bélyegkép|A generáció legismertebb képviselője, az Atari 2600. Második generációs videojáték-konzoloknak nevezik azokat az asztali és kézi videojáték-konzolokat, amelyeket 1976-tól 1992-ig gyártottak. Az első típus, amely a generációba tartozik, a Fairchild Channel F volt, mely 1976 novemberében jelent meg, majd ezt követte 1977-ben az Atari 2600, a Magnavox Odyssey 2 1978-ban, majd 1979-ben az Intellivision, és később sok más típus. Megjelentek az első kézikonzolok is, mely folyamatnak a Nintendo volt a vezéralakja a rendkívül népszerű Game & Watch bemutatásával, az első ilyen gép pedig az 1979-es Microvision volt. A közel másfél tucat konzol bemutatkozása egybeesett a játéktermi gépek aranykorával is, amelynek köszönhetően számos, ott sikeressé vált játék elérhetővé vált otthoni gépeken is. Az első ilyen igazán sikeres játék, a Space Invaders 1980-ban jelent meg Atari 2600-ra, 1982-ben pedig a ColecoVision gépein debütált a Donkey Konghttps://archive.org/stream/retro_gamer/RetroGamer_041#page/24/mode/2up.

A korszak jellegzetessége volt a beépített játékok korlátozott jelenléte, helyettük a különféle programokat a gépekhez csatlakoztatható kazettákkal lehetett elindítani. A Fairchild Channel F volt az első olyan konzol, amely mikroprocesszort használt, és amely a feltétele volt a kazetták alkalmazásának is. Ebben a korban jelentek meg olyan újdonságok, mint a képernyőfelbontás, a színes grafika, a hangok, és a gépi mesterséges intelligencia. 1979-ben alakult meg az Atari korábbi programozóiból az Activision, amely a későbbiek során a videojátékipar egyik óriásává vált.

Az 1980-as évek elején számos cég látta meg a fantáziát a játékiparban, ezért tömegével kezdték el gyártani a saját konzoljaikat illetve hozzájuk a játékokat. Emiatt a játékboltok polcai tele voltak különféle, egymással sem kompatibilis játékgépekkel, és a hozzájuk készített, agyonmarketingelt, de gyakran silány minőségű játékokkal. Mindez végül a videojátékpiac 1983-as összeomlásában kulminálódott, amelynek során tömegével szűntek meg a konzolokat gyártó cégek és a játékfejlesztők. A játékipar csak a harmadik generációs konzolok megjelenésével lábalt ki a gödörből. Ugyan az Atari 2600-at egészen 1991 legvégéig gyártották, a második generációs konzolok korszaka 1983-ban lezárult.

Háttér Ezeknek a konzoloknak a bemutatkozását a mikroprocesszorok alacsonnyá váló gyártási költsége tette lehetővé. A játéktermi gépek és az első generációs konzolok még egyszerű logikai csipeket és tranzisztor-tranzisztor logikai (TTL) elven működő integrált áramköröket használtak. Léteztek egyedi, alkalmazás-specifikus integrált áramkörök, amellyel egyetlen csipen belül lehetségessé vált azok replikálása, de akkor is csak egyetlen, rögzített minta alapján. Ha egyszer egy játék megjelent, azon már aligha lehetett változtatni, legfeljebb minimálisan és hardveresen. Az Atari is rájött arra, hogy nem túl jö üzleti modell több százezer dollárt elkölteni egy több hónapig tartó fejlesztésre, amelynek a végén egy olyan hardvert gyártanak le, melyen egyetlen játék található, és amely pár hónap után a versenytársak miatt elavulttá válik. Ezért inkább egy programozható konzolon kezdték el törni a fejüket.

Az Intel 1971-ben mutatta be az Intel 4004 névre keresztelt mikroprocesszort, amelynek utasításokat lehetett adni, és amely ez alapján hozta létre a kívánt eredményt. Ez rögtön lehetővé is tette, hogy a programokat köré építsék, és ne fix integrált áramkörökbe helyezzék el. Mind az Atari, mind az Alpex Computer Corporation meglátták ebben a lehetőséget. Az Alpex a Fairchild Camera and Instrument nevű félvezetőgyártó-céggel lépett partnerségre, és együtt dobták piacra a Fairchild Channel F nevű gépet 1976-ban, mely a Fairchild F8 nevű mikroprocesszorra épült. Ennél a gépnél jelent meg először a kazetta, amely egy áramkörre rögzített ROM csipet tartalmazott, mindezt pedig egy kemény műanyag házba helyezték a gépbe való könnyebb beillesztés és a statikus elektromosság elleni védelem jegyébenhttps://www.fastcompany.com/3040889/the-untold-story-of-the-invention-of-the-game-cartridge. Az Atari saját gépe, az Atari Video Computer System (VCS, később 2600) egy évvel később jelent meg, a MOS Technology 6507 processzorra épülve, hasonló kazettás rendszerrel szerelve. Az utánuk érkező cégek szinte valamennyien követték ezt a tervezési filozófiát.

A korszak kezdetén valamennyi szoftvert házon belül írták. Az Atari négy programozója, akiknek konfliktusuk támadt a cégvezetéssel azután, hogy a céget felvásárolta 1976-ban a Warner Communications, három évvel később megalapították az Activision nevű vállalatot, hogy saját maguk fejlesszenek Atari gépekre játékokat. Az Atari be is perelte őket üzleti titkok eltulajdonítása és titoktartási egyezség megsértése miatt, és azért, mert az Activision Dragster nevű játéka nagyon hasonlított az Atari Drag Race című programjára. Végül az ügy megegyezéssel zárult, miután az Activision hajlandó volt 1982-ben ellentételezést fizetni. Az Activison lett a világ első független (third-party) játékfejlesztő cége, működésük pedig mintaként szolgált mások számára is - részben ez okozta a piac túltelítettségét is, amely a piac bedőlését eredményezte 1983-ban.

A játéktermi gépek népszerűsége törvényszerűen hozta magával a trendet, hogy a játékok megjelenjenek a konzolokon is. Számos játékot japán cégek játékainak licenszével készítettek, így már ekkor voltak olyan elemzések, melyek a japán cégek előretörését vetítették előre az évtized második felére a videojáték-iparbanhttps://jonathangreenberg.com/wp-content/uploads/2018/01/Japanese-Invaders-April-13-1981.pdf.

A kezdetekkor a cégek mind a játékok, mind a konzolok értékesítésétől nyereséget vártak. A játékok és a konzolok egymástól való elválasztása hozta magával azt a gyakorlatot, hogy a cégek a konzolokat veszteséggel értékesítették, a profitot pedig az eladott játékok után járó licenszdíjból szedték be.

Jelentősebb modellek bélyegkép|Fairchild Channel F A Fairchild Channel F 1976-os megjelenésével volt az úttörő a piacon. A kazettás adattárolás mellett a pause gomb megjelenése is újdonság volt, amellyel a játékos megállíthatta a játékot. A gép népszerűsége az Atari 2600 megjelenése után csökkenni kezdett, főként mert utóbbi pörgősebb, kevésbé oktató jellegű játékokkal rendelkezett. 1978.ban megjelent a System II nevű alváltozat, amely amellett, hogy olcsóbban előállítható volt, rendelkezett pár újdonsággal is, mint a továbbfejlesztett kontroller-csatlakoztatás, vagy a televízió hangszóróinak használata. Ez a gép azonban már nem tudta felvenni a harcot az Atarival, ezért 1979-ben eladták a jogokat a Zircon Internationalnak, amely még 1983-ig gyártotta azt.

1977-ben jelent meg az Atari 2600 (eleinte Atari VCS), amely népszerűségét annak is köszönhette, hogy a legtöbb játéktermi játék licenszével a cég rendelkezett. Annak ellenére, hogy grafikus téren nem tartozott a legjobbak közé, a gép alacsony ára és a jó játékellátottság miatt rengeteg fogyott belőle. Egész életciklusa alatt harmincmilliót adtak el, messze többet, mint a vetélytársak. 1982-ben az Intellivision gépére válaszul megjelent az Atari 5200, amely hiába volt fejlettebb, kevés játék volt rá elérhető, gyengén is fogyott, és ezért alig két évig gyártották. Az Atarihoz gyártott kazetták nagy előnye volt a memóriakezelés: egy program több része is megcímezhette a memóriának ugyanazt a részét, ezért nagyobb kapacitású ROM-okat használtak. Az első kazettákban 2 kilobájt ROM volt, amely hamar felszaladt egészen 16-ig. Az Atari 2600 kezdetben mindössze 128 bájt RAM-mal rendelkezett, a későbbi kazetták illetve bővítőeszközök segítségével ezt meg lehetett duplázni, illetve akár 2 kilobájtig növelni. A géphez egy joystick járt egyetlen gombbal, de támogatott összesen négy kézi kontrollert is - ilyet a cég nem gyártott és nem is volt játék, amely támogatta volna, viszont az 5200-hoz csak ez létezett. bélyegkép|Magnavox Odyssey 2 Postai úton lehetett megrendelni az 1977-es Bally Astrocade (Bally Professional Arcade) gépet, amely a gyártás elhúzódása miatt csak egy évvel később került a vásárlók birtokába. Mivel nem fogyott annyira jól, 1981-ben az Astrocade vette át és gyártotta még két évig. Jellegzetessége volt a többiekéhez képest fejlett grafikai képessége.

Ugyancsak 1978-ban jelent meg a Magnavox Odyssey 2, amelyet Európában Philips G7000 néven forgalmaztak. Különlegessége volt a beszédszintetizátor kiegészítő, amely a konzol hangvezérlő képességeit bővítette ki, továbbá az alfanumerikus billentyűzet, valamint egyes szerepjátékok, amelyeknek a dobozában a billentyűzetre illeszthető társasjáték-elemek voltak. A gépet egészen 1984-ig gyártották, és a harmaidk legnépszerűbb tagja volt a generációjának. balra|bélyegkép|Intellivision A Mattel 1979-ben mutatta be először teszt-jelleggel, majd 1980-tól széles körben az Intellivision nevű gépet. Különlegessége volt a General Instrument által gyártott 16 bites processzor, mely messze megelőzte a korát. Hangcsipje háromcsatornás volt, amely valós időben tudott emberi hangot emulálni, a kontroller az elsők közt alkalmazott ujjakkal vezérelhető iránybillentyűket, a képernyő pedig képes volt a függőleges és vízszintes irányú scrollozásra is. A PlayCable szolgáltatás segítségével még további tartalmak is letölthetőek voltak a gépre. Az Intellivisiont egészen 1990-ig gyártották és egyértelműen az Atari legnagyobb riválisa volt.

1982-ben dobták piacra a ColecoVisiont, amely már egy erősebb gép volt, és közelebb állt a játéktermi gépekhez tudásban, mint az Atari 2600. Még egy bővítőkészlet is készült hozzá, amellyel a 2600 játékait tudta futtatni, és ami miatt az Atari be is perelte őket. A gép vesztét az 1983-as nagy videojátékpiaci összeomlás okozta.

Ugyancsak 1982-es volt a Vectrex, amely vektorgrafikát volt képes megjeleníteni, és ehhez a technikai sajátosságok miatt a saját képernyőjét használta. A megjelenítéssel a legközelebb állt ahhoz, amit a játéktermi gépek is tudtak, mégsem lett nagy siker.

Kézikonzolok bélyegkép|Game & Watch 1980-ban jelent meg a Nintendo Game & Watch, melynek az idők során hatvan különféle változata jelent meg. Minden egyes készülék egyetlen játékot tudott, amelyhez igazíthatták a konzol külsejét. Más korabeli hordozható gépekhez képest fontos különbség volt, hogy folyadékkristályos kijelzőt használt, csakúgy, mint a számológépek. 1991-ig gyártották, és összesen 43 millió darabot adtak el belőle.

A Milton-Bradley által gyártott Microvision 1979-ben került piacra. Ez volt az első kézikonzol, amely cserélhető kazettákat használt, ráadásul ezekben a kazettákban volt a processzor is, a gép ugyanis nem rendelkezett eggyel sem. Hírhedt volt arról, hogy a kazetták érzékenyek voltak a statikus elektromosságra, továbbá a kijelző hajlamos volt a rohadásra. Ezek miatt nem is gyártották két évnél tovább.

Az Entex két különböző gépet készített. A Select-A-Game fantázianevűre hat játék volt elérhető, de ez a készülék csak egy évig volt gyártásban, mert leváltotta az Adventure Vision. 1982-ben jelent meg, kizárólag Észak-Amerikában, különlegessége a forgó tükör-rendszerrel egybeépített beépített kijelzője volt, és az, hogy a méretei miatt nem lehetett kézben tartani, le kellett tenni valahová használat közben. Mindössze ötvenezer példányt adtak el belőle egy év alatt.

1984-es a Palmtex Super Micro, amire mindössze három játék jelent meg, és alig adtak el belőle pár tízezer darabot, jobbára a gyatra minőség miatt, ami miatt a készülékek sérülékenyek voltak.

Némiképp a Game & Watch-ra emlékeztetett az Epoch Game Pocket Computer, ami Japánon kívül nem jelent meg, és mindössze öt játék készült el rá rövid élettartama alatt.

Forráshivatkozások

Kategória:Második generációs játékkonzolok