A Ferrari SF-25 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Scuderia Ferrari tervezett és gyártott a 2025-ös Formula–1 világbajnokságra. Pilótái Charles Leclerc és a csapattal első közös szezonját kezdő hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton voltak. A csapat az elvárásokhoz képest alulteljesített ebben az évben: egyetlen győzelmet sem arattak (leszámítva egy sprintgyőzelmet), és különösen Hamilton nyújtott pocsék teljesítményt.

Mindennek ellenére az SF-25 annyira megbízható volt, hogy a sportág történetében rekordnak számító módon 14 versenyt fejeztek be vele sorozatban egyetlen kiesés nélkül. Leclerc maga úgy fejezte be az idényt, hogy bármilyen technikai hiba miatt kiesett volna, és az autójában sem kellett annyi alkatrészt cserélni, amely büntetéssel járt volna.

Áttekintés A tervezés még Enrico Cardile felügyelete alatt kezdődött, aki 2024 közepén az Aston Martin csapatához távozott. Az előző évi autóhoz képest a legnagyobb változás a vonórudas felfüggesztés alkalmazása volt mind elől, mind hátul. Az autó eleje egy kicsivel megnyúlt, ami miatt a pilóták hátrébb kerültek. Az orrkúpot elvékonyították és összekapcsolták az első szárny második lapjával. Az oldaldobozok ovális légbeömlő nyílásai fent kaptak helyet, azom felett pedig a Ferrari megtartotta a kádszerű bemélyedést.

A festés sötétebb vörös árnyalatú lett, mint korábban volt, és nagy felületen kapott egy átlós fehér csíkot, a HP, mint névadó szponzor miatt. A fehér szín nagyobb felületen való használata az 1970-es években volt utoljára jellemző a csapatra. Miamiban még ennél is több fehér volt a kasztnin illetve a pilóták overallján. Monacóban a Shell-lel való 75 éves partnerségükre emlékeztető logókat helyeztek el az oldaldobozokon, az olasz nagydíjon pedig a Ferrari 312T festését idézték meg.

A szezon Az idény előtti teszten bizakodhatott a csapat, ugyanis Hamiltoné lett a második legjobb időeredmény. Ehhez képest az eredmények nem úgy alakultak, ahogy várták. Ausztráliában csak a harmadik sorba tudtak kvalifikálni, majd a versenyt is a nyolcadik és a tizedik helyen fejezték be. Kínában Hamilton megnyerte a sprintversenyt - ez volt a Ferrari első sprintgyőzelme, a futamról viszont utólag mindkét autót kizárták: Leclerc autója nem érte el a mérlegeléskor a minimumtömeget, Hamiltonén pedig meg nem engedett mértékben kopott az autó alján a padlólemez. Az idény feléig a két Ferrari teljesítménye felemás volt. Hamilton szerzett még egy sprintdobogót Miamiban, de a futamon ez nem sikerült neki, míg Leclercnek négyszer is, ezek közül Monacóban második tudott lenni. Habár a csapatot sokszor megszorongatta nemcsak a Mercedes és a Red Bull, de még a Williams is, féltávnál a konstruktőrök között a második helyen álltak. A magyar nagydíjon Leclerc pole pozíciót szerzett - ez volt a csapat legjobb eredménye egész évben. A Ferrari legfeljebb a negyedik erő volt egész évben, és a konzisztensen teljesítő Mercedes, valamint a Max Verstappennel előretörő Red Bull is megelőzték őket. Leclerc ugyan szerzett két dobogót, de ez inkább a kivétel volt és nem a szabály. Hamilton borzalmas formában zárta az évet, többször előfordult, hogy már az időmérő első szakaszában kiesett, és bár pontszerző helyekre jött fel onnan, ez legfeljebb kármentésnek volt jó.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilótákFutamokPontokHelyezésAUSCHNJPNBHRSAUMIAEMIMONESPCANAUTGBRBELHUNNEDITAAZESINUSAMXCSAPLVGQATABU2025Scuderia Ferrari HPFerrari 066/158KIZ544376235314344KI496352KI54843984.10KIZ17578 3456644712KI688448KI78128 † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a verseny 90 százalékát.

Félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör. Kis számmal a sprintfutamon elért helyezés, ha az pontszerzéssel járt együtt.

Hamilton a kínai sprintfutamon 8, a miamin 6, az amerikain 5, a Sao Pauló-in 2 pontot szerzett.

Leclerc a belga sprintfutamon 5, a kínain, az amerikain és a Sao Pauló-in 4 pontot szerzett. Forráshivatkozások

Fordítás

Kategória:2025-ös Formula–1-es autók Kategória:Scuderia Ferrari