bélyegkép|Bixia szentélye a Taj-hegyen, Santugban, a kínai népi valláshoz kapcsolódik A népi vallás, hagyományos vallás vagy helyi vallás a vallástudomány és a folklorisztika szerint a vallás különféle formáit és kifejezésmódjait foglalja magában, amelyek különböznek a szervezett vallás tanaitól és gyakorlataitól. A népi vallás pontos meghatározása a tudósok között változó. Néha népi hiedelemnek is nevezik, és egy vallás keretein belül, de a tanításokon és gyakorlatokon kívül álló etnikai vagy regionális vallási szokásokból áll.
A „népi vallás” kifejezés általában két egymással összefüggő, de egymástól elkülönülő témát foglal magában. Az első a népi kultúra (folklór) vallási dimenziója, vagy a vallás népi kulturális vonatkozásai. A második a két, különböző formális kifejezési szakaszban lévő kultúra közötti vallási szinkretizmus tanulmányozására utal, mint például az afrikai népi hiedelmek és a római katolikus vallás keveredése, amely a vudu és a szantería kialakulásához vezetett, valamint a formális vallások és a népi kultúrák hasonló keveredései. Kínában a népi protestantizmus a Tajping-felkeléssel vette kezdetét.
Meghatározás Az oxfordi világvallások szótára című műben John Bowker pap a „népi vallást” úgy jellemezte, mint „kis, helyi közösségekben előforduló vallást, amely nem követi a hivatalos egyház normáit”, vagy a másik megfogalmazás szerint „a népi vallás a vallási hiedelmek és gyakorlatok népi átvétele”.
Don Yoder folklorista szerint öt különböző módon lehet meghatározni a népi vallást:
Az első megközelítés a kulturális keretrendszerben gyökerezik, amely a népi vallást a régebbi vallási formák maradványainak tekinti; ebben az értelemben „a kultúra fejlődésének korábbi szakaszaiból örökölt hiedelmek és viselkedésmódok maradványai” alkotják. Ez a meghatározás a katolikus Európában a népi vallást a kereszténység előtti vallások maradványainak, a protestáns Európában pedig a középkori katolicizmus maradványainak tekinti. A második, Yoder által azonosított meghatározás szerint a népi vallás a hivatalos vallás és az etnikai vallás formáinak keverékét jelenti; ezt alkalmazták a népi vallás magyarázatára az amerikai kontinens szinkretikus hitrendszereiben, ahol a kereszténység keveredett az őslakos amerikai és afrikai közösségek vallásaival. Yoder harmadik definíciója a folklorisztikában gyakran alkalmazott meghatározás volt, amely szerint a népi vallás „a hagyományos társadalmakban a hit, rituálék, szokások és a mitológia kölcsönhatása”, amit gyakran lekicsinylő értelemben "babonának" neveztek egyes emberek. Yoder negyedik definíciója szerint a népi vallás „a vallás népi értelmezése és kifejezése”. Mivel ez a meghatározás nem foglalta magában azokat a hiedelmeket, amelyek nagyrészt függetlenek voltak a szervezett vallástól, mint például a boszorkányság, ezért módosította ezt a meghatározást a „népi vallásosság” fogalmának beépítésével, és így a népi vallást „a népi vallásosság kultúrában való lerakódásaként, a valláshoz való népi hozzáállás teljes skálájaként” határozta meg. Ötödik és egyben utolsó meghatározása egy „gyakorlatias, működőképes meghatározás” volt, amely ezeknek a különböző meghatározásoknak az elemeit ötvözte. Így a népi vallást „azok a vallási nézetek és gyakorlatok összességeként” foglalta össze, „amelyek a hivatalos vallás szigorúan teológiai és liturgikus formáitól függetlenül és azok mellett léteznek a nép körében”.
Yoder a „népi vallást” úgy írta le, mint „egy komplex társadalomban létező, azzal kapcsolatban és szemben álló jelenséget. Viszonylag szervezetlen jellege megkülönbözteti a hivatalos egyházaktól”.
Alternatívaként Matthias Zic Varul vallásszociológus a „népi vallást” úgy határozta meg, mint „a mindennapi gyakorlatok és hiedelmek viszonylag kevésbé meghatározott formája, amely a közvetlen itt és moston túlmutató, vagy azt előidéző valamire irányul: a mindennapi transzcendencia”.
