot találunk. Ezek korábban a rend néhány épületét díszítették, de a 19. században eltávolították őket. Sir Arthur Lyon Fremantle kormányzó 1897-ben szerezte vissza őket, és „jobb megőrzésük érdekében” az udvaron rögzítették őket, amint azt a címerek alatt elhelyezett márvány emléktábla jelzi.
Az Alfréd herceg udvarában található egy óratorony, amely az úgynevezett mór órát, valamint három másik számlapot tartalmaz. Ezek közül a legnagyobb, alul középen lévő mutatja az órákat, a fölötte lévő a holdfázisokat és a 29 és fél napos holdhónapot, a bal oldali a hónapokat, a jobb pedig a napokat. A szerkezet nevét a torony tetején álló bronz mór figurákról kapta, melyek a kezükben tartott kis pöröllyel szólaltatják meg az időt jelző harangokat. Az órát Gaetano Vella tervezte, és 1745. június 11-én avatták fel, majd 1894-ben Michelangelo Sapiano átalakította a mai formájúra. A helyi hagyomány szerint az óra sokkal régebbi, és a rend 1530-as Máltára érkezésekor hoztak magukkal Rodoszról.
Galéria
Jegyzetek
Irodalom
Michael Galea: Malta: the Palace of the Grandmasters and the Armoury. M. J. Publications, Valletta 1988