A Percy bárója címet többször is létrehozták az angol nemességben. Az első, nem sokkal 1066 után, hűbéri báróságként jött létre, nem pedig királyi meghívólevéllel (writ) alapított báróságként, és párhuzamosan fennmaradt a későbbi, meghívólevéllel létrehozott báróságokkal egészen a hűbéri birtokviszonyokat megszüntető 1660. évi Tenures Abolition Act elfogadásáig. A második, 1299-ben meghívólevéllel létrehozott báróság 1517-ben halt ki. A harmadik, 1557-ben alapított báróság 1670-ben szűnt meg. A jelenlegi, negyedik alapítás 1722-ben történt, szintén meghívólevéllel.

Történelem A Percy név a normandiai Percy-en-Auge birtokról származik, amely a Percy család otthona volt a normann hódítás idején. Egy másik álláspont szerint a normandiai Cotentin-félszigeten, Villedieu közelében fekvő Percy birtok volt a névadó. A Percy-ház alapítója William normann nemes volt, Hódító Vilmos kíséretéhez tartozott. Az „északi hadjárat” (1069–1070) után Hugh d’Avranches, Chester 1. grófja szerény birtokokat adományozott neki Yorkshire-ben. William -t a yorkshire-i TopcliffeTopcliffe Észak–Yorkshire-i település. A név az óangol topp és clif szavakból származik, amelyek együtt azt jelentik: „a szirt teteje”, utalva a település fekvésére, a River Swale fölé magasodó meredek part tetején. első hűbéri bárójává nevezték ki. II. Henrik angol király uralkodásának idején azonban a családot már csak egy örökösnő, Agnes képviselte, miután a harmadik hűbéri báró meghalt. Mivel Agnes hozományához tartozott a yorkshire-i Topcliffe birtok, I. Henrik özvegye, Löweni Adelhaid királyné – aki időközben újra férjhez ment – elrendezte, hogy féltestvére, Joscelin of Louvain vegye el Agnes-t. A Német-római Birodalomban fekvő Brabanti Hercegségből származó nemes a házasság után Angliában telepedett le, felvette a Percy nevet, és utódai később Northumberland grófjaivá váltak.

A yorkshire-i Topcliffe feudális Percy bárói A tárgyalt időszak megelőzi az angol főrend (peerage) létrejöttét, ezért az ekkor volt báróságot szokás fuedális báróságnak nevezni.

William de Percy (~1034–1096), Topcliffe 1. Percy bárója A Whitby-apátság oklevélgyűjteménye szerint Hugh d’Avranches és William de Percy 1067-ben, a normann hódítás után egy évvel érkeztek Angliába. Lehetséges, hogy Percy azon normannok közé tartozott, akiknek Hitvalló Eduárd király még korábban birtokokat adott, de akiket II. Harold később száműzött. Percy-t bajszos William-ként említik (Willame als gernons – a Percy család tagjai az Algernon keresztnévvel emlékeztek az első Percy-re.). A normannok általában borotvált arccal jártak, ellentétben az angolokkal, vélhetően Percy átvette a helyi szokást.

130px|bélyegkép|A Whitby apátság 2021-ben 130px|bélyegkép|A Topcliffe földvár maradványa A Domesday Book (1086) már nagy földbirtokosként említi, volt Lincolnshire-ben és Yorkshire északi részén, valamint további földeket Essexben és Hampshire-ben. Birtokainak egy része korábban egy szász nemesasszonyé volt, akit „... később, lelkiismerete megnyugtatására” feleségül vett. Emma de Port egyes középkori krónikák szerint a Whitby környéki birtokok örököseként szerepelt. Bár a házasság nem teljesen bizonyított, ma Emma de Portot tartják William de Percy feleségének. Gospatric, Northumbria grófja lázadását és az bosszúhadjáratot követően Anglia északi területeinek, valamint Chester grófságának nagy részét Hugh d’Avranches kapta meg, aki kulcsszerepet játszott a támadó területeinek felperzselésében. Hugh d’Avranches Chester palotagrófja130px|bélyegkép|Chesire mai határai, nyugatról ma is az akkori ellenség, Wales határoljaA Chesteri palotagrófság (County Palatine of Chester) az 1070-es években jött létre, amikor Hódító Vilmos 1071-ben hűséges társát, Hugh d’Avranches-t – ismertebb nevén Hugh Lupust – Chester első grófjává nevezte ki. A grófság jogállása különleges volt: palotagrófságként a gróf a király teljes jogú helytartója lett, aki királyi hatalommal gyakorolta az igazságszolgáltatást, hadügyet és közigazgatást saját területén. A gróf a korona nevében, de önállóan uralkodott, saját bíróságokkal, kancelláriával és hűbéri rendszerrel. E különálló státuszt a király stratégiai okokból biztosította: Chester a walesi határ mentén feküdt, ezért erős, önálló katonai és közigazgatási vezetésre volt szükség. A végén a palotagrófság Anglia egyik legautonómabb területe lett, ahol a gróf szinte független uralkodóként, saját jogon oszthatott földet, építhetett várakat és vezethetett hadjáratokat Wales ellen. lett 1071-ben, Yorkshire északi részén fekvő hatalmas whitbyi birtokát hűbérként de Percy-nek adta. Percy megerősítette birtokait: motte típusú várakat építtetett hűbéri báróságának központjában, Topcliffe-ben és Spofforthban. Ő vezette York várának felújítását is. Földet adományozott a bencés rendnek. Finanszírozta az angolszász Streoneshalh apátság romjainak helyén az új Whitby-i Szent Hilda apátság felépítését és testvérét, Serlo de Percy-t nevezte ki az első priorrá.

Percy II. Róbert normandiai herceget kísérte az első keresztes hadjáratban, Jeruzsálem közelében halt meg. Testét Antiókhiában temették el, szívét pedig visszahozták Angliába, és a Whitby-apátságban helyezték nyugalomra.

Alan de Percy (1067–~1135), Topcliffe 2. Percy bárója William de Percy (~1088–~1175)1138-ban a Standardi csatában István király oldalán harcolt. 1147 vagy 1148 januárjában megalapította a Sallay-apátságot., Topcliffe 3. Percy bárója

Agnes de Percy (1134–~1205), Topcliffe 4. Percy bárónője William de Percy 1175-ös halálakor csak két lánya – Agnes és Maud – volt életben. A birtokokat megosztva örökölték, a bárói cím alvó állapotba került. Az öröklés időpontjában Maud Warwick harmadik grófjának volt a felesége, gyerekük nem született. Maud 1203 körül halt meg, Agnes túlélte, így ő lett Percy negyedik bárónője. Férje, Löveni Joscelin, felesége jogán lett negyedik báró. Valójában a Percy család kihalt férfi örökös hiányában, de Agnes férjének fiai felvették a Percy nevet. Löveni Joscelin (1121–1180) I. Gottfried leuveni gróf törvénytelen fia volt. Féltestvére, a megözvegyült Löweni Adelhaid angol királyné elrendezte, hogy féltestvére, Löveni Joscelin vegye el Agnes-t. Adelhaid második férje, William d’Aubigny, Arundel 1. grófja nekik ajándékozta a sussexi Petworth házat, amelyet déli rezidenciájuknak szánták.

Maud de Percy (~1140–1204) Maud a Percy-család cattoni birtokán született és ott is keresztelték meg. 1174-ben, apja és röviddel utána bátyja, Alan halála után Maud nővérével, Agnesszel együtt a Percy-birtokok társörököse lett. Mindkét nő kiváló házassági lehetőségnek számított, így II. Henrik király, a lehetséges férjek és a két nő között hosszas egyeztetések zajlottak sorsukról. Ez 1175-ben választottbírósági döntéshez vezetett a Percy-báróság felosztásáról, amelynek szövege fennmaradt. Ebből kiderül, hogy Agnes kedvezőbb részt kapott, mivel övé lett a Percy-birtokok nagyobb része a Yorki-síkságon, míg Matilda a Percy-központokat, Tadcastert és Spofforthot örökölte, de több kevésbé értékes, hegyvidéki birtokot Cravenben. Maud William de Beaumont, Warwick 3. grófja felesége lett. Maud házassági szerződésének egyik különleges eleme az volt, hogy megtartotta bizonyos fokú személyes ellenőrzését a Percy-örökség felett. Ezt feltehetően ő maga és tanácsadói kényszerítették ki, mivel ehhez sem a grófnak, sem a királynak nem fűződött érdeke. Fennmaradt több oklevele is, amelyekben még férje életében tett adományokat – különösen figyelemre méltó, hogy 1181 előtt apja alapította, de elszegényedett Sawley-apátságot megajándékozta a korábbi tadcasteri ispotály földjeivel. William 1184-ben gyermektelenül meghalt. Maud ismét ügyesen tárgyalt , és váltságdíj fejében megtarthatta öröksége fölötti irányítást, valamint elérte, hogy ne kényszerítsék újraházasodásra. Még két évtizeden át élt befolyásos és aktív földbirtokosként. 1189-ben saját Ágoston-rendi prépostság alapítását fontolgatta a tadcasteri templomban, de végül úgy döntött, hogy inkább a pénzügyi gondokkal küzdő Sawley-apátságot támogatja. Nagylelkű patrónusa volt számos yorkshire-i kolostornak, de leginkább a Fountains-apátság ciszterci szerzeteseinek. 1199-ben kijelentette, hogy ott kívánja eltemettetni magát, ám 1204 végén bekövetkezett haláláig meggondolta magát, és kérte, hogy a Sawley-apátságban helyezzék nyugalomra. A fountainsi szerzetesek ennek megfelelően átruházták temetkezési jogát Sawley-ra. Hosszú távú támogatása részben azzal magyarázható, hogy apja és több családtagja is ott nyugodott. Halála után birtokai unokaöccsére, Henry de Percy-re, nővére, Agnes legidősebb fiára szálltak.

Richard de Percy (1170 - 1244), Topcliffe 5. Percy bárója 130px|bélyegkép|A Percy-címer: kék (azure) mezőben öt, egymáshoz illesztett arany rombusz (five fusils conjoined in fesse or). Ezt a címert használták a feudális Percy bárók. Ezt a címert ma is negyedelten viselik a Northumberland hercegek Richard de Percy angol főnemes, a Magna Carta egyik őrző bárója volt. A Magna Carta kikényszerítése végett János angol király ellen lázadt. III. Ince pápa János király szövetségese volt, 1215-ben érvénytelenítette a Magna Cartát, mivel azt az uralkodóra kényszerítették. Amikor Richard de Percy és a többi két tucat báró továbbra is fegyverrel követelte a király ígéreteinek betartását, a pápa az egész csoportot kiátkozta. Miután János király 1216-ban meghalt, és fia, III. Henrik került trónra, a korona békét kötött a lázadó bárókkal. Richard az elsők között egyezett meg az új királlyal, hűséget esküdött, és visszakapta birtokait. Ezzel a kibéküléssel az egyházi átok érvényét vesztette, hiszen a kiátkozás politikai természetű volt, és nem újították meg. Richard kétszer nősült: első felesége Alice de Briwere volt, második pedig Raby-i Geoffrey de Neville lánya, Agnes de Neville, de egyik házasságból sem született gyereke. 1244-ben halt meg, és a Whitby-apátságban temették el.

William de Percy (~1192–1245), Topcliffe 6. Percy bárója Apja 1196-os halálakor William tizenöt éves volt. Földjeit és bárói jogait nagybátyja, Richard de Percy vette át, aki azonban nagykorúsága után sem adta vissza azokat. 1200-ban William de Percy a Yorkshire megye két felügyelője egyikévé nevezték ki, és ugyanebben az évben Northumberland seriffjeként is szolgált. 1204-ben az igazságszolgáltatásban is szerepet kapott, amikor bíróként vett részt földbirtokperek rendezésében. 1213-ban a Carlisle-i püspökség egyházi veszteségeit vizsgáló királyi biztosok egyike volt, 1214-ben pedig a király szolgálatában a franciaországi Poitou-ba küldték hadfelszereléssel.

1215-ben csatlakozott a János király ellen fellépő huszonöt báróhoz, de valószínűleg még a király halála előtt elhagyta a lázadók táborát. 1217. május 11-én már bizonyosan a királypártiak oldalán állt, III. Henrik ekkor nagybátyja, Richard elkobzott birtokait neki adományozta, amelyeket később Richard behódolása után visszakapott. 1221 elején a király mellett részt vett a Biham ostromában. 1234-ben a királyi bíróság ítéletével megszerezte a családi birtokok nagy részét, majd 1242-ben 100 márkát fizetett, hogy mentesüljön a Gascogne-ba induló hadjáratban való részvétel alól. Nagybátyja, Richard de Percy 1244-es halálakor a teljes bárói örökséget megszerezte. A Sawley-apátság jelentős támogatója volt, és ott temették el.

Henry de Percy (~1235–1272), Topcliffe 7. Percy bárója Henry de Percy Whitbyben született, 1257-ben lovaggá ütötték, és részt vett a walesi, majd 1258-ban a skót hadjáratban is. A bárók oldalára állt III. Henrik király ellen, de később ismét hűséget esküdött az uralkodónak. 1264-ben harcolt a lewesi csatában, ahol Simon de Montfort, Leicester 6. grófja katonái elfogták, és csak az 1265-ös eveshami csata után szabadult. 1268. szeptember 8-án Yorkban feleségül vette Eleanor de Warenne-t, Surrey hetedik grófjának lányát.

A feudális Percy bárók fontosabb tagjainak családfája A ○ jelzés törvénytelen származást jelent.

William de Percy (~1034–1096), Topcliffe 1. Percy bárója ∞ Emma de Port (~1040–~1100)