Jablanica () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Bijeljinától légvonalban 36, közúton 48 km-re délnyugatra, községközpontjától légvonalban 5, közúton 7 km-re nyugatra, Semberija területén, a Majevica-hegység lejtőin, 280-503 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Tuzla 426-4-1 Jablanica egy igen nagy területű és szétszórt jellegű település számos házcsoporttal a Jablanička-folyó felső medencéjében, a folyó és mellékfolyói, a Božić potok és Topolovac mindkét partján, valamint a Međednik északi lábánál. A házcsoportok szétszórva helyezkednek el az egész területen, és az egyes településrészeken lévő házak sem állnak egy helyen. A településrészek nevei: Gornji és Donji Jankovići, Gornja és Donja Lozovina, Narandžići, Todići, Abadžići, Jakovljevići, Novo sclo, Milići, Božići, Kraj(i)nići, Bojkići. Petrići, Gavrići vagy Žabari (az iskola környékén), Zekići, Vidovići, Miljanovići, Milkovići. Lukića falu a Mačkovacból Šibošnicába vezető út, a mačkovaci régi iskolától Ornicáig tartó út mentén fekszik. A településen 264 háztartás található. Jablanica térségében a következő dombok és erdők találhatók: Stužovac, Brdo, Ornica (Vakuf, Jablanica és Piper határán), Strnča brdo, Lukine krčavine, Gornja glavica, Bosnić-brdo, Stublić (Međednik része), Bardačilovac (Grave, Gulins tetején). A faluban sok erdő található. A fő források: a Kadina, a Vrela, a Jekina voda, a Muktić, a Stubo, a Cerik és a Slanac. A faluban sok kút is található.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1015879Bosnyák02Horvát44Jugoszláv360Egyéb644Összesen1119889
Története A település első írásos említése 1528-ban történt. A Zvorniki szandzsák 1528-as összeírásában a Visori náhijében 12 település volt, melyek között Jablanica is szerepel.
A Bardačilovac tetején (amely Abadžiće falucskája mentén húzódik) egy fekete kerámiában gazdag őskori lelőhely található. Jablanicában számos régi temető található, amelyeket „magyaroknak” (mađarsko groblje) neveznek. Általános hagyomány, hogy egykor „magyarok” éltek ott, majd elköltöztek. A Lozovinán átvezető régi út mellett több stećak található, amelyek szabályosan párhuzamosan futnak az út irányával (DK-ÉNy iraányban). Lozovinában egy nagyobb ősi temető is volt, és ebből a temetőből csontokat ástak ki, amikor az utat építették. Volt ott egy kővályú is, amelyet valaki a házába vitt, majd egy álmában látott a égi parancs szerint visszavitte. Bojkićiben volt egy régi, síremlék nélküli temető. 1966-ban számos csontot ástak ki ott. Gradinában (Jablanica, Kozjak és Lopar határán) volt egy „magyar” templom, a hely neve Crkvište. A hagyomány szerint Gradinában, a Teočak - Srebrenik úton pihenőhely volt. Gornji Jankovićin három stećakot jegyeztek fel, melyek egy bozótosban álltak. A stećakokat a magyarokhoz kötik. Groblje helyén egy „magyar” temető volt. Az Oštri brdo közelében nagy kövek (stećakok) találhatók, amelyek a „magyaroktól” származnak. Amikor 1900 körül Jovan Janković apja földet művelt, talált egy ekét, amellyel a „magyarok” szántottak. Az ekéből két ekevasat készített. Brežđében, a régi iskola temetője közelében két stećak található. Piperi határán, Jankovićhoz közelebb, található a „Mramor”.
A hagyomány szerint itt régen „magyarok” éltek. Utánuk jöttek a szerbek, akiket a törökök a Szávához kényszerítettek. Akik átkeltek a folyón, horvátok lettek. Azt is mondják, hogy a falu „pestistől” szenvedett (ennek a 19. század első felében kellett lennie, mivel az öreg Jovan Janković dédnagymamája akkoriban „hordozta” a pestist). A törököktől is maradtak itt emlékek. Hamet (Ahmet) földjei a tuzlai Ahmet megyéből származó aga után kapták a nevüket, aki Božićin élt. Meja földjei a tuzlai Meha Košljugićról kapták a nevüket. A jelenlegi iskola közelében állt egy bég tornya. Ilyen emlék található az Odžakon is. A falu feletti erdőben található Gulin sírja, aki az agával került összeütközésbe, meghalt és ott temették el. Egyesek szerint Gonil (Golin) sírja a neve. A közelmúltig egy kő (sírkő) volt ott. Az egyes településrészek többnyire az ott élő családokról kapták a nevüket. Egyesek mára kihalt nemzetségek nevét viselik. Krajnići falu az Ivanović családról kapta a nevét, akik eredetileg Krajinából származtak. Gavrić család sincs ma már a faluban (ma a Stevanovićok élnek itt). Lozovine falu neve is egy kihalt család emléke (ma a Lukićek élnek itt). Milkovići falu valószínűleg szintén egy kihalt családról kapta a nevét; ma a Nikolić és a Tomić családok vannak helyettük. Narandžići falu egy Narandžić nevű emberről kapta a nevét. Tőle származnak a Krstići és a Stevanovići családok. A falunak négy fő temetője van: a legnagyobb az alsó falurészen található. Bizonyos családok a saját földjeiken temetik halottaikat. Általános hagyomány, hogy a faluban ma élő családok többnyire Hercegovinából származnak.
A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó településnek 70 háztartása és 475 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 86. o. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó településen 119 háztartást, 759 ortodox és 1 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 76. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Lopare községhez került.
Nevezetességei Szent Prokopiosz nagyvértanú tiszteletére szentelt ortodox temploma a mačkovaci plébánia filiája. A templom építése 1991-ben kezdődött, de a háborús események (1992-1995) miatt a munkálatok félbeszakadtak. A háború 1995-ös befejezése után az építkezés folytatódott. A templomot Vaszilje Zvornik-Tuzla püspöke szentelte fel Longin amerikai és kanadai püspök koncelebrációjával 1998. július 19-én. A tölgyfából faragott ikonosztázt a priboji Milan Gavrić készítette. Az ikonosztáz ikonjait a modričai Jovo Gujić festette. A templomot 2003 és 2006 között a kraljevói Srđan és Hristina Brkušanin festette ki. Donji Bardačilovac – őskori temető maradványai. A falu feletti magaslaton számos őskori csontvázas sírt tártak fel, fémtárgyakból készült mellékletekkel, melyek főként ékszerek. Mellettük számos edény is előkerült, melyek a késő bronzkorból és a vaskorból (i. e. 9 - 8. század) származnak. Gornji Bardačilovac – őskori temető maradványai az előző közelében. Itt vízvezeték ásása közben került elő számos bronzkori és vaskori edény. Lozovina – késő középkori temető maradványai.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései