Derrick LeBlanc (Breaux Bridge, Louisiana, 1974. május 6. –) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző, 2025-től a Jacksonville Jaguars helyettes védőfaledzője.

Játékosként A Breaux Bridge-i középiskolában érettségizett, majd négy éven át a Northwestern State Demons amerikaifutball-játékosa volt. Harmad- és negyedévesen elnyerte az All-Academic elismerést.

Üzleti alapdiplomáját az NSULA-n, sportadminisztrációs mesterdiplomáját pedig a Louisianai Állami Egyetemen szerezte.

Edzőként Kezdetek Edzői pályafutása kezdetén egykori középiskolájának támadó- és védőfaledzője volt, majd 2000-ben az LSU Tigers helyettesi pozícióját töltötte be. 2004-ben a Chicago Bears edzőtáborában dolgozott.

Számos egyetemi sportcsapat védőfaledzőjeként javította jelentősen a védőjátékot, 2008 és 2011 között pedig az LSU Tigers erőnléti koordinátoraként kijuttatta a csapatot a konferencia- és az országos bajnokságra is. 2015-ben a Pearl River Community College, 2016-ban pedig a North Texas Mean Green védőfaledzője volt.

Kentucky Wildcats 2017 és 2019 között a Kentucky Wildcats védőfaledzője volt, ezalatt a csapat három bowlmérkőzésen játszott.

Arkansas Razorbacks 2020-ban az Arkansas Razorbacks alkalmazta; játékosai között volt a 2021-es NFL-draftben kiválasztott Jonathan Marshall.

Miami Dolphins 2022-ben a Miami Dolphins helyettes védőfaledzőjévé nevezték ki; a csapat védőjátéka az NFL-ben a negyedik legjobb volt. Ez volt Christian Wilkins és Zach Sieler pályafutásának legeredményesebb szezonja.

Arizona Cardinals 2023. február 23-án az Arizona Cardinals védőfaledzője lett. 2025. január 28-án bejelentették távozását.

Jacksonville Jaguars 2025-től Liam Cohen helyetteseként a Jacksonville Jaguars helyettes védőfaledzői pozícióját tölti be.

Családja Feleségével, Niemával két fiuk (Dayton és Derrick), valamint egy lányuk (Kennedy) született.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Pályafutása a Jacksonville Jaguars honlapján

Kategória:A Wyoming Cowboys amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Louisianaiak Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek