Laura Love amerikai énekesnő, dalszerző, basszusgitáros. Dalait „afro-kelta” zeneként írják le. Laura Love-ra a bluegrass is hatott.
Pályafutása
Love nehéz gyermekkort élt át, skizofréniás anyja nevelte, olykor pedig nevelőszülőknél nevelkedett. Apja, aki kevés szerepet játszott az életében, Preston Love dzsesszzenész volt, aki szaxofonon játszott Count Basie-nél, Lucky Millinderrel és Johnny Otis-szal. Az 1950-es években megalapította saját zenekarát. Love édesanyja, Wini, énekesnő volt Preston Love dzsesszzenekarában.
Love 16 évesen kezdte előadói karrierjét, a Nebraska Állami Büntetés-végrehajtási Intézet foglyainak énekelt. Aztán a washingtoni Seattle-be költözött, ahol az 1980-as években a Boom Boom G.I. rockegyüttes tagja volt. Tagja volt egy teljesen női zenekarnak, a Venus Envy-nek is.
Miután három albumot adott ki saját kiadójánál, az Octoroon Biography-nál, 1995-ben Putumayo World Music kiadott egy gyűjteményt dalaiból. 2003-as „Welcome to Pagan Place” című albumán szerepelt a vitatott „I Want You Gone” című dal, amely George W. Bushról szól.
2004-ben kiadott egy önéletrajzi könyvet „You Ain't Got No Easter Clothes” címmel, és egy azonos című kísérőalbumot is.
Diszkográfia Z Therapy (1990) Pangaea (1992) Helvetica Bold (1994) The Laura Love Collection (1995) Jo Miller and Laura Love Sing Bluegrass and Old Time Music (1995) Octoroon (1997) Shum Ticky (1998) Fourteen Days (2000) Welcome to Pagan Place (2003) You Ain't Got No Easter Clothes (2004) NēGrass (2007) The Sweeter the Juice (2009) She Loved Red (2018) Uppity (2021)
Jegyzetek
Források https://www.allmusic.com/artist/laura-love-mn0000116761#biography https://goldenrod.com/product-category/womensmusic/laura-love/ https://www.encyclopedia.com/people/literature-and-arts/music-popular-and-jazz-biographies/laura-love https://www.last.fm/music/Laura+Love https://lauralovemusic.net/bio https://kids.kiddle.co/Laura_Love
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Nebraskaiak Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek