Pauline Melville FRSL angol-guyanai író és színésznő, vegyes európai és amerikai indián felmenőkkel, aki jelenleg Londonban, Angliában él. Írói munkájáért – amely novellákat, regényeket és esszéket is magában foglal – díjakat kapott többek között a Commonwealth Writers' Prize, a Guardian Fiction Prize, a Whitbread First Novel Award és a Guyanese literature díjat. Salman Rushdie azt mondta Melville-ről: „Úgy vélem, ő az egyik kevés valóban eredeti író, aki az utóbbi években megjelent.”"Pauline Melville", British Council – Literature. .
Háttér és korai karrier Melville Brit Guyana (a mai Guyana) egykori gyarmatán született, ahol az 1940-es években óvodás éveit töltötte; édesanyja angol, édesapja pedig vegyes fajú guyanai volt, „részben dél-amerikai indián, afrikai és skót”.Cloyette Harris-Stoute, "Pauline Melville: First Guyanese to win the Commonwealth Writers’ (Best Overall) Prize", Guyanese Girls, 11 November 2013.
A család az 1950-es évek elején Dél-Londonba költözött, és miután az 1960-as évek elején elhagyta az iskolát, Melville a londoni Royal Court Színházban dolgozott, ami végül ahhoz vezetett, hogy profi színész lett. 1967-ben szerepelt először filmekben, majd 1970–74-ben úgy döntött, hogy pszichológia és közgazdaságtan kurzust végez a Brunel Egyetemen, és ezután a Joint Stock Theatre Company-val és a skót 7:84 színházi társulattal együttműködve megpróbálta ötvözni a művészetet és a politikát. Emellett foglalkozott a függetlenség utáni politikával Guyanában és a Karib-térség más részein, írás-olvasást tanított Grenadában és a Jamaicai Drámaiskolában dolgozott, miközben novellákat kezdett írni.
Előadóművészként Melville az 1980-as években volt a legaktívabb, olyan filmekben szerepelt, mint a Mona Lisa és a Hosszú nagypéntek, valamint televíziós szerepeket játszott, többek között a The Young Ones és a Girls on Top című szituációs komédiákban.
Stand-up comedy Amikor 1978-ban a Sadista Sisters rockkabaréegyüttessel lépett fel, Melville stand-up comedy darabokat kezdett előadni, amelyekben a hippi hozzáállást gúnyolta. Később így emlékezett vissza: „És elkezdtem – és egyszerűen beindult. Úgy értem, olyan hangok jöttek a közönség felől, mintha kipukkasztottam volna egy hatalmas buborékot, és egy ponton azt hittem, valaki dudán ül, mert… annyira nevettek.”Double, Oliver (2020). Alternative Comedy: 1979 and the Reinvention of British Stand-Up, Methuen Drama (. OCLC 1151188972), p. 31. Később csatlakozott az Alternative Cabaret csoporthoz, és a korai alternatív humor mozgalom vezető alakjává vált, főként Edie, egy északi háziasszony szerepében lépett fel, aki kétségbeesetten próbálja bizonyítani baloldali radikális mivoltát. Előadása a korai alternatív humor tévéműsoraiban is szerepelt, nevezetesen a Boom Boom Out Go the Lights és a The Entertainers című műsorokban. 1981-ben az Alternative Cabaret együttessel lépett fel az Edinburgh-i Fringe Fesztivál egyik első stand-up előadásán, Tony Allen, Andy de la Tour, Jim Barclay és Phil Nichol zongorista mellett.Double (2020). Alternative Comedy: 1979 and the Reinvention of British Stand-Up, p. 64.
Irások A Gadfly Online szerint „Melville írásainak nagy részét azok az emberek és események ihlették, akiket Guyanában, egykori brit gyarmatban, amely csak 1966-ban vált függetlenné, felnőttkorában látott. Kislányként és tinédzserként Melville tanúja volt egy olyan nemzet bonyolult társadalmi problémáinak, amely kétségbeesetten küzdött a modernizációért és az imperialista múltjának leküzdéséért. Ma elképesztő számú kultúra él együtt a régióban, különböző mértékű barátsággal, az európaiaktól az amerikai indiánokon és az afrikaiakon át a kelet-indiaiakig, és a guyanaiak szegénységgel, szennyezéssel és az alapvető árucikkek, köztük az elektromos áram hiányával küzdöttek.”
Maga Melville egy 2010-es interjúban azt mondta: „Írónak lenni olyan, mint ablaktisztítónak lenni egy házban vagy kastélyban, ahol az ablakokat eltakarja a kosz és a piszok. Az írás olyan, mint ablakokat tisztítani, hogy az emberek olyan képet lássanak a világról, amilyet még soha nem láttak.”Interview by Anna Metcalfe, "Small Talk: Pauline Melville", Financial Times, 12 July 2010.
Amellett, hogy rövidebb írásokat írt olyan irodalmi kiadványoknak, mint a Slightly Foxed,"Melville, Pauline", Slightly Foxed. az Electric Literature"Pauline Melville", Electric Lit. és más oldalak, Melville három novelláskötetet és két regényt publikált.
Shape-Shifter (1990) Első könyve, a Shape-Shifter ("Alakváltó") című novelláskötet 1990-ben jelent meg, és számos díjat nyert, köztük a Commonwealth Writers' díjat a legjobb első könyv kategóriában (a nyugati félteke régiójában és összességében a legjobb teljes Commonwealth-díjért), a Guardian Fiction díjat,Pauline Melville at contemporary writers.com. és a PEN/Macmillan Silver Pen Award-ot.Pauline Melville page at Bloomsbury Publishing. Számos történet a karibi posztkoloniális élettel foglalkozik, különösen szülőhazájában, Guyanában, valamint néhány Londonban játszódik. Sok szereplője – akiknek többsége korábbi gyarmatokról elmenekült, és küzdenek az új élettel Nagy-Britanniában – megpróbál identitást találni, megbékélni a múltjával, és elmenekülni a címben sejtetett nyugtalanság elől. Salman Rushdie a gyűjteményt „különösen élesnek, viccesnek, eredetinek... részben karibi varázslatnak, részben londoni grime-nak nevezte, egy ravasz, kaméleonnyelven írva, ami gyakori öröm”. További kritikai elismerések közé tartozott a Publishers Weeklyben megjelent kritika „erről a megdöbbentő debütáló gyűjteményről”, amely így zárult: „Melville átalakítja a hétköznapokat, de soha nem téveszti szem elől a társadalmi egyenlőtlenségeket vagy a nevetés örömeit.”
Isobel Montgomery a puhafedeles kiadás 2011-es recenziójában ezt írta: „Nem nehéz belátni, hogy ez a gyűjtemény, amely először 1990-ben jelent meg, miért nyerte el mind a Guardian, mind a Commonwealth Writers díjat. A nyelvezet ugyanolyan tele van meglepetésekkel, mint Melville szereplői. Többnyire Guyanából származnak, egy olyan helyről, „ahol a szellemek nyíltan és szemtelenül járkáltak az utcákon. Egy holland ültetvényes kék szeme kíváncsian nézett ki a helyi bába fekete arcából.” ... A szegénység és a balszerencse bővelkedik, de a gyűjtemény formája lényegében optimista és energikus.”
The Ventriloquist's Tale (1997) Melville első regénye, a The Ventriloquist's Tale ("A hasbeszélő meséje") (1997) elnyerte a Whitbread Első Regénydíjat, a Guyana Irodalmi Díjat, és bekerült az Orange Szépirodalmi Díj rövidlistájára. A könyvben – amelyet egy kritikus „az ősi és modern életformák konfliktusainak egyedülálló pillantásaként”Whipple, Mary, "Pauline Melville–THE VENTRILOQUIST’S TALE" (review), Seeing the World Through Books, 17 January 2011. jellemzett – Melville a szépirodalom és a történetmesélés természetét vizsgálja, és egy testvérpár történetén keresztül ír az európai gyarmatosítók guyanai indiánokra gyakorolt hatásáról.
A Publishers Weekly szerint: „Melville ambiciózus és gazdagon megvalósított debütáló könyvében, amely a modern kori Guyanában játszódik, vallási, társadalmi és filozófiai feszültségek sújtják az összes szereplőt. ...árnyalt jellemzései, gördülékeny prózája, találó képei és gyönyörűen visszafogott párbeszédei fokozzák mesélői képességeit. A könyv, amely nem szentimentális, mégis megindító elbeszélés a vágyakozás fájdalmáról, misztikus, mégis vadul racionalista, ideológiai, miközben hűvösen a politika felett áll... briliáns, szellemes és bonyolult.” Jay Parini ezt írta a The New York Timesban: „Ebben a nagyszerű regényben Melville igényes megfigyelőnek és tehetséges szatirikusnak bizonyul, olyannak, aki nem ejt foglyokat.” A Guyana Chronicle-ban Subraj Singh kijelentette: „A könyv az egyik kedvenc karibi írótól származó művem, és kötelező olvasmánynak kellene lennie mindenkinek, aki azt állítja, hogy érdeklődik a guyanai irodalom iránt.”
The Migration of Ghosts (1998) 1998-as novelláskötete, a The Migration of Ghosts („Szellemek vándorlása”) összetett, rétegzett történeteket tartalmaz, amelyek fizikai és érzelmi átrendeződéseket mesélnek. Egy kritikus szerint: „Melville első képessége, hogy lenyűgöző tempót mutat, lenyűgözi ennek a lenyűgöző gyűjteménynek az olvasóját. A második a hangokhoz való tehetsége... lenyűgöző hangskálája van, a londoni karnevált ünneplő nyugat-indiánoktól kezdve a feszengő, neheztelő macusi indiánon át, akit szó szerint gondolkodó brit férje hozott el egy londoni esküvőre, egészen az ingerlékeny kanadai feleségig, akinek a férjét két évre Guyanába küldték, hogy egy bányászati vállalat nem hivatalos hazudozójaként szolgáljon. A mágikus realizmus az a címke, amelyet a legtöbb olvasó és kritikus Melville művére ragaszt... ez egy találó, de hiányos leírás. A tucatnyi történet zenei káoszban és ravasz humorban árad... A varázslat Melville különc meséiben se nem jó, se nem rossz, se nem fehér, se nem fekete, hanem a nyüzsgő pluralitás és az élet számos lehetőségének varázsa.”"Migration of Ghosts" (review), Publishers Weekly, 29 March 1999. A Kirkus Reviews így foglalta össze: „Ellenállhatatlan könyv és remek bevezetés azoknak, akiknek szükségük van rá, a nemzetközi színtér egyik legjobb új írójához.”
Eating Air (2009) Melville 2009-ben megjelent Eating Air című regényét a The Independent "virtuóz előadásnak, amely a szereplők kotyvalékával játszik" nevezte.Davis, Stevie (2 October 2009), "Eating Air, By Pauline Melville" (review), The Independent. A The Caribbean Review of Books hasábjain Vanessa Spence „ambiciózusnak és kifinomultnak” nevezte a regényt, míg Lavinia Greenlaw a Financial Timesban ezt írta: „Pauline Melville szépirodalmi világa olyan, amelyben az emberek hol kicsúsznak a helyükről, hol becsúsznak a helyükre. Tele van árnyékokkal, vétkekkel és sötét titkokkal. Második regényében, az Eating Airben ez egy figyelemre méltóan tág világ, amely Dél-Londontól Olaszországig, Brazíliától Suriname-ig húzódik az elmúlt 30 évben. ... Ami ezt a regényt lenyűgözővé teszi, az az, ahogyan az egyik ember elvezet minket a másikhoz, és ahogyan kilépünk a keretből, hogy aztán újra a középpontban találjuk magunkat. ...Melville-nek nem kell a retorikára vagy a bájra hagyatkoznia. Letisztult stílusa és távolságtartó látásmódja lehetővé teszi számunkra, hogy arra koncentráljunk, amit ezek az emberek valójában tesznek, ahelyett, hogy mit terveztek volna. Ez a könyv a szándék és a cselekvés közötti különbségről szól – és arról, hogyan hatnak ránk sokkal jobban, mint gondolnánk.”
The Master of Chaos and Other Fables (2021) Legújabb könyvéről, a The Master of Chaos and Other Fables-ról ("A káosz mestere és más mesék", amit a Sandstone Press adott ki 2021-ben) Salman Rushdie ezt mondta: „Ebben a virtuóz előadásban Pauline Melville egy felfordulásban lévő világot mutat be nekünk, és emlékeztet minket arra, hogy mi is ott élünk.” Benjamin Zephaniah a Vogue magazinban írt írásában méltatta a gyűjteményt, mondván: "Van benne szeretet, politika, együttérzés, varázslat és humor." Amikor az Electric Literature munkatársa, Brandon Taylor az „Anna Karenina és Bovaryné öngyilkosságukról beszélgetnek” című részt ajánlott olvasmányként választotta a könyvből, kijelentette: „Milyen ügyesen bánik Pauline Melville ezekkel a karakterekkel... Ez egy csodálatos sztori a történetekről, amely mélyreható kérdéseket tesz fel a cselekvőképességről és a narratíváról, valamint arról, hogy mit jelent visszavenni a saját történetünket. Mindezt bájosan és meleg intelligenciával meséli el.”
Egyéb irodalmi tevékenységek 1992-ben a „Beyond the Pale” című esszéje bekerült a Margaret Busby által szerkesztett Daughters of Africa című antológiába, akárcsak a „Mixed” című verse, amely először David Dabydeen 1998-as Rented Rooms című kötetében jelent meg.Busby, Margaret (ed.), Daughters of Africa: An International Anthology of Words and Writings by Women of African Descent from the Ancient Egyptian to the Present, London: Jonathan Cape, 1992, pp. 739–743.