A Ferrari 312 egy Formula–1-es versenyautó, amit a Scuderia Ferrari tervezett és versenyeztetett először az 1966-os Formula–1 világbajnokságon, majd 1967-ben, 1968-ban, és 1969-ben is, utóbbi idényben North American Racing Team néven is három versenyen.
Áttekintés Mauro Forghieri vezénylete alatt az autónak két különböző változatát építették meg: az 1966-ost, és az 1967-től kezdve használt másikat. Az 1966-os még a korábbi évek kasztniszámozási rendszerét használta, amit a másfél literes hengerűrtartalmú motorok idején alkalmaztak, míg az 1967-es esetében újrakezdték azt, 0001-től. Az egyszerűbb megkülönböztetés miatt később mint 312 F1-66, 312 F1-67 stb. hivatkoztak ezekre a modellekre.
Az 1966-os idény több szabályváltozást is magával hozott, a legfontosabb az volt, hogy immár engedélyezték a 3 literes motorokat is. Erre a csapatok mégsem voltak felkészülve. A Ferrari azt a megoldást választotta, hogy fogták a Ferrari 275P2 típusú sportautójuk 3,3 literes V12-es motorját, amelyet 3 literesre alakítottak, és ezt építették be az új autójukba. Annak a nevében a 312 is a motor tulajdonságait jelentette.
Ez a motor elég nehéz volt, és a leszabályozása miatt gyengébb is, mint a sportautós változat. Először John Surtees próbálkozott vele Monacóban, sikertelenül, majd a soron következő belga nagydíjat (amelyen sok volt a hosszú egyenes) megnyerte. Surtees azonban ezt követően távozott a csapattól, amelynek menedzsmentbeli problémák voltak az okai: a sportautó-versenyzésben a Ford GT40 kihívást intézett a csapat felé, amely inkább arra koncentrált, és nem a Formula–1-es szereplésre. A helyére Mike Parkes érkezett, aki négy futamon indult a csapattal, kétszer kiesett, kétszer pedig második lett. Egy másik versenyzőjük, Ludovico Scarfiotti megnyerte még az olasz nagydíjat, ezzel a csapat konstruktőri második lett.
1967-ben Lorenzo Bandini mellett Chris Amon vezethették a továbbfejlesztett változatot. A monacói nagydíjon Bandini súlyos balesetet szenvedett, és az autója égő roncsának a foglya lett, amelyben életét vesztette. A Ferrari visszahozta a helyére Mike Parkes-t, ő azonban a belga nagydíjon szenvedett súlyos, a karrierje végét is jelentő sérüléseket. A kettős tragédia mellett az év eredménytelen is volt, mindössze konstruktőri ötödikek lettek. Ha ez nem lett volna elég, ebben az évben jelent meg a sportágban a Ford-Cosworth DFV motor, amely az elkövetkezendő másfél évtizedben igen erős kihívóvá vált.
1968 sem volt sokkal szerencsésebb a csapat számára. Az újonnan érkezett Jacky Ickx megnyerte ugyan az esős belga nagydíjat, de az igazán jó eredmények elmaradoztak. Ebben az évben kezdtek el széles körben elterjedni az aerodinamikai fejlesztések (többek között az első és hátsó szárnyak), amelyeknek köszönhetően a riválisok még jobban megerősödtek. A nyár folyamán Enzo Ferrari, hogy biztosítsa csapata jövőjét, eladta azt 11 millió dollárért a Fiat konszernnek azzal, hogy a csapat tulajdonjogának a felét megtartotta magának.
1969 az átalakítás éve volt: az értékesítésből kifolyólag megfelelő tőke állt rendelkezésre, hogy a csapat rendezze a sorait, cserébe el kellett engedniük az idényt. Ehelyett újra a sportautózás felé fordultak, ezúttal főként a Porschéval rivalizálva. A Formula–1-ben lényegében Chris Amon volt az egyetlen állandó versenyzőjük, aki az idény összes versenyén kiesett, kivéve a holland nagydíjon, ahol harmadik lett. A brit nagydíjon Pedro Rodrigúez csatlakozott második versenyzőként, de miután egyik versenyzőjük sem ért célba, a Ferrari úgy döntött, hogy kihagyja a soron következő német nagydíjat. Amon már vissza se tért, helyette Rodrigúezzel versenyeztek tovább. Az utolsó három versenyen a Ferrari konstruktőr mint North American Racing Team vett részt (tengerentúli futamok voltak). Az idényt győzelem nélkül, újra csak ötödikként zárták.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták123456789101112PontokHelyezés1966Scuderia FerrariFerrari 3L V12MONBELFRAGBRNEDGERITAUSAMEX312.John SurteesKI1Lorenzo BandiniNR66KIKIMike Parkes2KIKI2Ludovico Scarfiotti11967RSAMONNEDBELFRAGBRGERCANITAUSAMEX205.Lorenzo BandiniKIChris Amon343KI3367KI9Mike Parkes5KILudovico Scarfiotti6NR81968RSAESPMONBELNEDFRAGBRGERITACANUSAMEX324.Jacky IckxKIKI341343NIKIChris Amon4KIKI6102KIKIKIKIKIAndrea de AdamichKIDerek BellKIKI1969Scuderia FerrariRSAESPMONNEDFRAGBRGERITACANUSAMEX76.Chris AmonKIKIKI3KIKIErnesto BrambillaNIPedro RodríguezKI6North American Racing TeamKI57
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:1966-os Formula–1-es autók Kategória:1967-es Formula–1-es autók Kategória:1968-as Formula–1-es autók Kategória:1969-es Formula–1-es autók Kategória:Scuderia Ferrari