Josiane Balasko (Párizs, 1950. április 15. –) kétszeres César-díjas francia színésznő, rendező és forgatókönyvíró. A Le Splendid nevű francia társulat tagjaként kezdte pályáját, majd a filmiparba is befutott. Első híres szerepe az 1989-es Túl szép hozzádban volt, amelyért César-díjra jelölték.Internet Movie Database Balasko a karrierje során megmaradt a humor világában, és főként vígjátékokban és szatírákban szerepelt. Az 1980-as évektől már rendezett is, 1996-ban pedig hatalmas sikert aratott a Gazon maudit című vígjátékkal, amelynek főszereplője és forgatókönyvírója is volt. 2000-ben tiszteletbeli César-díjjal jutalmazták munkásságát, majd 2021-ben Évfordulós César-díjat nyert.
Élete és pályafutása Balasko horvát származású apa és francia anya gyermekeként született.Riding, NYT Eredeti nevét, a Balaskovicot lerövidítette Balaskóra. Párizsban drámaiskolába járt, majd csatlakozott a Le Spléndid nevű társulathoz, amelynek tagjai többek között Christian Clavier, Michel Blanc, Thierry Lhermitte, Dominique Lavanant és Gerard Jugnot voltak. A társulat 1975-től kezdve maga írta színdarabjait, amelyeket kávézókban és raktárakban adtak elő. 1980-ra már filmszerepeket ajánlottak nekik, mint Patrice Leconte filmjében, a Bronzbarnákban, és többször együtt dolgoztak a későbbiekben Jean-Marie Poire rendezővel.
Az 1980-as évek közepére a társulat külön utakra ment. Balasko megrendezte első vígjátékát Sac de noeuds (1985) címmel, amelyben együtt is alakít Isabelle Huppert-rel és Farid Chopellel. 1987-ben újabb rendezését mutatták be, a Les Keufs-öt, amely egy rendőrvígjáték. 1989-ben Bertrand Blier romantikus filmjében kapott főszerepet, a Túl szép hozzádban, Gérard Depardieu és Carole Bouquet oldalán. A film nemzetközileg is ismertté tette, és César-díjra jelölték érte.Say Who 1995-ben ezt újabb jelölést követte a Tout le monde n'a pas eu la chance d'avoir des parents communistes című filmben nyújtott alakításáért. 1996-ban Balasko újabb sikert ért el a Gazon maudit című vígjátékkal, amelynek forgatókönyvét Telsche Boormannal együtt írta. A produkciónak rendezője is volt, és egy férfit formált meg benne. A Gazon maudit-t három César-díjra jelölték az 1996-os César-gálán, amelyből a forgatókönyv győztesként került ki.
Balaskót 2000-ben tiszteletbeli César-díjjal tüntették ki. A színésznő a 2000-es és 2010-es éveken át megmaradt a vígjáték műfajában. 2019-ben a Le Bazar de la Charité – A jótékonysági vásár című francia drámai minisorozatban kapott szerepet, amelynek főszereplői Audrey Fleurot, Julie de Bona és Camille Lou voltak. 2020-ban legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölték Césarra a Grâce à Dieu című francia-belga filmdrámáért, amelynek rendezője François Ozon volt. 2021-ben a Le Splendid társulati tagjaként Évfordulós Césart nyert.
Magánélete 1974-től Bruno Moynot volt a párja egészen 1981-ig. 1982-től Philippe Berry szobrásszal (Richard Berry színész-rendező öccsével) élt, akitől 1983-ban egy leánya, Marilou Berry született, aki szintén színésznő lett. 1988-ban örökbe fogadtak egy fiút, Rudy Berryt. Balasko 1999-ben elvált Berrytől. 2003 óta George Aguilar felesége.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hangiszdb.hu 1972 Docteur Popaul csúnya lány 1973 L'an 01 biciklis / tévénéző 1976 A lakó Le locataire Viviane, irodai dolgozó Une fille unique Simone 1977 Mind a Paradicsomba kerülünk Nous irons tous au paradis Josy, Lucien barátnője Pauline et l'ordinateur Pauline Dites-lui que je l'aime Nadine Az állat L'animal lány a szupermarketben A kicsi kocsi Monte Carlóba megy Herbie Goes to Monte Carlo lilaruhás nő Monsieur Papa lány a telefonfülkében 1978 Bronzbarnák Les bronzés Nathalie Morin Kocsis Mariann Hámori Eszter Les petits câlins Corinne Si vous n'aimez pas ça, n'en dégoûtez pas les autres néző La tortue sur le dos Les héros n'ont pas froid aux oreilles ügyfél 1979 A bronzbarnák síelni mennek Les bronzés font du ski Nathalie Morin Kocsis Mariann 1981 A férfiak szeretik a kövér nőket Les hommes préfèrent les grosses Lydie Langlois Pregitzer Fruzsina Törekvő tanerő Le maître d'école Lajoie kisasszony Hotel Amerika Hôtel des Amériques Colette Klára és a szépfiúk Clara et les Chics Types Louise 1982 Karácsonyi kalamajka La Père Noël est une ordure Madame Musquin Andresz Kati 1983 A gazdagság lólába Signes extérieurs de richesse Béatrice Flamand Papi, a hős Papy fait de la résistance gyógyszerész 1984 P'tit Con Rolande La smala Simone A tollaskígyó bosszúja La vengeance du