bélyegkép Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (angol rövidítése NATO) mint katonai szövetség forrásait a tagállamok közvetlen és közvetett hozzájárulásai biztosítják.
A NATO közvetlen finanszírozása A NATO közös alapjai a kollektív költségvetésekhez és programokhoz való közvetlen hozzájárulásokból állnak. Az alapok biztosítják a NATO számára az erőforrások rendelkezésre bocsátását, valamint a szervezet és katonai parancsnokságok egészének működtetését.
A közvetlen hozzájárulások olyan célok és tevékenységek támogatását finanszírozzák, amelyek a szövetség egészének szolgálják az érdekét és amelyeket észszerűen nem lehet önmagában egyetlen tagállamnak sem fedeznie. Ilyen például a szövetségi műveletek és missziók, a NATO egészére kiterjedő légvédelem, vagy a parancsnoki és irányítási rendszerek. Ezen befizetésekből fedezik többek között az állandó katonai parancsnoki struktúráját, az aktuális műveleteket és küldetéseket, illetve biztosítja az alapvető katonai infrastruktúrát (beleértve a légi és tengeri bázisokat, a műholdas kommunikációt, az üzemanyag-vezetékeket, valamint a parancsnoki és irányítási rendszereket). Ez a szövetség védelmi kiadásainak, azaz a NATO-tagok által saját hadseregükre költött kiadásainak a 0,3%-át teszi ki. A 2025 évre vonatkozóan ezen költségvetés 4,6 milliárd eurót tesz ki.
A közös finanszírozás elve alapján a tagállamok bruttó nemzeti jövedelméből és számos más tényező alapján megállapított, elfogadott költségmegosztási képlet alapján járulnak hozzá a NATO finanszírozásához. A közös finanszírozás a tehermegosztás fontos eleme, amely a felelősségek, kockázatok és előnyök hatékony megosztását mutatja a szövetségesek között.
A szövetségesek közösen döntenek arról, hogy mit finanszíroznak közösen, és hogy évente mekkora összeget költhetnek el. A középtávú erőforrás-tervezési adatokról is közösen döntenek. A közösen finanszírozott tevékenységek a vadászrepülőgépek vagy helikopterek fejlesztésétől és gyártásától a logisztikai támogatás vagy a légvédelmi kommunikációs és információs rendszerek biztosításáig terjednek. Ide tartozik a NATO Korai Előrejelző és Légtérellenőrző Programiroda (angoluk NATO Airborne Early Warning and Control Program Management Agency, NAPMA), az NH90 helikopterprogrammal (angolul NATO Helicopter Management Agency, NAHEMA), valamint az Eurofighter-Typhoon és a Tornado vadászrepülőgép-programmal (angolul NATO Eurofighter and Tornado Management Agency, NETMA) foglalkozó ügynökségek. A NATO-ügynökségek emellett kutatási és fejlesztési tevékenységeket koordinálnak, illetve a szabványosítás és a hírszerzési információk megosztása terén is tevékenykednek.
A kezdeményezéseket az Erőforrás-politikai és Tervezési Tanács (angolul Resource Policy and Planning Board, RPPB) értékeli, megvizsgálva, hogy érvényesül-e a közös finanszírozás elve, az adott tevékenység szolgálja-e a Szövetség egészének érdekeit, ami miatt azt a közös finanszírozásból kell-biztosítani. A NATO polgári és katonai költségvetésére, valamint a NATO biztonsági beruházási programjára (angolul NATO Security Investment Programme, NSIP) a közös finanszírozási szabályok vonatkoznak.
A 2021-es brüsszeli és a 2022-es madridi csúcstalálkozón a NATO-vezetők jelentős döntéseket hoztak a közös finanszírozás kiigazításáról és kiszélesítéséről, illetve a 2023-tól 2030-ig történő növeléséről.
A NATO közös finanszírozású költségvetései A polgári költségvetés bélyegkép|A NATO költségvetése (közvetlen finanszírozás területei) Forrás: NATO, statista.com bélyegkép|NATO központ épülete (Brüsszel) A polgári költségvetés (angolul civil budget) finanszírozza a belgiumi NATO-székházban működő nemzetközi személyzet kiadásait, az épület működési költségeit. Továbbá tőke- és programkiadásokra is biztosít forrásokat. A NATO brüsszeli központjában nagyjából 4000 ember dolgozik teljes munkaidőben. Közülük mintegy 2000-en nemzeti delegációk tagjai és a NATO-hoz delegált nemzeti katonai képviselők támogató személyzetének tagjai. Körülbelül 300-an dolgoznak a NATO partnerországainak képviseletein. A Nemzetközi Törzsnek vagy a központban található NATO-ügynökségeknek hozzávetőleg 1000 civil tagja van, és körülbelül 500-an a Nemzetközi Katonai Törzs tagjai, akik között is vannak polgári alkalmazottak. A költségvetés végrehajtását a Költségvetési Bizottság felügyeli. A polgári költségvetés felelőse a NATO főtitkára. A költségvetést célkitűzés-alapú keretrendszerrel összhangban alakítják ki, amelyekhez a forrásokat rendelik. A fő célkitűzések a válságkezelés és műveletek, kollektív védelem, kooperatív biztonság, nyilvános kapcsolatok és a szövetségesek közötti konzultációs folyamatok támogatása. További területek a NATO-központ operatív környezetének támogatása valamint a központ biztonsága. A legtöbb országban a nemzeti külügyminisztériumok költségvetéséből finanszírozzák. A 2025. évi polgári költségvetés összege 483,3 millió euró. bélyegkép|Boeing E-3A (Airborne Early Warning Force)
A katonai költségvetés A katonai költségvetés (angolul military budget) támogatja és hozzájárul a NATO elrettentő és védelmi pozíciójának megerősítéséhez, valamint a szövetségen belüli együttműködést támogató szabályozási háttér előmozdításához. A költségvetés finanszírozza az integrált parancsnoki struktúrát, illetve annak működési és fenntartási költségeit, a szövetségi műveleteket és missziókat, valamint bizonyos mértékig a kiképzést és a gyakorlatokat. A végrehajtását a Költségvetési Bizottság (Budget Committee) felügyeli. A katonai költségvetés elsődleges felelősei az európai szövetséges főparancsnok (angolul Supreme Allied Commander Europe, SACEUR), a szövetségesek legfőbb parancsnoka (angolul Supreme Allied Commander Transformation, SACT) és a Nemzetközi Katonai Törzs főigazgatója (angolul Director General of the International Military Staff, DGIMS). A katonai költségvetés többek között forrásokat biztosít az integrált parancsnoki struktúra, a Nemzetközi Katonai Törzs, a NATO stratégiai parancsnokságai, a NATO Korai Előrejelző és Légtérellenőrző Rendszere (angolul NATO Airborne Early Warning and Control, NAEW&C), valamint a szövetségi műveletek és missziók számára. A katonai személyzet biztosítása az integrált parancsnoki struktúra vagy a műveletek és missziók számára azonban minden esetben nemzeti finanszírozású feladat marad. A 2025-re vonatkozó katonai költségvetés 2,37 milliárd euró.
A NATO biztonsági beruházási programja A NATO Biztonsági Beruházási Programja (angolul NATO Security Investment Programme, NSIP) finanszírozza a katonai infrastruktúrát, építkezéseket, valamint a parancsnoki és irányítási rendszereket. Olyan létesítményeket és infrastruktúrát biztosít, mint például a légvédelmi kommunikációs és információs rendszerek, az integrált parancsnoki struktúrához és a telepített műveletekhez szükséges katonai parancsnokságok, valamint kritikus fontosságú repülőterek, üzemanyagrendszerek és tengeri infrastruktúra, kikötők. Tehát az egyes NATO-tagok nemzeti védelmi szükségleteit meghaladó jelentős építési és vezetési és irányítási rendszer beruházásokat fedezi. Az NSIP-et az egyes NATO-tagországok védelmi minisztériumai finanszírozzák. A végrehajtását a beruházási bizottság felügyeli. Az NSIP célra felhasználható összeg 2025-ös felső határa 1,723 milliárd euró.
A NATO ezen programja finanszírozta részben például a lengyelországi Powidzban található új, 285 millió dolláros raktározási és karbantartási létesítményt, amely lehetővé teszi a lőszerek és felszerelések előzetes elhelyezését a NATO keleti szárnyán. A spanyolországi Rota haditengerészeti állomás kikötői infrastruktúrájának korszerűsítése pedig 190 millió dollárt tett ki. Az NSIP finanszírozza továbbá az olaszországi Aviano és a németországi Ramstein légitámaszpontok infrastrukturális projektjeit, valamint a NATO-csővezetékrendszereket a megbízható katonai üzemanyag-ellátás érdekében Közép- és Észak-Európában, Olaszországban, Görögországban és Törökországban, bár az ilyen létesítmények üzemeltetési és karbantartási költségei továbbra is nemzeti hatáskörben maradnak.
Amíg a polgári és a katonai költségvetés esetében előre meg van határozva az egyes tagországok által előre befizetett részarányos összegek, addig az NSIP egy programköltségvetés, amelyet előre pontosan nem tudnak előre, a tervezés során több tényező vonatkozásában számszerűsített adatok nem lehet meghatározni éves viszonylatban. A fentiek miatt a tervezésnél egy felső összeghatárt határoznak meg. A tagországok a rájuk eső összeget nem a NATO közös számlájára fizetik, hanem egy, a Nemzetközi Törzs által kidolgozott program alapján egymásnak utalják át, illetve egymástól kapják meg. Egyetlen ország sem fizet többet NSIP hozzájárulásként, mint az adott állam katonai költségvetésének 1%-a. Az USA katonai költségvetésének kevesebb, mint 0,1%-át fordítja erre a céljaira. +A katonai-, polgári költségvetés és NSIP tagállamok közti költségmegosztása (százalékban)Tagállam20182025Albánia0,08410,0882Belgium1,95062,0447Bulgária0,33900,3552Kanada6,37636,6840Horvátország0,27760,2910Csehország0,97881,0259Dánia1,21571,2744Észtország0,11570,1213Finnországnem tag0,9057Franciaország10,498610,1940Németország14,763815,8813Görögország0,98011,0273Magyarország0,70410,7380Izland0,05970,0624Olaszország8,14008,5324Lettország0,14780,1550Litvánia0,23790,2493Luxemburg0,15690,1645Montenegro0,02700,0283Hollandia3,19853,3528Észak-Macedónianem tag0,0756Norvégia1,64721,7267Lengyelország2,76832,9015Portugália0,97251,0194Románia1,13841,1931Szlovákia0,47840,5014Szlovénia0,21090,2212Spanyolország5,55345,8211Svédországnem tag1,9277Törökország4,38194,5927Egyesült Királyság10,458110,9626Egyesült Államok22,138715,8813 2019-ben a 2021-2024-es időszakra új költségmegosztási képletről állapodtak meg, amelynek eredményeként a legtöbb európai szövetséges ország és Kanada részesedése nő, az USA részesedése pedig csökken. Ez a kötelezettségvállalás az igazságosabb „tehermegosztás” érdekében kifejtett amerikai nyomást tükrözte, ami különösen Trump elnök számára volt megnyugtató, aki a 2019-es NATO-vezetői találkozón csak annak a kilenc NATO-tagállam képviselőinek rendezett ebédet, amelyek már akkor teljesítették a NATO katonai kiadás GDP arányos 2 százalékos célját. Az új megállapodások értelmében a közös finanszírozás területén az amerikai hozzájárulás a teljes összeg mintegy 22 százalékáról 16 százalék körülire csökkent.
Közösen finanszírozott programok és kezdeményezések A közösen finanszírozott programok és kezdeményezések a vadászrepülőgépek és helikopterek fejlesztésétől és gyártásától kezdve a logisztikai támogatás vagy a légvédelmi kommunikációs és információs rendszerek szövetség számára történő biztosításán át a kockázati tőkealapokig terjednek. Az ilyen programokat közvetlenül a részvételüket választó tagállamok finanszírozzák, azonban gyakran vezetnek egy NATO-n belüli irányító szervezet vagy ügynökség (pl. NAPMA, NAHEMA, NETMA) létrehozásához. A két legújabb közös finanszírozási kezdeményezés az Észak-atlanti Védelmi Innovációt Ösztönző Mechanizmus (angolul Defence Innovation Accelerator for the North Atlantic, DIANA), amelynek célja a kritikus technológiák terén folytatott transzatlanti együttműködés előmozdítása, a másik pedig a NATO Innovációs Alap (angolul NATO Innovation Fund), ami egy 1 milliárd eurós (1,08 milliárd dollár) kockázati tőkealap, és amely a kritikus kettős felhasználású, új és felforgató technológiák, például a mesterséges intelligencia, az autonóm rendszerek és a kvantumtechnológiák fejlesztésére szolgál. Mindkét kezdeményezés célja a polgári technológiák katonai célokra történő hasznosítása.
A NATO közvetett finanszírozása (a GDP %-os szabály) A NATO finanszírozásának legnagyobb részét a nemzeti (vagy közvetett) hozzájárulások teszik ki, amelyeket az egyes tagországok viselnek. Ezek közé tartoznak a tagországok haderőinek és eszközeinek fenntartása, amelyeket a NATO számára elrettentő és védelmi tevékenységekhez, valamint katonai műveletekhez biztosíthatnak.