Az Europa a Norddeutscher Lloyd német hajótársaság egyik, az 1920-as évek végén megépített turbinahajtású személyszállító-hajója volt. Egyetlen testvérhajója az előtte elkészült Bremen volt. 1930 és 1933 között a leggyorsabb transzatlanti óceánjáróként birtokolta a Kék Szalagot. A második világháború végén az USA kobozta el, és alkalmazta csapatszállítóként, majd Franciaország kapta meg jóvátételként, és a CGT hajótársasághoz került, ahol átépítve Liberté névvel 1961-ig állt szolgálatban a társaság első számú óceánjárójaként.

Története Megépítése Az Europa az 1929-ben elkészült testvérhajója, a tőle számos részletben különböző Bremen után az NDL második tonnás hajója volt. A hajótársaság ezzel a két hajóval szándékozott visszatérni a transzatlanti utasszállítás élvonalába. bélyegkép|jobb|300px|Az 1929 márciusi tűzeset A vízrebocsátására a Blohm & Voss hamburgi hajógyárában került sor 1928. augusztus 15-én, és a tervek szerint 1929 nyarán kellett volna szolgálatba állnia. Még a hajógyár területén felszerelése közben 1929. március 26-án tűz ütött ki a háromnegyed részben elkészült hajón, amiben csaknem teljesen odaveszett. A tűz egész napon át tombolt rajta, és a lángokat csak az este folyamán tudták megfékezni. Mivel a lángoló hajó felborulással fenyegetett, a hajó mérnöke, Franz Küntzel a fenékszelepek megnyitásával egyenesbe állítva leültette a kikötő fenekére. A megfeneklett hajó turbinái súlyos sérüléseket szenvedtek, és más részeit is megviselte a -os hőség.Ozeandampfer „Europa“ in Flammen Berliner Volks-Zeitung, 1929. március 26.Der Brand der „Europa“, Berliner Volkszeitung, 1929. március 27.

A súlyosan károsodott hajó kijavításáról március 27-én született döntés. Ehhez április 14-én dokkba állították, miután négy nappal korábban sikeresen kiemelték. Több mint acélt és bádoglemezt kellett eltávolítani a roncsból. Carl Jacob mérnöknek szivattyúzási eszközökkel sikerült a hajó gerincét ismét egyenesbe hoznia, és ugyanezzel a módszerrel a hajótest hátrafelé való kiszélesedését korrigálnia. Ennek során a hőségtől eldeformálódott alsó fedélzetek elemeit el kellett távolítani, és új szerkezetekkel kellett ezeket pótolni. A hajótest deformálódásának korrigálását két mérőműszer segítségével követték nyomon. Három hónappal később, július 14-én úszott ismét a vízen, majd a felszerelése újabb hét hónapot vett igénybe. Az első próbaútját 1930. február 22-én teljesítette.Die Meisterleistung hieß EUROPA. In: Hans Georg Prager: Blohm + Voss – Schiffe und Maschinen für die Welt. Koehler, Hamburg 1977. 134–138. o. A tűzvész okát soha nem sikerült teljes bizonyossággal tisztázni. A károk mértékét a biztosítási ügynök márkában állapította meg. Küntzel és Jacob dipl. mérnököket elismerésként a hajó kiemeléséhez és helyreállításához főmérnökökké (Oberingineur), míg Ernst Weiß hajóépítő mestert „főmesterré” (Obermeister) nevezték ki.Die Meisterleistung hieß EUROPA. 136–137. o.

A Kék Szalag elhódítása Az első Bremerhavenből New Yorkba vezető útján, 1930. március 19–21. között átmenetileg elhódította a Kék Szalagot testvérhajójától, a Brementől, amit az 1929. július 22-én szerzett meg. A Cherbourgtól New Yorkig tartó szakaszt 4 nap, 16 óra és 48 perc alatt teljesítette 27,91 csomós átlagsebességgel, míg előző évben a Bremen átlagsebessége 27,83  csomó volt. Ezt követően a New Yorkból való visszaútján a Bremen pontosan az Europa keleti irányú 27,91 csomós átlagsebességét érte el. 1933-ban a Bremen 28,51 csomós átlagot ért el, és ezzel sikerült visszaszereznie a leggyorsabb transzatlanti utasszállító címét. 1932-ben a német és osztrák olimpiai csapatok az Europát választották a Los Angeles-i olimpia helyszínére való eljutáshoz. A választás főként a nagy sebessége miatt eshetett rá. Ebből az évből fennmaradt egy filmfelvétel a hajóról egy Deulig-Tonwoche filmhíradóból. (04:56-tól)

Hidroplánjai bélyegkép|jobb|300px|A D-1919 jelzésű hidroplánja 1930-ban A Bremenhez hasonlóan az Europa is kapott egy katapultot a felső fedélzetre a két kémény közé, melyről a Heinkel HE 58 típusú hidroplánját indították. Ezt 1932-ben egy Junkers Ju 46-ra cserélték, melyet 1935-ig használtak. A repülőgép a postaküldemények gyorsabb célba juttatását szolgálta, és rendszerint a célkikötőtől 800–1000 km távolságra indították útnak. Európába tartva előbb a Blexennél lévő vízi reptéren landolt, majd egy másik reptérre repült tovább (Southampton, Amszterdam). A pilóták és technikusok ezáltal is fontos tapasztalatokat szereztek, amit később a hadihajók hidroplánokkal való felszerelésekor kamatoztathatott a német haditengerészet. Az így alkalmazott Lufthansa-pilóták később a hosszú távú repülések terén a vállalat legtapasztaltabb pilótái közé tartoztak.

A katapultot az 1935-ös szezon végén leszerelték, mivel túl drága és munkaigényes volt a hidroplán üzemben tartása. Az Europán – hasonlóan a Bremenhez – a harmonikus megjelenés érdekében alacsonyra tervezett kéményeket magasabbá tették a füst elvezetésének javítása érdekében.

Második világháború bélyegkép|jobb|300px|Az Europa Bremerhavenban, 1945 májusában Utolsó alkalommal 1939. augusztus 10-én kötött ki New Yorkban, és a háború kitörésekor épp elindult Bremerhavenből, mikor visszarendelték Németországba. Ezután rekvirálták, és a Kriegsmarine tengerészeit szállásolták el a fedélzetén. 1940-ben az egyik brit légitámadás során bombatalálat érte, ami megsebesítette a parancsnokát, Georg Enoch Freiherr von und zu Guttenberget, aki röviddel később belehalt a sebesüléseibe.Elisabeth zu Guttenberg: Beim Namen gerufen – Erinnerungen. Ullstein Verlag, Berlin 1993, , 149. o. 1940-ben Hamburgban az Europát és a Brement részben átépítették, hogy a tervezett Seelöwe hadművelet során csapatszállítóként alkalmazhassák őket. 1942-ben tervek születtek repülőgép-hordozóvá való átalakításáról, de ezeket később elvetették. 1945 februárjában a Wesermünde állomáshely-igazgatás kaszárnyahajója lett. 1945 márciusában Swinemünde és Kiel között szállított menekülteket, akik egy részét a Lübecki-öbölben leadta. A háborút csaknem sértetlenül vészelte át, majd az Egyesült Államok foglalta le, és USS Europa (AP 177) megjelöléssel csapatszállítóként alkalmazta.

1946. szeptember 11-én futott ki Bremerhavenből Southampton irányába, ahol 4500 amerikai katonát vett fel a fedélzetére. Velük szeptember 24-én érkezett meg New Yorkba. Miután módosításokat végeztek el rajta a csapatszállító kapacitásának növelése érdekében, további két alkalommal hajózott át Southamptonba, ahonnan ismét csapatokat szállított vissza az Egyesült Államokba. 1946. március 15-én ismét kifutott New Yorkból az Orkney-szigeteken lévő Kirkwall felé, ahol március 24-én kötött ki. 1946. május 2-án kivonták a szolgálatból, és 1946. június 8-án a külügyminisztérium vette át. Később jóvátételként, és a Normandie pótlására Franciaországnak ítélték oda.

Liberté néven francia szolgálatban Franciaországban hozzákezdtek az újjáépítéséhez, eközben egy vihar során elszabadult, és a Paris óceánjáró roncsának ütközött, majd az ettől keletkezett vízbetörés miatt megfeneklett. 1947 áprilisában emelték ki, és a Saint-Nazaire-i Chantiers de l’Atlantique-nál folytatták rajta a munkálatokat. Az átépítése közben 1949 októberében tűz ütött ki rajta, ami elemésztette az újonnan kialakított lakóhelyiségek nagy részét. A károkat kijavították, és az új elrendezésében három osztályon helyezték el az utasokat: premier osztályon, kabin osztályon, és turista osztályon.

A nevét 1950-ben változtatták meg Libertére, és augusztus 17-én indult útnak első New Yorkba vezető útjára Le Havre-ból. A kéményeit 1954-ben ismét megmagasították, ami jelentősen módosított a hajó arányosságain. A Compagnie Générale Transatlantique (CGT) francia hajótársaság állományában 1961-ig közlekedett Le Havre és New York között. Ez alatt a Liberté, az Ile de France, és a De Grasse együtt egy meglehetősen prominens triót alkotott a transzatlanti személyforgalom terén, ami kiváló pozíciót biztosított a CGT számára ebben az időben. Az 1953-ban készült Hogyan fogjunk milliomost? című filmben rövid időre feltűnik a hajó a kéményei közötti markáns Liberté felirattal, amint épp New Yorkba érkezik.

1961 novemberében teljesítette utolsó transzatlanti útját, és épp az újonnan elkészült France szolgálatba állítása előtt kivonták a szolgálatból. 1962. január 30-án indult útnak La Speziába, ahol lebontották.

Ismert utasai bélyegkép|jobb|300px|A hajó ábrázolása a Meyers Blitz-Lexikonban, Lipcse 1932 Gösta Montell Sven Hedin (1932) Gerhart Hauptmann (05:46-tól) Wilhelm Busch lelkész Jacob Bronowski 1937-ben a Hindenburg-katasztrófa után: Max Pruss, Albert Sammt, Eduard Boëtius, Heinrich Kubis és a személyzet többi, életben maradt tagja. Leni Riefenstahl (1938)

Rendszeres járatai Bremerhaven – New York (1930–1939 között Europa néven) Le Havre – New York (1950–1961 között Liberté névvel)

Utaskapacitásai Europa (1930) Liberté (1950) Osztály Utasok száma Osztály Utasok száma 1. osztály 687 1. osztály 549 2. osztály 524 kabinosztály 562 turistaosztály 306 turistaosztály 382 3. osztály 507    

Képgaléria

Megjegyzések

Jegyzetek

Fordítás

Források

C. Meyer: Die elektrischen Anlagen des Schnelldampfers „Europa“. In: Siemens-Zeitschrift, 10. Jahrgang, 4./5. Heft (April/Mai 1930), S. 296–311.

Linkek

Színes fotó a Libertéről (Dokumentumfilm)

Kategória:Német utasszállító hajók Kategória:Gőzhajók