A BOCS Civilizációtervezés Alapítvány egy 1993-ban bejegyzett magyar civil szervezet, gyökerei 1975-ig nyúlnak vissza, amikor Bokor Öko Csoport néven kezdte meg működését. A szervezet az erőszakmentesség, a környezeti felelősség, a jövő generációk jogai és a társadalmi igazságosság elvei mentén dolgozik. Kiemelten foglalkozik az ökológiai gondolkodás filozófiai, etikai és nevelési vonatkozásaival, a nem-fogyasztói boldogság eszméjének terjesztésével. Az Akadémiai Kiadó által 1993-ban (és 2002-ben újra) kiadott Környezetvédelmi lexikon az I. kötet, 139. oldalán és a II. kötet 460. oldalán ír erről.
Küldetés Az alapítvány fő célja a fenntartható, humánus jövő előmozdítása. Ezt többek között a fogamzásgátlás emberi jogának ( ENSZ 1968) támogatásával, a nem kívánt terhességek megelőzésének segítésével, a környezet- és klímavédelemmel, valamint globális képzésekkel valósítja meg. A fél évszázad alatt tevékenykedett már a magyar nyelvterületen kívül Európában, Amerikában, Afrikában, Indiában és más szegény országokban.https://globnev.hu/szervezetek/bocs-civilizaciotervezes-alapitvany.
Története A BOCS 1975-ben jött létre Bokor Öko Csoportként, majd 1993-ban alapítvánnyá alakult.https://bocs.hu. 1998-ban elnöke, Simonyi Gyula István meghívást kapott a Balaton Group fenntarthatósági kutatók globális hálózatába. Az alapítvány 1999-ben elnyerte a közhasznú minősítést környezetvédelmi és ismeretterjesztő munkásságáért.https://climenews.com/ouroffset-jelenunk.
Nemzetközi kapcsolatain keresztül hozzájárul Magyarország ENSZ-kötelezettségeinek teljesítéséhez, különös tekintettel a Kairói Népesedési és Fejlődési Akcióprogramra, valamint a Milleneumi Fejlesztési Célokra ill. a Fenntartható Fejlődési Célokra. A BOCS magyar tagja az EuroNGOs, eurASP, ASTRA hálózatoknak, valamint 1995 óta a magyar csoportja a Church and Peace, az IFOR és az EBCO békehálózatoknak. A BOCS az 1997 Béke Nobel-díjas ICBL első kelet-európai tagja (1995-től).
2009-ben a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete (MÖTE) elismerésben részesítette az ökológiai gondolkodás népszerűsítéséért.
Tevékenységek Az alapítvány ismeretterjesztő előadásokat, képzéseket nyújt , valamint cikkeket, interjúkat, médiatartalmakat készít főleg magyar és angol nyelven. Emellett szakmai segítséget nyújt vállalatoknak a társadalmi felelősségvállalási (CSR)és ESG stratégiák kialakításában.
Különösen jelentős a karbonsemlegesítés terén végzett munkája. Az alapítvány elnökének innovációja a Drawdown szerint leghatékonyabb klímavédelem, a lányok tanulási és fogamzásgátlási lehetőségei terén a Quality Family Planning Standard (QFPS), amely képes a fogamzásgátlást nélkülözőket segítő programok eredményét üvegházgáz-kibocsátás elkerülés tonnában kiszámolni. Ilyen Quality Family Planning Creditek (QFPC) felhasználásával egyének, szervezetek, cégek, mindenki hatékonyan klímasemlegesítheti életvitelét, működését.
Eredmények és nemzetközi elismerés A BOCS az évtizedek során jelentős nemzetközi projekteket valósított meg szerte a világon. QFPC karbonkreditjeik 2020 óta szerepelnek a világ vezető karbonpiaci éves jelentésében, ( State of the Voluntary Carbon Market) .State of the Voluntary Carbon Market 2025https://ouroffset.com/carbon-developer-registry/.
A ClimeNews portál több cikkben is kiemeli a BOCS innovatív szerepét a klímavédelemben:
Karbonsemleges Magyarország azonnal: tudomány és humánum A légkondi tartozásunkat a gyermekeinkre terheljük?https://climenews.com/a-legkondi-tartozasunkat-a-gyermekeinkre-terhelju "A légkondi tartozásunkat a gyermekeinkre terheljük" – ClimeNews, 2021.Székesfehérvár Televízió Fehérvári beszélgetések című műsorában. Székesfehérvár Televízió Fehérvári beszélgetések című műsorában. BOCS bemutatása a ClimeNews oldalánMilyen hamar kapunk észbe?https://climenews.com/bocs "BOCS bemutatása a ClimeNews oldalán" – ClimeNews, 2022. WWF vakon hibáztatja a magyarokat?https://climenews.com/a-wwf-vakon-hibaztatja-a-magyarokat "WWF vakon hibáztatja a magyarokat?" – ClimeNews, 2022. Népesség és fenntarthatóság konferenciahttps://climenews.com/nyilvanos-konferencia-a-nepessegrol-es-a-fenntarthatosagrol "Népesség és fenntarthatóság konferencia" – ClimeNews, 2023.
Források A BOCS alapítvány tevékenységeiről részletesebb információk találhatók a bocs.hu archívumban(1995-2014),, valamint a „Rólunk” gyűjtőoldalon. Az alapítvány külön oldalt működtet az anyaknapja.hu és apaknapja.hu weboldalakon keresztül is, ahol nevelési és szülői szemléletformáló anyagokat publikál. A BOCS bemutatása a HAND Szövetség Globális Nevelés oldalán https://globnev.hu/szervezetek/bocs-civilizaciotervezes-alapitvany/?https://globnev.hu/szervezetek/bocs-civilizaciotervezes-alapitvany/ Riport a „A kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló?” címmel a Háttérben műsorbanRiport a Háttér c. műsorban https://www.youtube.com/watch?v=HkErglfhoJo | A nyolcmilliárdos kérdés – Pátria Rádió (RTVS – Szlovák Rádió és Televízió) | Vajon hány embert képes eltartani a Föld, mekkora a bolygó kapacitása… (rádiófelvétel) Hány embert bír el a Föld?Jordán Ferenc biológus, Melegh Attila demográfus, Victor András biológia-kémia tanár és Simonyi I. Gyula matematikus, közgazdász beszélgetése Sir David Attenborough: Hány embert bír el a Föld? c. filmjének vetítése után, 2023.12.14. ,https://www.youtube.com/watch?v=5prB0h3VbvU Részvétel a „Hány embert bír el a Föld?” című beszélgetésen a Sir David Attenborough film kapcsánJordán Ferenc biológus, Melegh Attila demográfus, Victor András biológia-kémia tanár és Simonyi I. Gyula matematikus, közgazdász beszélgetésehttps://www.youtube.com/watch?v=5prB0h3VbvU HR Portal – Kertész Dalma – Simonyi, Gyula I.: Népességcsökkenés lehet a megoldás a munkanélküliségre? (interjú)Kertész Dalma: „Népességcsökkenés lehet a megoldás a munkanélküliségre?”, HR Portal, 2021. július 6. Elérhető: https://www.hrportal.hu/hr/nepessegcsokkenes-lehet-a-megoldas-a-munkanelkulisegre--20210706.html Interjú az ezredfordulón az Érted vagyok jubileumi 60. számában https://bocs.eu/interju az ezredfordulónSimonyi Gyula I.: „Interjú az ezredfordulón”, Érted vagyok jubileumi 60. szám, 2000. december. Elérhető: https://bocs.eu/interju-az-ezredfordulon/ RTL Klub-Simonyi Gyula I.Meddig bírja a bolygónk? (interjú)RTL Klub: „Meddig bírja a bolygónk?” – Interjú Simonyi Gyulával. RTL Híradó, 2022. február 8. Elérhető:https://climenews.com/a-tulnepesedes-hatasai-a-foldre-meddig-birja-a-bolygonk RTL Klub Simonyi Gyula I.elbírna?(interjú) Túlnépesedés.Sokkal többen vagyunk, mint amit a Föld elbírna?(interjú)RTL Klub: „Túlnépesedés – Sokkal többen vagyunk, mint amit a Föld elbírna?” – Interjú Simonyi Gyulával. RTL Híradó, 2023. március 21. Elérhető:https://climenews.com/tulnepesedes-sokkal-tobben-vagyunk-mint-amit-a-fold-elbirna+elb%C3%ADrna?(interj%C3%BA)
Jegyzetek
Kategória:Magyarországi alapítványok