Millie Jackson amerikai R&B és soul-énekesnő, dalszerző. Legnagyobb sikereit az 1970-es években érte el. 1988-ra 39 slágere volt az amerikai R&B listákon. Legsikeresebb munkái közé tartoznak a „Caught Up” (1974), a „Feelin’ Bitchy” (1977) és a „Get It Out’cha System” (1978) című albumok, amelyek mindegyike több mint 500 000 példányban kelt el az Egyesült Államokban, és aranylemez minősítést kaptak. 1974-ben adta ki a „Caught Up” című albumot, amely innovatív, durván szókimondó tartalmú. Ez a kiadvány Luther Ingram milliós példányszámú slágerének, az „If Loving You Is Wrong, I Don't Want to Be Right”-nak verziója, amelyért Jacksont Grammy-díjra jelölték.

Pályafutása Édesanyja korai halála után Jackson Newarkba költözött az édesapjával. Tizenévesként nagynénjénél élt Brooklynban. Először modellként dolgozott. 1969-ben megszerezte első lemezszerződését (MGM Records), de a kiadó egyetlen kislemeze sikertelen volt. Ezután a Spring Recordshoz igazolt. 1971-ben felkerült első kislemeze, az „A Child of God (It's Hard to Believe)” az amerikai R&B listákra, a 22. helyre. 1972-ben további két kislemeze jutott be az R&B Top 10-be. 1973-ban a legsikeresebb kislemezét adták ki, a „Hurts So Good” című dalt, amely nemcsak a 3. helyet érte el az R&B listákon, hanem a 24. helyet is a Billboard Hot 100-on. A dal a „Cleopatra Jones” című film zenéjében is szerepelt és amelyben Joe Simon is közreműködött.

1974-ben Jackson megkapta egyetlen Grammy-jelölését az „If Loving You Is Wrong. I Don't Want to Be Right” című dalért. Ezt olyan R&B slágerek követték, mint a „Leftovers” (1975), a „Bad Risk” (1976) és az „If You're Not Back in Love by Monday” (1977).

1979-ben Isaac Hayes-szel felvette a „Royal Rappin's” című albumot.

Az 1980-as évek közepéig Jackson továbbra is fenn volt az R&B slágerlistákon kislemezeivel. 1986-ban leszerződött a Jive Recordshoz, és további sikereket ért el. Utoljára 1988-ban szerepelt a listákon a „Something You Can Feel” című dallal.

Bár Jackson az 1980-as évek vége óta nem ért el jelentős eladási sikereket, albumborítói továbbra is vita tárgyát képezték. A „Back to the Shit” borítóját a brit The Guardian újság minden idők egyik legrosszabb albumborítójának választotta. 1986-ban Jackson kiadta Prince „I Wanna Be Your Lover” című dalának feldolgozását az „An Imitation of Love” című albumán.

Jackson a 2000-es évek közepe óta a dallasi KKDA rádióállomás hétköznap délutáni műsorának házigazdája.

Diszkográfia

Albumok

1972: Millie Jackson 1973: It Hurts So Good 1974: I Got to Try It One Time 1974: Caught Up 1975: Still Caught Up 1976: Free and in Love 1977: Feelin' Bitchy 1977: Lovingly Yours 1978: Get It Out'cha System 1979: A Moment's Pleasure 1979: Royal Rappin's & Isaac Hayes) 1980: For Men Only 1980: I Had to Say It 1981: Just a Li'l Bit Country 1982: Hard Times 1982: Live and Outrageous (Rated XXX) 1983: E.S.P. (Extra Sexual Persuasion) 1986: An Imitation of Love 1988: The Tide Is Turning 1989: Back to the Shit! 1991: Young Man, Older Woman 1993: Young Man, Older Woman: Cast Album 1994: Rock N' Soul 1995: It's Over 1997: The Sequel, It Ain't Over 2001: Not for Church Folk!

Koncertalbumok 1976: Live in Tokyo 1979: Live & Uncensored 1982: Live & Outrageous (rated XXX) 1989: Back to the Shit

Filmek

Díjak 1974: Grammy-díj jelölés 2015: Rockabilly Hall of Fame

Jegyzetek

Források https://www.vibe.com/features/editorial/music-sermon-millie-jackson-639759/ https://grayflannelsuit.net/music-from-the-worst-album-covers-millie-jackson-back-to-the-shit https://www.allmusic.com/artist/millie-jackson-mn0000488859#biography Fordítás

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Georgiaiak Kategória:Afroamerikaiak