A kwalei légikatasztrófa 2025. október 28-án történt a kelet-afrikai Kenya déli részén, az Indiai-óceán partján fekvő Kwale megyében, nem messze Tanzániától. A balesetben 11 ember veszítette életét, akik közül nyolc személy magyar állampolgárságú volt, köztük két kiskorú.
A baleset A szerencsétlenül járt gép egy Cessna 208 Caravan típus volt, amely a baleset napján a Masai Mara Nemzeti Rezervátumban található Kichwa Tembo reptérre vitte volna utasait szafarira az Ukunda városában található Diani repülőtérről. A környék híres strandjairól, és ebben az időszakban nagyszámú gnúcsorda érkezik a határon át a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkból Masai Marába.
Az első hírek még arról szóltak, hogy a baleset kenyai idő szerint hajnali 5:30-kor történt, de a Sky News közleménye a kenyai közlekedésügyi minisztériumra hivatkozva 8:35-korra tette a szerencsétlenség idejét.
A légiirányítás a felszállás után tíz perccel elvesztette a kapcsolatot a pilótával, s a gép is zuhanni kezdett. Fél órával később tudták lokalizálni a negyven kilométerre fekvő helyszínt, egy Tsimba Golini nevű településnél található bozótosban, ahol a Cessna becsapódott és kigyulladt.
Szemtanúk a becsapódáskor óriási robbanást és tüzet észleltek, majd mire a helyszínre értek már csak felismerhetetlenségig elszenesedett és összeroncsolódott holttesteket találtak. Áldozatok A repülőgép-szerencsétlenségben meghalt tizenegy ember közül nyolcan magyarok, ketten németek voltak, valamint a gép kenyai pilótája, Geoffrey Mutai. A fedélzeten két magyar család tartózkodott a gyermekeikkel és ismerőseikkel. Az egyik Süllős Gyula (1982–2025) családja volt, aki a Vasas SC ökölvívó-szakosztályának vezetője volt. Süllőssel tartott felesége, annak édesanyja és testvére, utóbbinak szintén a családja és egy gyermekgondozó is.
Az áldozatok nyilvánosságra hozott névsora:
Állampolgárság Az áldozat nevemagyarSüllős GyulamagyarSüllős BeamagyarSüllős GyulánémagyarSüllős Panna VeronamagyarSüllős Gyula ZimánymagyarVarga Gergely GyörgymagyarVarga Gergelyné (szül. Süllős Gyöngyi)magyarRácz IrénnémetSabine Bayer HeleuenémetIlse Gudau PetrovskekenyaiGeoffrey Mutai
Nyomozás A Kenyai Polgári Légi Közlekedési Hatóság elrendelte a nyomozást a tragédia okainak kivizsgálására. A hatóság kwale megyei megbízottja, Stephen Orinde bejelentette, hogy elsődleges lehetőségként a kedvezőtlen időjárási viszonyokat tekintik esetleges okként. A nyomozásban a repülőgépet üzemeltető vállalat teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.
Később a hírekben megjelent, hogy a balesetet szenvedett Cessna valójában már évek óta rossz állapotban volt. Ez megerősítette a német Bildnek egy Michael Haug nevű hobbipilóta, aki két évvel a tragédia előtt már utazott azon a gépen.
Felvetődött, hogy a gépet vezető Mutai pont a rossz látási viszonyok miatt elvétette egy domb magasságát.
Következmények Kenyai források szerint a Cessnát még 2007-ben gyártották és mostanáig kifogástalanul üzemelt. Az Associated Press hírügynökség szerint a tragédia napján a térségben heves esőzések voltak, de egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e bármi köze a balesethez, jóllehet a Hír TV Radar c. műsora helyi szemtanúkra hivatkozva azt közölte, hogy a köd és rossz látási viszonyok nehezítették a repülést. Az L.frii kenyai hírportál szerint ezen a területen nehézségekbe ütközik a navigáció a hegyvidék miatt, mivel Kwale megye ezen a részén gyakori a köd.
