A Csak egy pestis (Чума, или ООИ в городе) Ljudmila Ulickaja 2020-ban megjelent – eredetileg forgatókönyvnek szánt – kisregénye, melyet az 1939-es moszkvai pestisjárvány eseményei ihlettek.
A művet 2020-ban az AST kiadó adta ki Oroszországban. Magyarul 2021-ben Morcsányi Géza fordításában jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában.
A mű születése A művet eredetileg 1978-ban, egy forgatókönyvíró-kurzus felvételijére írta. Bár a tanfolyam vezetője, Valerij Frid elismerte tehetségét, nem vette fel a képzésre, mondván: „maga mindent tud, nem tudok mit tanítani magának”. A forgatókönyv így évtizedekre az írónő asztalfiókjába került.
Egy barátjától, Natalja Rapaporttól hallott az 1939-ben történt tragikus eseményekről, amikor majdnem pestisjárvány tört ki Moszkvában. Natalja édesapja, Jakov Rapaport patológus boncolta a járvány egyik áldozatát, Simon Goreliket. Az 1970-es évek derekán jegyezte le az 1939-es eseményeket. Mivel a Szovjetunióban a járvány tényét titkolták, Ulickaja a 70-es években még csak a szemtanúk elbeszéléseire és a városi pletykákra támaszkodhatott a cselekmény kidolgozásakor. Az, hogy pontosan mi történt a pestisjárvány idején, csak a szovjet rezsim összeomlása után derült ki, amikor megnyitották az archívumok egy részét.
A kézirat több mint negyven év után, 2020-ban, a koronavírus-járvány idején került elő újra, amikor a karantén alatt az írónő a könyvespolcait rendezve talált rá régi írására, és felismerte, hogy az 1939-es történet és a szovjet államreakció meglepő párhuzamokat mutat a jelennel, ezért döntött a megjelentetése mellett.
Történelmi háttér: az 1939-es moszkvai pestisjárvány A kisregény valós eseményeken alapul. Abram Lvovics Berlin orosz mikrobiológus egy szovjet kutatóintézetben a pestis elleni vakcina fejlesztésén dolgozott, amikor egy laboratóriumi baleset következtében megfertőződött a tüdőpestis kórokozójával. Anélkül, hogy tudott volna fertőzöttségéről, vonattal Moszkvába utazott, hogy beszámoljon kutatási eredményeiről. Az út során és a fővárosban több tucat emberrel került kapcsolatba: utastársakkal, a Hotel National dolgozóival és egy borbéllyal. Állapotának romlása után egy moszkvai kórházba szállították, ahol Simon Gorelik orvos felismerte a tüdőpestis tüneteit. Gorelik azonnal karanténba vonult a beteggel együtt, és értesítette a hatóságokat. A járvány megfékezését a szovjet titkosszolgálat (NKVD) titkos műveletként kezelte: néhány órán belül felkutatták és elkülönítették mindazokat – több mint száz embert –, akikkel Berlin kapcsolatba került. Sok érintett kezdetben úgy vélte, politikai tisztogatás áldozata lett, nem pedig járványügyi intézkedés részese. A gyors és szigorú fellépésnek köszönhetően a fertőzés nem terjedt tovább Moszkvában. A történteknek összesen három halálos áldozata volt: maga a mikrobiológus, a diagnózist felállító orvos, valamint a szállodai borbély.
Cselekmény A történet középpontjában Rudolf Ivanovics Majer mikrobiológus áll, aki egy elszigetelt kutatóintézetben a pestis elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik. Egy laboratóriumi baleset következtében akaratlanul belélegzi a tüdőpestis kórokozóit. Mivel a lappangási idő alatt még tünetmentes, és sürgős moszkvai hívást kap, vonatra ül, hogy beszámoljon kutatási eredményeiről.
A fővárosban a patinás Hotel Nationalban száll meg. Bár jelentkeznek nála a betegség tünetei, egyszerű megfázásnak véli azokat. Felkeresi a szálloda borbélyát, étterembe jár és barátokkal találkozik, mire végül súlyos állapotban kórházba kerül. Itt egy éber orvos azonosítja a tüdőpestist.
A szovjet államgépezet és az NKVD könyörtelen hatékonysággal lép közbe: lezárják a kórházat és a szállodát, majd az éjszaka leple alatt megkezdik a kontaktkutatást. A történet itt válik igazán abszurddá: a korszak terrorjától rettegő polgárok, akiket az ügynökök elszállítanak, meg vannak győződve róla, hogy a Gulagra viszik őket politikai okokból.
Végül, amikor fény derül a valódi okra, a karanténba zárt emberek sajátos megkönnyebbülést éreznek. A címadó mondat – „Csak egy pestis volt” – arra a morbid szituációra utal, hogy a sztálini diktatúrában egy halálos biológiai kór is kevésbé tűnt félelmetesnek, mint a kiszámíthatatlan politikai megtorlás.
Szerzői jog vita Natalja Rapaport szerint már 1978 előtt dolgozni kezdett egy, a moszkvai pestisjárványt feldolgozó történeten, apja feljegyzései alapján. A novella 1987-re készült el (This Is Just the Plague, később Eight Days of Quarantine), és ebből forgatókönyvet kívánt írni. Ennek során rövid ideig Ulickajával is együttműködött egy írói workshopon, ám a közös munka megszakadt Rapaport több hónapos üzleti útja miatt. Visszatérése után azzal szembesült, hogy a forgatókönyv Andrej Razumovszki filmrendezőhöz került, szerzőként pedig kizárólag Ulickaja neve szerepelt. A film végül nem valósult meg, Rapaport pedig lezártnak tekintette az ügyet egészen 2020-ig, amikor Ulickaja saját neve alatt adta ki a forgatókönyvet, Rapaport feltüntetése nélkül. Bár később információforrásként hivatkozott rá, társszerzőként nem ismerte el. A mű 2021-es angol nyelvű kiadása Rapaportot különösen meglepte, mivel állítása szerint Ulickaja az angol címet Rapaport 2020-ban megjelent Stalin and Medicine – Untold Stories című kötetéből vette át, amely saját eredeti kéziratának részleteit is tartalmazta.
Kritikai visszhang A The Guardian kritikusa szerint a mű tárgyilagos, sémaszerű felépítése és a nagyszámú szereplő miatt inkább történeti-irodalmi érdekességként értékelhető, mint Ulickaja életművének kiemelkedő alkotásaként.
Földes Györgyi az Élet és Irodalomban megjelent kritikájában gyors tempójú, filmszerűen pergő, erősen vizuális hatású műnek tartja Ulickaja írását, amely hatásosan mutatja meg a sztálini diktatúra járványkezelését és a hatalom embertelen működését, különösen aktuális párhuzamokat kínálva a közelmúlt pandémiájával. Ugyanakkor éppen forgatókönyv-jellegéből fakadóan „kicsit talán hiányoznak belőle az epikai narráció árnyalt gondolatokat, érzelmeket is megmutatni tudó technikai lehetőségei, ezért marad egy kis hiányérzetünk az olvasása után.”
A Könyves Magazin szerzője szerint Ulickaja forgatókönyve kisregényszerűen, erős dialógusokkal és fokozódó feszültséggel mutatja meg a járvány terjedését, az autoriter rendszer abszurditását és azt a hátborzongató felismerést, mennyire ismerősek ezek a helyzetek egy mai olvasó számára: „A 2020-as év vége felé olvasni ezt a történetet egészen hidegrázós élmény, hiszen kívülről követjük egy járvány kitörését...”
A Magyar Hírlapban megjelent írásában Péntek Orsolya arra hívja fel a figyelmet, hogy a forgatókönyv negyven év elteltével is érvényes maradt. Értelmezése szerint a mű fókusza nem az egyes szereplőkön, hanem a szovjet államgépezet működésén van, egy olyan közegben, „egy olyan társadalomban, ahol mindenki fél, a félelem olyan erővel írja felül a normalitást, hogy az emberek inkább a pestis veszélyét vállalják, minthogy az államgépezettel konfrontálódjanak, vagy egyáltalán kapcsolatba kerüljenek vele.”
Magyar kiadás
Hivatkozások
További információk Csak egy pestis a Magvető Könyvkiadó oldalán
Kategória:21. századi orosz regények Kategória:2020 regényei