bélyeg|, terrakotta „tojáshéj” edény, közel 5000 éves
A kínai kerámiaművészet Kína művészetének egyik legfontosabb ágazata. Ezen széles művészeti területen a legismertebb a kínai porcelán, amelyből a legnevesebb és legnépszerűbb műtárgyakat, termékeket állították elő a történelem folyamán. A kínai kerámia hosszú hagyományokra építkezett a technikai és stilisztikai innováció során.
A fazekasság rendkívül ősi tevékenység: már i. e. 17000–16000 körül, a késői paleolitikumban megjelentek Kínában és Japánban is a világ első fazekasai a vadászó-gyűjtögetők körében. A neolitikus kultúrát (i. e. 4500–3000) sokáig az első olyan kultúrának tartották, amely nagy mennyiségű, kiváló minőségű kerámia előállítását végezte, de a 20. század második fele óta számos más, korábbi, kiváló minőségű kerámiával rendelkező lelőhelyet tártak fel Kína-szerte, különösen a Cesan-kultúra () és a () lelőhelyein. A idején már elterjedt a fazekaskorong használata is.
A kerámia a -dinasztia és -dinasztia idején folyamatosan fejlődött, formái, díszítése, technikája tekintetében egyaránt. A legfigyelemreméltóbb tárgyak ezekből a korokból: eltemetett agyaghadserege; épületek, gazdaságok és emberi figurák ábrázolásai a Han-dinasztia korából; táncosok és zenészek, emberi vagy állati ábrázolások „háromszínű” kőedényekben a Tang-dinasztia idejéből.
A 8. század második felétől a kínai fazekasok vas-oxid alapú mázzal finom, többé-kevésbé világoszöld kerámiaedényeket fejlesztettek ki ezek lettek a szeladon elődei. Az igazi szeladonok a idején (960–1279) jelentek meg. Az öt dinasztia és a tíz királyság korában (907–979) jelentek meg a kerámiák, amelyek már kaolinból készültek, és a porcelán feltalálása előtti utolsó lépcsőfokot jelentették.
A típusú porcelán gyártása a Déli -dinasztia (1127–1279) idején kezdődött. A „kék-fehér” porcelánvázák gyártása -dinasztia (1279–1368) idején jelent meg – ezek voltak az első „igazi”, Európában csodálatot kiváltó kínai porcelánok – tovább fejlődött a Ming-dinasztia (1368–1644) idején, majd ismét a -dinasztia elején, végül kínai császár kínai császár uralkodása alatt (1661–1722) fejlődött ki teljes pompájában. Szintén a -dinasztia idején alakultak ki a „famille rose” (rózsaszín család) és a „famille verte” (zöld család) porcelán-típusok, amelyeket széles körben forgalmaztak Nyugaton.
Hosszú tudományos viták után a kínai szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a Keleti Han-dinasztia (i. sz. 25-220) idején jelentek meg az első porcelánok. A „porcelán” szó kínai megfelelőjét azonban Kínában a finom kerámiák meglehetősen széles körére alkalmazzák. Azt a nyugatiak által csodált minőséget, színvonalat, amiről a kínai kerámiaművészet a korabeli Európában híressé vált, csak a (1271–1368) alatt érte el a kínai kerámiagyártás.
A kínai kerámiák és porcelánok jelentős hatással voltak a technikák és stílusok fejlődésére Koreában, Japánban és Európában egyaránt.
A kínai kerámiák gyártási technikái A „kerámia” kifejezés olyan tárgyakat foglal magában, amelyek jelentősen különböznek egymástól összetételükben (terrakotta, kőagyag, porcelán), a tárgy bevonatában (mázak, fedőmázak, zománcok) és az égetési módszerben (hőmérséklet, oxidáció vagy redukció stb.).
Felhasznált anyagok bélyeg|200px|Kaolin, a kínaiak szerint „a porcelán csontja” bélyeg|200px||Földpát: „a porcelán húsa” A kínaiak kerámiáik készítése során többféle alapanyagot használnak, amelyek mind más szerepet játszanak a végeredményben, és ezeket változó arányokban keverik.
A felhasznált anyagoktól – homok, kvarc, agyag, kaolin – és a különböző folyósítószerektől – kálium-karbonát, földpát stb. –, valamint azok tisztasági fokától, vas-oxid, titán-oxid stb. jelenlététől vagy hiányától, arányaitól és végül az égetési hőmérséklettől függően a kerámia teste terrakotta, kőagyag vagy porcelán lesz.
A terrakottát (陶, táo) szennyezett agyagokból nyerték, amelyekhez homokot és kálium-karbonátot adtak; a hamuból nyert lúg folyósítószerkén működött.
A kőagyag (瓷, cí) egy kemény kerámia, amelyet magas hőmérsékleten üvegesítenek, és úgy állítják elő, hogy olvadó földpát anyagokat adnak az agyaghoz az üvegesedés érdekében. Az angolul és franciául petuntse kínaiul nevű földpátkőzet káliummal (folyasztószerrel) keverve maga megolvad, és bevonja a kaolint.
A porcelán egyfajta kőagyag, amelyet kaolinból, földpátból és homokból készítenek. A porcelán nagyon vékony, áttetsző falú. A kaolin fehér, morzsalékos agyag, amelynek legismertebb forrása a től északra fekvő -hegy; összetétele alumínium-oxid (40%), szilícium-dioxid (46%) és víz (14%) áll. „A kínaiak úgy tartják, hogy a kaolin és a földpát a porcelán csontja és húsa”.
Vegyi összetétel Ellentétben Európával, ahol egyértelmű különbség van a fajansz és a kínai eredetű porcelán között, Kínában ez a különbség sokkal kevésbé határozott, mivel a kínai kerámiák a kezdetektől fogva folyamatosan fejlődtek, a legkorábbi terrakottától a legfinomabb porcelánig. A kínai porcelánt nem feltalálták, hanem hosszú szerves fejlődés eredményeképpen fejlesztették ki. A kínai 瓷, (porcelán) kifejezés hagyományosan a magas hőmérsékleten égetett kerámiákra utal, amelyek magukban foglalják azt is, amit Európában kőagyagnak tekintünk, mivel nem áttetsző.
Egy táblázat, amely néhány tipikus kerámiában található főbb kémiai összetevőket tartalmazza, jobban megérthetővé teszi az egyes termékek jellemzőit:
+ Néhány kínai kerámia-típus vegyi összetétele kerámia szilícium (homok, kvarc...) alumínium (kaolin, agyag) vasoxid földpát más -kori vörös kerámia 59,3 % 16,2 % 6,3 % 2,7 % 15,5 % -kori szürke kerámia 66,4 % 19,3 % 5,8 % 2,5 % 6,0 % Proto-szeladon ) 72,4 % 19,3 % 1,6 % 3,8 % 2,9 % szeladon 76,2 % 17,6 % 0,6 % 2,8 % 2,8 % Ming porcelán 73,6 % 20,1 % 0,9 % 2,9 % 2,5 %
Ez a táblázat számos következtetés levonására ad lehetőséget: A valódi különbség a kerámia (i. e. 1767 és 1122 között) és a proto-szeladonok (i. e. 1046 és 256 között) között van, sokkal nagyobb, mint ugyanezen proto-szeladonok és a Ming porcelánok (i. u. 1368–1644) között; Ezt a különbséget elsősorban az olyan szennyeződések csökkenése jellemzi, mint vas-oxid, amelynek eltávolítása lehetővé teszi a fehér paszta előállítását, valamint más elemek, amelyek közé tartozik különösen a mangán, a magnézium, a mész, és más szennyezők; A másik fontos tényező a szilícium-dioxid-tartalom növekedése a szeladon és a porcelán felé haladva. A kaolin alumínium-oxid-tartalma növekszik, de alacsony. Végül a kálium-dioxid-tartalom (a folyósítószer) stabil.
A kínaiak bizonyos proto-szeladonokat porcelánoknak tekintenek: valójában már nagyon korán, a Keleti Han-dinasztia idejétől kezdve, azaz az 1. vagy 2. század környékén jelentek meg azok a kerámiák, amelyeket ma a legtöbb szakértő az első igazi porcelánoknak tart.
A neolitikum festett kerámiái A kínai újkőkorszakban a kerámiák festéséhez vörös, fehér, barna és fekete színeket használtak, a sárga ebben az időben egészen kivételes volt. A vörös színt a vas-oxid adta. A fehér nagyon kis arányban tartalmaz fehér agyagot, a kaolin rokonát, amelyet fehér terrakotta készítéséhez használtak. A barna és fekete pigmentek bizonyos arányban vasat és mangánt tartalmaznak.Céramique : Vocabulaire technique : Principes d'analyses scientifique, Nicole Blondel (conservateur général du patrimoine). MONUM, Éditions du patrimoine, 2001 Ülepítőtartályokból kiválasztott színes földeket használtak, amelyeket vas-oxidok (okkerek: sárga, piros és barna) vagy mangán (lila-fekete) színeztek. Ezen színek előállításához szelektálták, őrölték és mosták őket. Üledékes eredetük lehetővé tette, hogy folyékony polimerré egyesüljenek, amelyet száraz agyagra lehetett festeni.
Máz, bevonatok és zománcok A mázak, bevonatok és zománcok különféle üvegszerű anyagok a kerámia bevonására, vízállóvá tételére. A kínai mázak egy részét szilícium-dioxid és ólom keverésével állítják elő, amelyben az ólom folyósítószerként működik. A mázat fémoxidokkal lehet színezni. A mázakban használt fő fémoxidok a réz-oxid, amely zöld, türkizkék vagy akár vörös színt ad, az égetési körülményektől függően; a kobalt-oxid, amely többé-kevésbé élénk kéket ad; és a vas-oxid, amely vöröset ad. További színeket arany (rózsaszín), titán (sárga) és mangán (lila) segítségével lehet nyerni. Egy másik típusú bevonat kőedények és porcelánok bevonására szolgál. Földpátból és növényi hamuból (lúg) készül. Ezt is fémoxidokkal lehet színezni. A zománcok kerámiára vagy fémekre felvitt üvegszerű bevonatok. Összetételük, legalábbis Kínában, közel áll a mázakéhoz, de még nagyobb arányban tartalmaznak ólmot, ami növeli a bevonat folyékonyságát.
A kiégetés módszerei, hőmérsékletei A kerámiákat redoxireakció révén kétféleképpen lehet kiégetni: nyílt tűzzel, bőséges oxigénellátással (oxidáció); kevés oxigénnel, ekkor a kemence szén-monoxiddal telik meg, amely megpróbál szén-dioxiddá alakulni azáltal, hogy oxigént abszorbeál az agyagban található vas-oxidból (redukció).
A terrakottát alacsony hőmérsékleten, körülbelül 600–800 °C-on égetik. A benne lévő vas-oxid vörös színt ad a terrakottának, ha oxidációval égetik, és szürke színt, ha redukcióval.
A kerámia készítésében használt agyag keménységét és alacsony porozitását az agyagban található szilícium-dioxid olvadásából nyeri el. Ez az olvadás azonban csak 1000 °C felett következik be.
Az égetéshez sokféle kemencét használtak. A legfontosabbak közé tartoznak a kemencék („sárkánykemence”; 龙窑): ezeket a -dinasztia idején használták tartományban, és ettől kezdve nagyon népszerűvé váltak Dél-Kínában. Ezek nagyon nagy, gyakran harminc-nyolcvan méter hosszú kemencék voltak, amelyeket 8–20 fokos lejtő mentén építettek. fával fűtötték őket, és 1200 °C feletti hőmérsékletet is elérhettek bennük. A kemencéket („kenyérsütő kemence”; 馒头窑) is már a -korban használták Kína középső síkságain; később Észak-Kínában is elterjedtek. Ezek széntüzelésű kemencék voltak, amelyek redukáló atmoszférában elérhették az 1300 °C-ot. A kemencékkel ellentétben kapacitásuk meglehetősen korlátozott volt.
Története Paleolitikum A kerámiák gyártását a világ több helyén egymástól függetlenül feltalálták. A kínai kerámia a világ legrégebbi kerámiái közé tartozik, történetének kutatása nagy eredményeket hozott az ezredforduló körüli évtizedekben. A világ jelenleg ismert legrégebbi kerámiaedényét (szobrokat régebbről is találtak másutt) Kínában, a -barlangban találták, i. e. 18000-ből származik. Egy további, pleisztocén kori vadászó-gyűjtögetőktől származó, nagyon nyers, edény formájú kerámiát találtak Dél-Kínában a -barlangban () az i. e. 16100-14500 közötti időszakból. Ezeket a cseréptöredékeket vadrizzsel együtt találták, minden bizonnyal annak főzésére szolgáltak. A lelőhelyek nagyjából egyidejűek a Dzsómon-korból származó, Japánban talált leletekkel. Néhány ezer évvel későbbről számos más lelőhelyen is találtak cserépedény-töredékeket. Az első kerámiákkal kapcsolatos alapos tanulmányok alapján egyértelmű, hogy a kerámiák Kínában, akárcsak a világ számos más részén, a nem letelepedett vadászó-gyűjtögetők körében jelentek meg a paleolitikum végén, a pleisztocén korban.
Neolitikum
Az újkőkorszakból már több tízezer lelőhelyet tártak fel Kínában. Ezek legalább három fő kulturális területen találhatók: a Sárga-folyó medencéjében, a Jangce völgyében és a Kínai-alföld keleti részét és az ország északkeleti részét magában foglaló területen.
A 20. század utolsó évei óta számos jó minőségű kerámiával rendelkező lelőhelyet tártak fel Kína-szerte, különösen a -kultúra és déli szomszédja, a -kultúra területén, amelyeket egyre inkább összetartozónak tekintenek a szakemberek. A Jangshao előtti kultúrák számos rusztikus kerámiaedényt készítettek mindennapi használatra, változatos formákkal. Enyhén dombornyomott vonalakkal díszítették, vagy zsinórnyomatokkal, ahogyan azt akkoriban világszerte készítették, de a kínai kerámia történetének első festményeivel is, ecsettel és fekete pigmentekkel.