Velika Obarska () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Bijeljina községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, a Semberija síkságán, Bijeljinától légvonalban 6, közúton 7 km-re északnyugatra, 86-87 méterrel a tengerszint felett fekszik.Topografska karta Tuzla 427-1-4 A település két nagyobb részből, Gornja Obarskából (Budžak, Bukovica, Poljana és Tabašnica falucskákkal) és Donja Obarskából (Jelav, Miljevići, Poznanovići és Ogorelica településekkel) áll.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb34773906Bosnyák00Horvát416Jugoszláv312Egyéb3718Összesen35493942
Története A település területén talált régészeti leletek alapján megállapítható, hogy itt már az őskorban is éltek emberek. Az egyik jelentősebb ősi településcsoport, melynek maradványai főként Batković és Ostojićevo területén találhatók meg kiterjedt a mai Velika Obarska területére is. Emellett több helyen is megfigyelték római építőanyagok és kerámiatöredékek nyomait: Poljana falucskájában, körülbelül 10 hektáros területen, majd Kamenjak lelőhelyen, körülbelül 4 hektáros területen, míg a falu temetője közelében egy római téglavető üzem maradványait figyelték meg. A Crkvine lelőhelyen egy római villagazdaság, villa rustica maradványait jegyezték fel. Popovo környékén két helyszínen is feltártak római építőanyagok és kerámia maradványait. Itt vezetett át az illírek uralta terület egyik legkorábban épített, de egyben legfontosabb útja az Emona-Siscia-Sirmium kereskedelmi út. Az út Siscijától indult, majd a Szávától délre, átkelt az Unán, és Prosara és Lijevča poljén keresztül Motajicába vezetett, majd átkelt a Száva bal partjára, és tovább haladt Szlavónián keresztül, egészen valahol a mai Gunja folyótól lefelé, ahol ismét átkelt a boszniai oldalra, valószínűleg Račinovac és Brezovo polje között. Ezután a Semberija területén keresztül vezetett, nagyjából a következő útvonalon: Vršani – Dragaljevac – Donja Čađavica – Velika Obarska – Batković – Brodac, ahol találkozott a Zvornik felől érkező úttal. Ami a kultuszemlékeket illeti, Semberijában szinte teljesen hiányoznak: mind az őshonos istenségnek szentelt, mind a római állami kultuszokhoz kapcsolódó emlékek. A mai napig csak egyetlen, az úgynevezett dunai lovasoknak szentelt fogadalmi ólomtáblát találtak - egy trákiai eredetű kelet-balkáni kultusz, amely az illír tartományokba is elterjedt (erről: iMaMović, 1977: 236-249). A táblát Velika Obarska faluban találták meg, és egy összetett ábrázolást tartalmaz, ahol két korinthoszi oszlop között két lovas, Sol isten, egy férfi és egy női alak, valamint különféle állatok és tárgyak alakjai láthatók.
Bár a mai település csak jóval később keletkezett, a helyi nyelvészek szerint az Obarska helynév a kora középkori avarokra („obar”, „obri”) emlékeztet. 1548-ban, a Bijeljina közelében korábban feljegyzett települések száma, valamint a háztartások száma jelentősen megnőtt. A terület lakossága különösen az 1533 és 1548 közötti időben nőtt meg. Az 1548-as török összeírás szerint időközben 14 új települések jött létre: Tvrdkovac, Gornja Ruhotina, Donja Ruhotina, Popovi (vagy Zvonaš Selište), Kuzovrat, Tomaševac, Dunjevac (Gunjevac), Obarska, Triješnica, Mareštica, Krčevac (vagy Gojsal Selište vagy Vrljačka), Brodac, Obrova (vagy Obrovac) és Crnjelovo.
A település a 16. század elejétől 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Bijeljinai járáshoz és Brodac községhez tartozó Obarska településnek 202 háztartása és 1044 ortodox szerb lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 84. o. 1910-ben a Bijeljinai járáshoz és Bijeljina községhez tartozó településen 365 háztartást, 2100 ortodox, 19 római katolikus, 5 görög katolikus és 7 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 72. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháború idején a Független Horvát Állam (NDH) része lett.
