Eric Heinze a Queen Mary University of London jogi karának Jogtudományi és Humanisztikai Professzora. Elméleti munkássága a jogtudomány, az igazságosság-elmélet és az emberi jogok területeihez kapcsolódik, továbbá a jog és szépirodalom mozgalomhoz.
Szociális és jogi elmélet A Coming Clean: The Rise of Critical Theory and the Future of the Left (Tisztázás – A kritikai elmélet áttörése és a baloldal jövője) című könyvében Eric Heinze azt állítja, hogy a progresszív baloldal elfelejti azokat a kritikai módszereket alkalmazni saját történelmére, amelyek révén a nyugati történelmet értelmezi. A National Public Radio-nak adott interjújában Heinze jelzi, hogy célja nem a baloldal „meghatározása”, hanem a baloldali politikát és aktivizmust mozgató „domináns szálak” azonosítása. A The New York Postban arra int, hogy a baloldalnak változtatnia kell emlékezetpolitikáján. Az Irish Times publicistája felveti: egyesek whataboutery-vel vádolhatják Heinzét, amennyiben a baloldali atrocitások hangsúlyozása alkalmas arra, hogy elvonja a figyelmet a jobboldaliakról. A dán Berlingske újság recenziója rámutat: Heinze nem azt állítja, hogy „a progresszíveknek fel kellene hagyniuk a kritikai elmélettel, a diverzitás-politikával, queer-elmélettel vagy feminizmussal”, hanem „újra kell gondolniuk ezek gyakorlatát”.
The Concept of Injustice (Az igazságtalanság fogalma) című könyvében Heinze az általa klasszikusnak tekintett igazság-elméletet vizsgálja Platóntól Rawls-ig. E klasszikusok igazságtalanság-fogalma azon a nyilvánvalónak tekintett előfeltevésen alapul, miszerint „igazságosság” és „igazságtalanság” logikai ellentétek. Heinze számára azonban az ősi és modern nyugati nyelvek "igazságtalansága" pusztán etimológiai koincidencia. Bár ellentétekként jelennek meg bizonyos normákat kritikátlanul feltételező, konvencionális összefüggésekben, ezeken túllépve a két fogalom közti kapcsolat sokkal összetettebbé válik.
A tartós félreértés meghaladására Heinze a „posztklasszikus” igazság-elmélet fogalmát javasolja, irodalmi szövegekre támaszkodva példaként, ahogy azt a Law & Literature folyóiratban korábban publikált munkáiban is tette. A Law & Critique folyóiratban közölt cikkébenAdrian Howe, A 'Right to Passions'? Compassion's Sexed Asymmetry and a Minor Comedy of Errors, Law & Critique (2012), vol 23, pp 83-102Adrian Howe feminista szakíró méltatja Heinze hozzájárulásait a kritikai elmélethez, amelyek alternatív olvasatokat kínálnak William Shakespeare műveihez. A Tévedések vígjátéka kapcsán Howe kifejti, hogy a tudósok még a 20. században sem tételeztek komolyabb szocio-legális kritikai szándékot e frivolnak tekintett színműben, miközben Heinze „szocio-legális dualitások sorát tárja fel benne; úr–szolga, férj–feleség, bennszülött–idegen, szülő–gyermek, uralkodó–parlament, vevő–eladó." Heinze rámutat, hogy a darab "a »komédia« és a »tévedés« fogalmaival operálva tükröz problematikus, a dominancia és alárendeltség hagyományos, de változóban levő modelljein alapuló relációkat”Adrian Howe, A 'Right to Passions'? Compassion's Sexed Asymmetry and a Minor Comedy of Errors, Law & Critique (2012), vol 23, p.98. Howe hozzáteszi, hogy Heinze olvasatában "a darab a kiváltságos férfi nézőpontját kérdőjelezi meg”Adrian Howe, A 'Right to Passions'? Compassion's Sexed Asymmetry and a Minor Comedy of Errors, Law & Critique (2012), vol 23, p.99.
Szólásszabadság Az emberi jogok területén Heinze gyakran vitatta a szólásszabadságnak a gyűlöletbeszéd tilalmában megnyilvánuló nyugat-európai korlátozásait. Heinze amellett érvel, hogy egy modern demokráciának hatékonyabb és legitimebb eszközei is vannak a társadalmi intolerancia leküzdésére, amelyek nem szűkítik a szólásszabadság kereteit a nyilvánosságbanKay Goodall, Human Rights Pitted Against Man (II) - A Response, International Journal of Human Rights, 14(7), 2010, 1165-1184. Eric Barendt szólásszabadság-szakértő szerint Heinze további koherencia-problémákat azonosít a gyűlöletbeszéd tiltásában. Heinze kritikája szerint a tilalmat „gyakran azzal indokolják, hogy a faji vagy más csoportokkal szembeni diszkrimináció megakadályozása érdekében szükségesek. Valójában azonban ők maguk tesznek különbséget a gyűlöletbeszéd-törvények által védett csoportok (faji, etnikai, vallási csoportok és melegek) és a védtelenül maradtak (egyéb kulturális csoportok, fizikai és szellemi fogyatékosok, transzszexuálisok) között.”Eric Barendt, Religious Hatred Laws: Protecting Groups or Belief?, Res Publica (2011), vol 17, pp 41-53.
Hate Speech and Democratic Citizenship (Gyűlöletbeszéd és demokratikus állampolgáriság) című könyvében Heinze áttekinti a veszélyes, provokatív vagy sértő beszéd jogszerűségéről folytatott vitákat. Elismeri, hogy egyes demokráciák elég instabilak lehetnek ahhoz, hogy tilalmakra szoruljanak, de ha már átléptek abba a fázisba, amit Heinze „régóta fennálló, stabil és virágzó demokráciának” (LSPD) nevez, a nyilvános diskurzusban való véleménynyilvánítást legitim módon csak „nézőpont-szelektív” alapon, egy nemzetbiztonsági vészhelyzetet jelentő „kivételes állapot” függetlenül felülvizsgálható kritériumai alapján korlátozhatják.
Heinze elismeri, hogy a gyűlöletbeszéd erőszakhoz vezetett Ruandában, a Weimari Német Köztársaságban, a hidegháború utáni Jugoszláviában és más gyengébb demokráciákban. Megjegyzi, hogy ezek közül egyik sem volt LSPD. A teljes értékű demokráciák hatékonyabb és legitim eszközökhöz folyamodhatnak az erőszak és a diszkrimináció leküzdésére, anélkül, hogy büntetniük kellene a provokatív nézeteket valló személyeket. „Az LSPD modell lényegét érintve”, írja Lesley Abdela, "kimutatható, hogy a nyugati demokráciák – bár nem mindig tökéletesen vagy ellentmondásoktól mentesen – erkölcsi és szimbolikus álláspontot képviseltek, és nem csupán periferikus vagy felszínes módon. Az olyan intézkedések, mint a diszkriminációellenes törvények és a pluralista általános iskolai oktatás (és ugyanitt a célzott zaklatás, megfélemlítés és „támadó szavak” tilalma), közvetítik az állam erkölcsi és szimbolikus üzeneteit az intolerancia vagy erőszak ellenében.”
The Most Human Right: Why Free Speech Is Everything (A legemberibb jog — Miért a szólásszabadság mindenek alapja?) című művében Heinze kifejti, hogy a nemzetközileg elismert emberi jogok részben azért mondtak csődöt, mert az intézmények nem tettek különbséget emberi jogok és emberi javak közt. Rámutat, hogy a történelem során számos hagyomány elismerte az alapvető emberi javakat, következésképp az emberi jogoknak, hogy megkülönböztetett szerepet játszhassanak, többnek kell lenniük ezek puszta megnevezésénél. A jog fogalmát vizsgálva Heinze amellett érvel, hogy az emberi javak csak a szólásszabadságon keresztül válhatnak az emberi jogok tárgyává, ami maga után vonja, hogy az emberi jogok fogalma értelmét veszti a demokrácián kívül – és legjobb esetben is az emberi javak fogalmává degradálódik.
Joe Humphreys publicista az Irish Times „Unthinkable” sorozatában így foglalja össze Heinze gondolatmenetét: „Ha nem létezik kellően demokratikus környezet, akkor az, amit »jogként« keresel, csupán »jó«, valami kívánatos, amit egy kormányzat biztosíthat vagy nem.” Hans Ingvar Roth a könyvet a svéd Dixicon oldalon ismertető nemzetközi emberjogi szakértő hozzáteszi: „az sem véletlen, hogy a történelem során számos autoriter vezető először ezt a jogot vette célba, mielőtt belekezdett a többi felszámolásába.”
Szexualitás Heinze a szexualitás és az emberi jogok problémáiról is írt. James M. Donovan összefoglaljaJames M Donovan, Baby Steps or One Fell Swoop?, California Western Law Review, vol 38 (2001), pp 1-62. Heinze nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos kritikáinak egy részét, kiemelve, hogy „a szexuális irányultságnak az ENSZ emberi jogi programjába történő felvételének elmulasztása a 20. században nemcsak a szexuális irányultság kizárásához vezetett, hanem további misztifikációjához is, amit viszont alapjául szolgált a további kizárásának.James M Donovan, Baby Steps or One Fell Swoop?, California Western Law Review, vol 38 (2001), p31. Jennifer WilsonJennifer Wilson, Horizontal Versus Vertical Compromise in Securing LGBT Civil Rights, Texas Journal of Women and the Law, vol 18, pp 125-44. szerint Heinze nézete szemléletesen magyarázza „a transznemű emberek kizárását a diszkriminációellenes törvényekből”Jennifer Wilson, Horizontal Versus Vertical Compromise in Securing LGBT Civil Rights, Texas Journal of Women and the Law, vol 18, p 137.. Dag Øistein Endsjø norvég vallástörténész szerint Heinze értelmezésében a szexuális irányultságra vagy identitásra való konkrét utalás hiánya a korábbi nemzetközi emberi jogi dokumentumokban „nem jelenti azt, hogy a [szexuális kisebbségek] alapvető jogai ki lennének zárva ezen egyezmények védelméből”Dag Øistein Endsjø, Lesbian, gay, bisexual and transgender rights and the religious relativism of human rights, Human Rights Review, vol 6:2, (2005), pp. 102-10.. Simon Obendorf szerintSimon Obendorf, Homosexual Rights and the Non-Western World, Third World Legal Studies, 1998-99, pp 179-204. „a homoszexuális jogok valóban méltók a nemzetközi jogi védelemre”Simon Obendorf, Homosexual Rights and the Non-Western World, Third World Legal Studies, 1998-99, pp 180-181. de megkérdőjelezi „Eric Heinze azon felhívását, hogy szerződés-alapú eszközt hozzanak létre a nondiszkriminatív elveknek a nemzetközi jogban történő kodifikálására és érvényesítésére a szexuális irányultságra vonatkozóan”Simon Obendorf, Homosexual Rights and the Non-Western World, Third World Legal Studies, 1998-99, p180.. Obendorf vitatjaSimon Obendorf, Homosexual Rights and the Non-Western World, Third World Legal Studies, 1998-99, pp 199. a „szexuális kisebbségek” fogalmát, amelyet Heinze Sexual Orientation: A Human Right (A szexuális irányultság emberi jog) című könyvében úgy határoz meg, mint „olyan emberek, akiknek szexuális irányultsága eltér a domináns heteroszexuális normától”Eric Heinze, Sexual Orientation: A Human Right, Dordrecht: Nijhoff (1995), p 295.. Susan Sterett felhívja a figyelmetSusan Sterett, Husbands & Wives, Dangerousness & Dependence, Denver University Law Review, vol 75 (1998), pp 1181-1213. Heinze képlékeny és esetleges szexuális identitásokról és orientációkról alkotott nézetéreCiting Eric Heinze, 'Discourses of Sexuality: Classical, Modernist and Post-Modernist', 67 Nordic Journal of International Law (1998), pp. 37 – 76., rámutatva, hogy Heinze „a szexuális irányultságról szóló diskurzust posztmodern tudásformákra képezi le, amelyek a jogi szubjektum széttöredezettségét hangsúlyozzák.”Susan Sterett, Husbands & Wives, Dangerousness & Dependence, Denver University Law Review, vol 75 (1998), pp 1189 Conway Blake és Philip DayleConway Blake and Philip Dayle, Beyond cross-cultural sensitivities: international human rights advocacy and sexuality in Jamaica, in Corinne Lennox & Matthew Waites (eds.) (2013) Human Rights, Sexual Orientation and Gender Identity in The Commonwealth (London: School of Advanced Study, University of London), pp 455-76., Heinze azon nézetére reflektálva, miszerint a szexuális kisebbségek gyalogokká váltak egy nemzetközi „érzékenységi játszmában”, ezt írják: