Aflah rusztamida imám, aki 824-től haláláig uralkodott.
Élete Abd al-Vahháb rusztamida imám fia és utóda. Uralkodása idején az ibádita iszlám továbbra is jelentős népszerűségnek örvendett a középső Maghreb térségében, Ifrikija déli részén, és Tripolitániában. Az általa vezetett imámság Észak-Afrika egyik legbefolyásosabb hatalmi központja volt. Időszakában Tahert városa virágzó rabszolga-kereskedelmi központtá vált, köszönhetően kiváltságos kapcsolataiknak a Földközi-tenger térségével, a Közel-Kelettel, valamint a Szahara kereskedelmi útvonalaival.
Aflah jelentős mértékben hozzájárult a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztéséhez: gazdasági épületeket emelt és kiterjedt öntözőrendszereket építtetett ki. Hosszú uralkodása a Rusztamida imámság aranykorának számít. Bár a királyság keleti tartományaiban időnként zavargások voltak, összességében békés időszak volt. Rugalmas diplomáciával és nagylelkűséggel sikeresen megszilárdította hatalmát a térség nomád törzsei felett. Ekkoriban a Córdobai Omajjádokkal is jó kapcsolatokat ápoltak. 853-ban, amikor Aflah trónra lépett, I. Muhammad córdobai emír fényűző ajándékot küldött neki.
Aflah uralkodása alatt a Rusztemidák követséget is küldtek egészen Szudánig. Bár a pontos célállomás ismeretlen, valószínűleg a Gao nevű államhoz irányult a diplomáciai kapcsolat.
Aflah folytatta a Tajdit mecset (berberül: „Új mecset”) építését Djerba szigetén, melynek építését apja, Abd al-Wahháb rendelte el, és djerbai megbízottja kezdte meg még 823 előtt. Ibn Yaqub szerint a mecset a 9. század végére készült el, mivel a régió két korábbi mecsete, Tagūmīn és Täwarghit (utóbbi azóta eltűnt), már nem tudta befogadni a népességet. A Tajdit mecsetet tehát a Rusztemida állam megbízásából építették. A mecset körül madrassza (iskola) alakult ki, ahol diákokat és tanárokat is elszállásoltak – ennek máig nyomai vannak a környező földhalmok formájában.
Aflah egyre növekvő ellenállással szembesült, melynek forrása törzsi konfliktusok és haridzsita (anti-autoritárius) mozgalmak voltak. A hagyomány szerint Aflah az ortodoxia védelmezőjeként lépett fel: harcolt Yazid ibn Fandin, a Nekkarita szekta vezetője, valamint a mutaziliták ellen. Több levelet is írt az újonnan megjelent Nafathiyya nevű szakadár mozgalom ellen, melyet Farj ibn Na’r vezetett. Uralkodása alatt a mutazilita mozgalom jelentette a legfőbb vallási kihívást. Fiatalon szemtanúja volt annak, hogyan kellett apjának, Abd al-Wahhabnak, megküzdenie a mutazilitákkal. Felnőttként kemény fellépést tanúsított velük szemben, később azonban visszafogadta őket a taherti közösségbe. Végül a szufri–ibádi–vászili (Waçili) frakció imámjává vált, amelynek tagjai a mutaziliták voltak. Ezek a nomádok Tahert környékén éltek, és még védelmét is rájuk bízta.
A Djebel Nafusa területén kialakult megosztottság 836-ban ért véget, amikor Aflah döntő vereséget mért a felkelő Kh̲alafra. Ez a mozgalom az Abd al-Wahháb idején bekövetkezett második hasadásból ered, és ezzel elveszítette befolyását.
Aflah hatalma annyira aggasztotta az Abbászida Kalifátust, hogy azzal vádolták meg, összeesküvést sző ellenük, és hatalomátvételre készül Bagdadban. Fia, Abū al-Yaqẓān, aki állítólag Meccában gyűjtötte össze a keleti haridzsiták vezetőit zarándoklata alatt, elfogták, majd Bagdadba vitték, ahol I. al-Mutavakkil abbászida kalifa haláláig fogságban tartották. Ez az esemény új korszak kezdetét jelentette. Qadi Sahnun kiűzte a haridzsitákat kairouani mecsetéből, míg Aflah felégette és leromboltatta az Aghlabidák által 853-ban alapított al-‘Abbāsiyya nevű várost.
Aflah kereskedelmi kapcsolatait kiterjesztette Nigerre, Malira és Csádra is. Ezen kívül az egész Maghreb térséget megtérítette ibádita tanaihoz.
Aflah imám 48 évig uralkodott. 872-ben hunyt el. Halála után a Rusztamida Királyság belső története zűrzavarossá vált. Trónörökösének, Abū al-Yaqẓānnak az Abbászidák általi elfogása után fiatalabb fia, Abū Bakr került hatalomra, ami gyorsan politikai válsághoz vezetett.
Fordítás
Források Aillet, Cyrille (2014-02-01), "Aflaḥ b. ʿAbd al-Wahhāb", Encyclopaedia of Islam, THREE, Brill, retrieved 2023-12-30 Maghreb, empire islamo-arabe et constantes internes : (VIIIe-Xe siècle) Gilbert Meynier. Berkes, Niyazi; Little, Donald Presgrave (1976). Essays on Islamic Civilization: Presented to Niyazi Berkes. Brill Archive. . Triaud, Jean-Louis (1973). Islam et sociétés soudanaises au Moyen âge (in French). Collège de France, Laboratoire d'anthropologie sociale. Prevost, Virginie (2023-10-06). Résistance et dévotion: Anciens sanctuaires ibadites de Djerba (in French). British Institute for Libyan and Northern African Studies. p. 100. . Zerouki, Brahim (1987). L' imamat de Tahart. 1: Histoire politico-socio-religieuse. Paris: L'Harmattan. . Der Islam. Walter de Gruyter GmbH. doi:10.1515/islm. "فصل: ذكر وفاة الأغلب وولاية أبي العباس محمد بن الأغلب إفريقية وما كان منه|نداء الإيمان". www.al-eman.com. Archived from the original on 2016-08-27. Retrieved 2024-03-21. Prevost, Virginie (2023-10-06). Résistance et dévotion: Anciens sanctuaires ibadites de Djerba (in French). British Institute for Libyan and Northern African Studies. . Aillet, Cyrille (2018-09-24). L'ibadisme dans les sociétés de l'Islam médiéval: Modèles et interactions (in French). Walter de Gruyter GmbH & Co KG. . Algerian 4ms School Book. p. 102. .
Kapcsolódó szócikkek Algéria uralkodóinak listája
Kategória:Rusztamidák