A szociológiában a népi vallást gyakran szembeállítják az úgynevezett "elit vallással". A népi vallást úgy definiálják, mint a vallás vezetésén kívüli forrásokból származó hiedelmek, gyakorlatok, rituálék és szimbólumok összességét. A népi vallást sok esetben a vallási vezetők megtűrik, bár hibának tekinthetik. Hasonló fogalom a megélt vallás, a hívők által gyakorolt vallás tanulmányozása.
A népi vallás kifejezést az 1990-es és 2000-es években egyre inkább elutasították azok a tudósok, akik pontosabb terminológiát kerestek.
A népi vallás kifejezéssel kapcsolatos problémák Don Yoder megjegyezte, hogy a népi vallás kifejezés használatának egyik problémája az volt, hogy nem illeszkedett azoknak a tudósoknak a munkájába, akik a „vallás” kifejezést kizárólag a szervezett vallási formákra utalva használták. Kiemelte a neves vallásszociológus, Émile Durkheim példáját, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a vallás szervezett formában működjön, hogy ellentétben álljon a mágiával. Yoder megjegyezte, hogy az ilyen nézőpontot képviselő tudósok gyakran a „népi hit” kifejezést részesítették előnyben a „népi vallás” helyett.
A népi vallás kifejezés használatával kapcsolatos második gond, amelyet Yoder kiemelt, az volt, hogy egyes tudósok, különösen a vallásszociológia területén tevékenykedők, a kifejezést az etnikai vallás (amelyet nemzeti vallásnak vagy törzsi vallásnak is neveznek) szinonimájaként használták, ami egy adott etnikai vagy nemzeti csoporthoz szorosan kapcsolódó hitrendszert jelent, és így ellentétben áll az etnikai és nemzeti határokat átívelő „univerzális vallással”. Azok között a tudósok között, akik ezt a terminológiát alkalmazták, ott van E. Wilbur Bock.
Leonard Norman Primiano folklorista azzal érvelt, hogy a „népi vallás” kifejezés, valamint a kapcsolódó kifejezések, mint például a „populáris vallás” és a „nem hivatalos vallás” használata a tudósok részéről rendkívül káros hatással van az általuk vizsgált vallásosság formáira, mert – véleménye szerint – ezek a kifejezések „becsmérlőek”. Azt állította, hogy az ilyen kifejezések használata azt sugallja, hogy a vallásban van egy „tiszta elem”, amelyet „valamilyen módon átalakít, sőt megfertőz az emberi közösségekhez való kitettség”. Korrekcióként azt javasolta, hogy a tudósok alternatívaként használják a „köznapi vallás” kifejezést. Primiano kijelentette, hogy "a népi vallás az a vallási forma, ahogyan hitünket megéljük: ahogyan az emberek találkoznak vele, megértik, értelmezik és gyakorolják. Mivel a vallás természeténél fogva magában foglalja az értelmezést, lehetetlen, hogy egy egyén vallása ne legyen népi”.
James Kapaló hittudós kritizálta ezt a megközelítést, tévesnek tartotta, és azzal érvelt, hogy a „népi vallásról a „köznapi vallásra” való áttérés azt eredményezi, hogy a tudósok „más dolgokat választanak ki a világból”. Figyelmeztetett, hogy mindkét kifejezés „ideológiai és szemantikai terhet” hordoz, és arra intette a tudósokat, hogy figyeljenek az egyes szavakhoz kapcsolódó asszociációkra.
Történelmi tanulmányok bélyegkép|Egy filippínó katolikus házi oltár Mordenben, ManitobábanEurópában a „népi vallás” tanulmányozása a religiöse Volkskunde, egy német kifejezés tanulmányozásából alakult ki, amelyet „a népi kultúra vallási dimenziójára” utalva használtak. Ezt a kifejezést először egy német lutheránus prédikátor, Paul Drews használta egy 1901-ben megjelent cikkében, amelynek címe „Religiöse Volkskunde, eine Aufgabe der praktischen Theologie” volt. A cikk célja az volt, hogy a teológiai szemináriumot elhagyó fiatal lutheránus prédikátorok elolvassák, és felkészüljenek arra, hogy a lutheránus kereszténységnek az egyszerű emberek körében számos formája létezik, amelyekkel gyülekezeteikben találkozni fognak, és amelyek eltérnek a hivatalos, doktrinális lutheránus vallástól, amelyhez eddig hozzászoktak. Bár a kifejezés vallási környezetben alakult ki, a német folkloristák is átvették. Az 1920-as és 1930-as években a folkloristák Josef Weigert, Werner Boette és Max Rumpf elméleti tanulmányokat készítettek a religiöse Volkskunde-ról, amelyek mind a német paraszti közösségek vallásosságára összpontosítottak. Az elkövetkező évtizedekben Georg Schreiber Münchenben létrehozta az Institut für religiöse Volkskund-ot, míg Salzburgban Hanns Koren hasonló tanszéket alapított. A jelenség tanulmányozásával foglalkozó további kiemelkedő tudósok Heinrich Schauert és Rudolf Kriss voltak, akik közül az utóbbi Európa egyik legnagyobb népi vallási művészeti és anyagi kultúra gyűjteményét állította össze, amelyet később a Müncheni bajor nemzeti múzeumban helyeztek el. A 20. század folyamán számos tanulmány készült az európai népi vallásról, különös figyelmet fordítva olyan témákra, mint a zarándoklatok és a szentélyek használata.
Amerikában a népi vallás tanulmányozása a karibi és latin-amerikai szinkretikus kultúrákat kutató kulturális antropológusok körében fejlődött ki. Ezen a területen az úttörő Robert Redfield volt, aki 1930-ban megjelent Tepoztlán: egy mexikói falu című könyvében összehasonlította és vizsgálta a „népi vallás” és a „hivatalos vallás” kapcsolatát egy paraszti közösségben. Yoder később megjegyezte, hogy bár a „népi vallás” kifejezés legkorábbi ismert használata az angol nyelvben ismeretlen, valószínűleg a német Volksreligion fordításaként alakult ki. A kifejezés egyik legkorábbi jelentős alkalmazása Joshua Trachtenberg 1939-es műve: zsidó mágia és babona: tanulmány a népi vallásról (Jewish Magic and Superstition: A Study in Folk Religion). A kifejezés egyre gyakrabban jelent meg a vallások összehasonlító tanulmányozásának tudományos területén is, például Ichiro Hori Népi vallás Japánban), Martin Nilsson görög népi vallás) és Charles Leslie népi vallás antropológiája című munkákban. A népi vallás tanulmányozásával foglalkozó kurzusokat több amerikai egyetemen is tanítottak, például John Messenger az Indiana Egyetemen és Don Yoder a Pennsylvaniai Egyetemen.
Kínai népi vallás
bélyegkép|Kép egy malajziai kínai otthonban lévő oltárról, amely a Tiszta Föld buddhizmus három bölcsének, Avalokitesvarának, valamint Szatja Szái Bábának van szentelve. Az oltár bal oldalán egy rizzsel töltött pohár található. Rizspálcikákat szúrnak bele, miután az ősöket meghívják, hogy vegyenek részt a számukra elkészített ételáldozatban az éhes szellem ünnepi imákon.A kínai népi vallás az egyik megnevezés, amelyet azoknak az etnikai vallási hagyományoknak a gyűjteményére használnak, amelyek történelmileg Kínában és a han kínai etnikai csoportok körében a mai napig a domináns hitrendszert alkotják. A vallásosság magában foglalja az őskultuszt és a természeti erők tiszteletét, a démoni erők elűzését, valamint a természet rendjében, az univerzum és a valóság egyensúlyában való hitet, amelyet az emberek és uralkodóik, valamint a szellemek és istenek befolyásolhatnak. Az imádat a különféle istenek és halhatatlanok (kínai írással: 神; pinjin átírással: shén) csoportjának szentelt, akik lehetnek jelenségek, emberi viselkedés irányítói vagy nemzetségek ősei. Ezeknek az isteneknek a történetei a kínai mitológia részét képezik. A 11. századra (Song-korszak) ezek a gyakorlatok összeolvadtak a buddhista karma (saját cselekedetek) és újjászületés eszméivel, valamint a taoista tanításokkal az istenek hierarchiájáról, és így kialakult az a vallási rendszer, amely sok szempontból a mai napig változatlanul fennmaradt.
A kínai népi vallást néha a taoizmushoz sorolják, mivel az intézményes taoizmus évszázadok óta igyekszik magába olvasztani vagy irányítani a különféle népi hiedelmeket. Pontosabban, a taoizmus a népi vallásból és a kínai filozófiából alakult ki, és átfedésben van velük. Körülbelül 454 millió híve, vagyis a világ népességének körülbelül 6,6%-a révén a kínai népi vallás a világ egyik legfontosabb hitrendszere. A Kínai Népköztársaságban a lakosság több mint 30%-a követi a kínai népi vallást vagy a taoizmust.