A Cessnákat előszeretettel alkalmazzák ezen a területen, különösen a nemzeti parkok közötti légi közlekedésben, mivel strapabíróak, s képesek alkalmi füves területeken is landolni.
A magyar sajtóban utóbb további részletek jelentek meg a gépről. A Cessnát az Amerikai Egyesült Államokban gyártották, majd Tanzániában eladták. Kenyába 2013 márciusában került a Mombasa Air Safari céghez, ahol a balesetig kifogástalanul működött. Ennek a géptípusnak a maximális befogadóképessége 13 fő, tehát a baleset idején a megengedett létszám alatti utassal közlekedett. A pilóta is tapasztalt szakembernek számított, aki jól ismerte az útvonalat és a gépet is.
A repülésbiztonsági helyzetet elemző International Civil Aviation Organisation értékelése alapján Kenya a globális átlag alá került a légi balesetek tekintetében. Ugyanakkor az egyik portálnak nyilatkozó Madas László, repülési igazságügyi szakértő megjegyezte, hogy noha a Cessna viszonylag kevés karbantartást igényel, ennek ellenére azt komoly szakműhelyekben kell elvégezni, s az afrikai országokban nem a legjobbak a karbantartási viszonyok.
Az Borsnak nyilatkozó Veres Zoltán műrepülő pilóta szerint nem valószínű, hogy a baleset valódi okai kideríthetők, mert ilyen repülések mindig hordozhatnak kockázatot, de ezek ismeretlenek, lévén az ilyen kisgépekben nem kötelező a feketedoboz.
Külföldi források szerint a légi szerencsétlenség árnyékot vethet Kenya turizmusára is, mivel idén már történt egy hat halálos áldozattal járó repülőgép-baleset az országban. A szafariturizmus Kenya gazdaságának gerincéhez tartozik, több százezer látogatót vonz, a közlekedést pedig a legjobban repülőgéppel lehet megoldani ezen a terepen. Nem kizárt, hogy kenyai hatóságok ennek megfelelően szigorítani fognak a biztonsági előírásokon. Az utazási irodák és az utazásszervező cégek már megkezdték a szervezeti vizsgálatokat biztonsági előírások betartása érdekében, míg a kenyai légi közlekedési hatóság a helyi utasszállító vállalatok biztonsági intézkedéseit is ellenőrzi.
A Mombasa Air Safari vállalatot pénzügyileg is leterhelhetik a következmények, amelyek érintik a flottakihasználtságot, fennakadásokat, a válságkezelést, mivel a baleset pont a csúcsszezonban következett be. Lehetséges, hogy a tragédia rámutathat az afrikai régiókban nem egyedülálló hiányosságokra a pilótaképzésben és a repülőgép-karbantartásban.
Reakciók Orbán Viktor miniszterelnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök nyilvános részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozói felé. Külön együttérzését fejezte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében.
Eközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapcsolatba lépett a kenyai hatóságokkal. John Cleave, a Mombasa Air Safari vállalat vezetője megígérte, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal és minden lehetséges támogatást megadnak az áldozatok családtagjainak.
Kenyai részről Davis Chirchir közlekedésügyi miniszter fejezte ki részvétét az elhunytak hozzátartozói felé és hangsúlyozta, hogy országa légi közlekedésében továbbra is a biztonság a legfontosabb.
Erdei Zsolt visszavonult világbajnok magyar ökölvívó megrendülését fejezte ki a tragédiáról értesülve, ugyanis személyes jó barátja volt Süllős Gyula.
A légikatasztrófa híre szinte azon nyomban politikai csatározások eszközévé vált Magyarországon. A Magyar Nemzet Németh Balázsra hivatkozva azt közölte, amelyet átvett a kormányközeli Origo.hu hírportál is, hogy a Tisztelet és Szabadság Párt és Magyar Péter támogatói gyűlölködő, az áldozatok emlékét sértő hozzászólásokat írnak a balesettel kapcsolatos hírek alá, s mindezt Magyar Péter állítólagos gyűlöletkampányának részeként titulálják.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Magyar vonatkozású légi katasztrófák Kategória:Légi közlekedési balesetek és események 2025-ben