Maxine Brown, soul-, R&B-, gospel-énekesnő.

Pályafutása

Maxine Brown gyerekkotáfól énekelt. Tinédzserként két New York-i gospelcsoporttal, az Angelairs-szel és a Royaltones-szal lépett fel. 1960-ban szerződött a Nomar Recordsszal, amely az „All in My Mind” című soul-balladát − amelyet Brown maga írt. A kislemez sláger lett, második helyen az amerikai Billboard R&B listáján, míg a poplistám a 19. volt. Utána megjelent a „Funny”, amely a harmadik helyet érte el az R&B listán és a 25. volt a Hot 100-on.

Brown 1962-ben a ABC-Paramount Recordshoz szerződött. Egy sikertelen év után, amikor számos nem slágerlistás kislemeze volt a Paramountnál, otthagyta a kiadót, és 1963-ban leszerződött a New York-i a Wand Recordshoz. Brown a következő három évben számos jelentős slágert rögzített a Wand számára. Az „Oh No Not My Baby”, 1964-ben a 24. helyet érte el a popslágerlistán, az "„It's Gonna Be Alright” a következő évben a 26. helyet érte el az R&B listán. Duetteket is felvett Chuck Jacksonnal. Az egyik a 10. helyen szerepelt az R&B listán. A Wand azonban a példányszámban elkelt előadókra, különösen Dionne Warwickra összpontosított.

Brown lemezein az összes vokálhátteret a Cissy Houston és a Sweet Inspirations nyújtotta − ugyanazok, akik Elvis Presley-t is támogatták − valamint a producerek, Nick Ashford és Valerie Simpson adták elő. Abban a reményben, hogy bővíthetik Brown és énekespartnere, Chuck Jackson slágereinek számát, Ashford és Simpson a Scepter Recordshoz vitték dalaikat. Amikor elutasították őket, a felkeresték Berry Gordyt a Motown Recordsnál, akik azonnal felvették őket. A Brown és Jackson számára írt dalok Ray Charles kasszasiker slágerei lettek. 1969-ben a „We'll Cry Together” című száma a Billboard R&B listájának 10. helyére került, és a Hot 100-ba is bekerült. Ezt követően egy időt Brown az Avco Recordsnál töltött, de későbbi felvételei már kevés kereskedelmi sikert arattak.

Diszkográfia Maxine Brow (1961) The Fabulous Sound of Maxine Brown (1962) Maxine Brown, Irma Thomas & Ronnie Dickerson (1964) Spotlight on Maxine Brown0 (1964) Maxine Brown's Greatest Hits (1967) We'll Cry Together (1969) Blue Ribbon Country (1975) One in a Million (1984) Like Never Before (1985) https://rateyourmusic.com/artist/maxine-brown

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/maxine-brown-mn0000396154#biography https://archive.org/search?query=Maxine+Brown http://www.soulwalking.co.uk/Maxine%20Brown.html https://www.discogs.com/artist/381434-Maxine-Brown?srsltid=AfmBOoqS0vzphv_YFpe9ByRssChBSlY5Rx1gs2_UsliB2oML0BBLLuKZ http://www.northernsoultrain.co.uk/artists/maxinebrown.html https://soundcloud.com/search?q=Maxine%20Brown Fordítás

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Észak-karolinaiak Kategória:Élő személyek