A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
Oktatás „Petar Petrović Njegoš" Általános Iskola. Velika Obarskában több mint száz éve tart az alapfokú oktatás. Az első négyosztályos általános iskola 1876-ban nyílt meg. Az iskola telkét a bijeljinai Avdibeg Salihbegović adományozta, míg az iskolaépület építéséhez szükséges anyagokat a község biztosította. Az első tanító Jovo Bogićević volt, akit Nikola Stajić váltott. Utánuk Mandić, Vaso Marjanović és Jovo Trešnjić tanárok tanítottak a faluban. 1921 és 1923 között a falu tanítója Katica Štimac volt, akit Vida Hadžić váltott. Ettől a második világháborúig a következő tanárok dolgoztak tanárként: Obrad Perić, Vida Marković, Desa Popović, Mirko Konaković és Milka Sofronić. Az első partizán tanító 1943-ban Nikola Drobnik volt. A második világháború befejezése után a lakosság gyorsan újjáépítette a háborúban elpusztult iskolaépületet, ahol Danica Mihajlović Dana tanárnő dolgozott. Dana első generációjának diákjai Bijeljinában tanultak tovább, akik később kiemelkedő társadalmi és kulturális munkásokká váltak. Dana Mihajlović után 27 tanár dolgozott a Velika Obarska-i iskolában. Néhány évtizeddel ezelőttig 4 erre a célra épített iskolaépület és kettő magánházakban volt a faluban. Közülük végül csak egy maradt működőképes a falu központjában. 1961-ben központosították az iskolákat, így a korábban független iskolák: Velika Obarska, Ogorelica, Gradac, Donje Crnjelovo, Vrulja és Burum beolvadtak a Gornji Crnjelovo-i központi iskolába. Így a Velika Obarska diákjai négy év iskolai tanulmányaik befejezése után nyolc évig a Gornji Crnjelovo-i „Drago Tojić Gango” Általános Iskolában folytatták tanulmányaikat. A helyzet 1995-ben megváltozott, így azóta egy független nyolcéves iskola működik Velika Obarskában "Petar Petrović Njegoš" néven.
Sport Az FK „Mladost” Velika Obarska labdarúgóklubot 1948-ban alapították.FK Mladost Velika Obarska at Soccerway Jugoszlávia felbomlása után a csapat a Boszniai Szerb Köztársaság ligájában játszott. A 2012–13-as szezonban a Mladost a Boszniai Szerb Köztársaság első ligájában 7 ponttal végzett a Sloboda Mrkonjić Grad és a Kozara Gradiška előtt,2012–13 First League of RS table at Football Association of Republika Srpska official website, retrieved 2013-06-28 és feljutott a 2013–14-es bosznia-hercegovinai Premier Ligába. Három évvel később, 2017 nyarán nehéz anyagi okok miatt a Mladost kiesett a Boszniai Szerb Köztársaság negyedik ligás Regionális Ligájából is boszniai bajnokság második önkormányzati ligájába, a Bijeljina – Keletbe.
Nevezetességei Szent Márk evangélista tiszteletére szentelt ortodox temploma. Egyhajós templom, méretei 20x9 méter. Építése 1937-ben kezdődött, és ugyanebben az évben Nektarije Krulj, Zvornik-Tuzla püspöke szentelte fel a templom alapjait. Az építkezés 1938-as befejezése után a templomot ugyanazon év május 8-án az illetékes Nektarije Krulj püspök szentelte fel. A második világháború alatt a templomot lerombolták és romossá vált. A háború után megkezdődött a restaurálás, és az újjáépített templomot 1949-ben Nektarije Krulj, Dabro-Bosznia metropolitája, a Zvorničko-Tuzlan egyházmegye adminisztrátora szentelte fel. 2012 folyamán a templomot teljesen felújították és új kovácsolt kerítéssel vették körül. Ugyanebben az évben rendezték a templom melletti kereszteződést, és ebből az alkalomból a templomot a plébániaház udvarától elválasztó régi út áthelyezésével, a megfelelő telkek cseréjével egy egész jött létre. A templomot 1991-ben festette ki Goran Desančić Obrenovacból, Saša Savić Zimonyból és Lazar Lečić Csurogból. A templom ikonosztázja fenyőfából készült, de nem ismert, hogy ki készítette az ikonosztázt és a rajta lévő ikonokat.
Jegyzetek
Források
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései