Tyekvicska Árpád (Balassagyarmat, 1960. december 23. – ) magyar történész, levéltáros, levéltár-igazgató, muzeológus.
Élete Legéndi családban született, de öt évvel idősebb fivérével ellentétben már kórházban, Balassagyarmaton. Szülőfaluja a többi környékbeli községhez hasonlóan a 17. század végén elpusztult és szlovák telepesek élesztették újra; saját felmenői a 19. század elején kerültek a környékre. Ő maga az általános iskolát még Legénden kezdte, de hetedik osztálytól kezdve vállalta, hogy egy magasabb szintű képzés reményében a járási székhely, Rétság iskolájának bentlakásos diákja legyen. 1978-ban a családja többi tagja is Rétságra költözött.
Középiskolai tanulmányait 1975–1979 között Vácott, az akkori Sztáron Sándor (ma Madách) Gimnáziumban végezte, ott lett a múltbéli dolgok és a történelem szerelmese. Családja ugyan korábban orvosnak szánta, de a gimnáziumi évekre eldőlt, hogy az érdeklődése humán irányban viszi tovább. Ebben az is közrejátszott, hogy váci kollégiumával szemben volt a püspöki könyvtár és levéltár épülete, amely eleinte titokzatos építménynek tűnt fel a számára, rövidesen pedig jó viszonyba került az ottani könyvtáros-levéltárossal. Az intézmény anyaga akkor teljesen rendezetlen volt – a szerzetesrendek 1950-es évekbeli fölszámolásakor több helyről, hirtelen hordták oda össze a könyveket, iratokat –, és ő önszorgalomból vállalta, hogy besegít a rendezésbe.
Érettségi után nem akart továbbtanulni, így – apja és több más rokona példáját követve – a váci Dunai Cement és Mészműveknél helyezkedett el, előbb mint adagolókezelő, később mint minőségellenőr. Három év fizikai munka után döntött a továbbtanulás mellett: Szegedre nyert felvételt a József Attila Tudományegyetem földrajz-történelem szakára. Ottani diákként éveken keresztül járt önkéntes futárként Erdélybe, ahová olykor csak élelmet, máskor inkább magyar nyelvű könyveket, leveleket, üzeneteket vitt a ceaușescui elnyomás alatt élő magyaroknak, 1987-ben azonban elkapták a határon és évekre kitiltották Romániából.
A nyolcvanas évek közepe táján a történeti demográfia új, felfutóban lévő tudományágnak számított és egyetemistaként ő is abba vetette bele magát. Ezt összekötötte szülőfaluja történetével, így főleg Legéndről és környékéről kutatott, amihez sokat járt a salgótarjáni levéltárba is. Az intézményt akkor Á. Varga László vezette, akinek megtetszhetett a rendszeresen Szegedről ingázó diák szorgalma, mert amikor 1988-ban megürült a balassagyarmati részleg vezetői helye, akkor felvetette neki, hogy végzős egyetemistaként dolgozhatna is ott. Nagy örömmel fogadta a felkérést, már csak azért is, mert sosem akarta elhagyni Nógrád megyét – a családi szálak is oda kötötték –, így igent mondott. Utolsó egyetemi félévét már Balassagyarmaton töltötte és munka mellett tette le az államvizsgát is.
1992-ben nevezték ki a Nógrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettesévé, 1999-ben pedig, amikor az addigi igazgató, Á. Varga László Budapestre, a fővárosi levéltár élére került, pályázat útján a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése őt nevezte ki nógrádi levéltár-igazgatónak; kinevezését a közgyűlés öt és tíz év múltán, 2004-ben és 2009-ben újabb öt-öt évre meghosszabbította.
Közben, 1995–1996-ban egy év szünetet tartott a nógrádi munkájában: beválasztották ugyanis abba a levéltárosokból és történészekből álló civil iratfeltáró bizottságba, mely azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg az 1989-90-es iratmegsemmisítések után a Belügyminisztérium pincéiben megmaradt állambiztonsági iratokat, készítsen azokról jelentést és tegyen javaslatot a jövőbeni kezelésüket illetően. Amikor pedig a bizottság befejezte a munkáját, őt választották miniszteri főtanácsadónak az ügynöktörvény módosításának előkészítéséhez, illetve a későbbi Történeti Hivatal létrehozásához is. Megbízatása az új ügynöktörvény és a Történeti Hivatal megszületésével ért véget, ezután visszatért a balassagyarmati levéltárba.
Utolsó levéltár-igazgatói ciklusának leteltét követően a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Muzeológiai Osztályának lett a vezetője.
Magánélete 1992-ben kötött házasságot a feleségével, Hajnalkával, akivel Balassagyarmaton élnek. Két lányuk született, Virág és Zsófia.
Válogatott művei Helyi forradalom – Önszerveződés Nógrád községben 1956-ban Szociológiai Szemle 2. (1992), 61-84. oldal; online hozzáférés (Arcanum)| 2026. február 4. A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban, Századvég–1956-os Intézet, Budapest, 1994 Szegény Pallavicini!, Rubicon, 6. évf., 1995. 6–7. sz. 46–49. o. Könyörtelenül (?) – Dokumentumok a balassagyarmati túszejtés korából Palócföld, 32. évfolyam, 1. szám (1998), 29-51. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4. „Hibázott is, mert dolgozott!” Beszélő, 3. folyam, 3. évfolyam, 6. szám (1998. június), 74-78. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4.
Írások a forradalomról Nagy Iván Könyvek 16., Balassagyarmat, 2006.
Díjai, elismerései Nagy Imre-emlékplakett – 1989; Hazáért Érdemkereszt – 1989; Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt – 2007; „Balassagyarmatért” emlékérem – 2009; Pauler Gyula-díj – 2018.
Jegyzetek
Források Bedegi Dea: Levéltárlatozás – Tyekvicska Árpád közelről Palócföld, 43. évfolyam, 1. szám (2009. január), 51-56. oldal; online hozzáférés (Arcanum): 2026. február 4. Balassagyarmatért emlékérem – Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója hozzáférés: 2026. február 4.
Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:A Nógrád (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:Pauler Gyula-díjasok Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:Élő személyek