serpent à plumes Jackie, a taxisofőrnő Braun Rita 1985 Sac de noeuds Anita Tranches de vie Madame Dupuis 1986 Nuit d'ivresse Frède Les Frères Pétard Aline 1987 Les keufs Mireille Molineux nyomozó 1988 Sans peur et sans reproche nemi erőszakkal fenyegetett Une nuit à l'Assemblée Nationale újságíró 1989 Túl szép hozzád Trop belle pour toi Colette Chevassu Györgyi Anna 1991 Ma vie est un enfer Leah Lemonier Les secrets professionnels du Docteur Apfelgluck tudós 1993 Mindenkinek azért mégse lehetnek kommunisták a szülei Tout le monde n'a pas eu la chance d'avoir des parents communistes Irène Kétségek között L'ombre du doute Sophia 1994 Segítség, csaló! Grosse fatigue önmaga 1995 Mintamókus Gazon maudit Marijo 1997 Didier Madame Massart Arlette szerencséje Arlette Arlette Bathiat Borbás Gabi 1998 Un grand cri d'amour Gigi Ortega 1999 Nagymamák akcióban Le fils du Français Suzanne Molnár Piroska 2000 A szabad gondolkodó Le libertin Holbach báróné Molnár Piroska Színészek Les acteurs André Dussollier 2 2001 Bűntény a Paradicsomban Un crime au paradis Lulu Braconnier Molnár Piroska Nőrültek Absolument fabuleux Eddie Mousson Andresz Kati 2002 Kretének, de extrémek Le raid Madame Jo Kocsis Mariann 2003 Az őrület vonzásában Cette femme-là Michèle Varin rendőrkapitány 2004 Madame Edouard Nina Tchitchi Elválni és megszeretni L'ex-femme de ma vie Marie-Pierre Sarrazin Molnár Piroska 2005 Miénk az élet La vie est à nous! Blanche Delhomme Ben Barka gyilkosság J'ai vu tuer Ben Barka Marguerite Duras 2006 Legeslegjobb cimborák Les bronzés 3: amis pour la vie Nathalie Morin 2007 A vörös fogadó L'auberge rouge Rose Martin Borbás Gabi La clef Michèle Varin Ruby Blue Stéphanie 2008 Cliente Irène Musée haut, musée bas anya a Chanelben 2009 A sündisznó La Hérisson Renée Michel Bancs publics (Versailles rive droite) Solange Renivelle Neuilly sa mère! iskolaigazgató 2010 Holiday Christiane Mercier 2011 A legszebb dolog Un heureux événement Claire, Barbara anyja Beur sur la ville Mamie Nova Sport de filles Joséphine de Silène 2012 Maman Mine Mes héros Olga 2013 A féltestvérem Demi-soeur Antoinette Novack Tante Hilda! Dolorès (hangja) 2014 Les gazelles Brigitte, Marie anyja 2015 Le grand partage gondnok 2016 Vissza a mamahotelbe Retour chez ma mère Jacqueline Mazerin Horváth Zsuzsa Arrête ton cinéma Brigitte Joséphine babát vár Joséphine s'arrondit Josephine anyja 2017 Jöjj el, napfény! Un beau soleil intérieur Maxime Les nouvelles aventures de Cendrillon Josépha, a szomszéd 2018 Bécassine! Mademoiselle Châtaigne Volontaire Muriel Baer Albert nélkül az élet J'ai perdu Albert Simone Le Couidec Halász Aranka Vous êtes jeunes vous êtes beaux Mona Neuilly sa mère, sa mère! Madame Bachelot Isten kegyelméből Grâce à Dieu Irène Thomassin 2019 All Inclusive Lulu Les envoûtés Leonora Evesco Beaux-parents Coline Rossi L'intervention Michèle Sampieri L'esprit de famille Marguerite 2020 La pièce rapportée Adélaïde Château-Têtard C'est la vie Dominique 2021 Tralala Lili Rivière Mes très chers enfants Chantal Blanc Költözöm a lányomhoz Un tour chez ma fille... Jacqueline Mazerin 2023 Des mains en or Martha Captives Bobotte 2024 Ha megérkezik az ősz Quand vient l'automne Marie-Claude Perrin 2025 Délocalisés Marianne
Televízió Év Cím SzerepMegjegyzések 1980 Les 400 coups de Virginie Emma-Ammé minisorozat (1 epizód) 1982 Jacques Dutronc, la nuit d'un rêveur Grand Échiquier vágónője tévéfilm 1985 Nuit d'ivresse Simone tévéfilm 2006 David Nolande Sofia 1 epizód 2008 Françoise Dolto, le désir de vivre Françoise Dolto tévéfilm 2014 La loi de... Maître Barbara Malo 3 epizód 2015 Un grand moment de solitude Brigitte Gaillard tévéfilm 2019 Le Bazar de la Charité – A jótékonysági vásár Madame Huchon minisorozat (8 epizód) 2022 Un chalet à Gstaad Françoise Lombard tévéfilm
Fontosabb díjak és jelölések César-díj Jelölt műEseményKategóriaEredmény Túl szép hozzád 1990-es César-gála Legjobb színésznő Tout le monde n'a pas eu la chanced'avoir des parents communistes 1994-es César-gála Gazon maudit 1996-os César-gála Legjobb film Legjobb rendező Legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv – 2000-es César-gála Tiszteletbeli César Cette femme-là 2004-es César-gála Legjobb színésznő Grâce à Dieu 2020-as César-gála Legjobb mellékszereplő színésznő – 2021-es César-gála Évfordulós César a Le Splendid tagjaként
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia színésznők Kategória:César-díjasok Kategória:Párizsiak Kategória:A Becsületrend lovagjai