A Lotus 18 egy Formula–1-es versenyautó, amit Colin Chapman tervezett, és csapata, a Team Lotus mellett más kisebb csapatok is használtak az 1960-as Formula–1 világbajnokságtól kezdődően egészen 1965-ig, de felbukkant a Formula–2-ben és a Formula Junior versenyszériában is.
Története Ez volt a Lotus által épített első középmotoros autó, ami jobban is sikerült, mint Chapman korábbi, frontmotoros konstrukciói. Három géposztályban is használták, sőt a később bemutatkozó Lotus 21 alapján is átépítették némelyiket, egy különleges, Lotus 18/21 nevű hibridet alkotva ezzel.
Akárcsak Chapman korábbi autói, ez is rendkívül könnyű és egyszerű kialakítású volt. A kasztni egy masszív csővázas acélkeret volt, ezt építették körbe könnyűszerkezetű fémlemezekkel, ami a csekélyebb tömeg ellenére masszív lett. Eredetileg a Coventry Climax 2,5 literes motorjának korábbi változatát építették be, amely időközben szintén kapott fejlesztéseket. Ezt a motort aztán le kellett cserélniük egy másfél literes változatra, amikor a Formula–1-ben 1961-ben új szabályokat vezettek be. A Formula Junior változat pedig eleve egy 1 literes Cosworth vagy Downton motort kapott.
A súlycsökkentésben élen járt még a szekvenciális manuális váltó, amit a Lotus épített, különféle technológiák tanulmányozását követően. Ez egy forradalmi újdonság volt a sportágban, és csak kevesen kísérleteztek vele. Eredetileg lényegében egy motorkerékpár váltójának megnagyobbított változata volt, de rengeteg műszaki probléma volt vele, ezért "Queerbox" néven is gúnyolták. Csak amikor a csapathoz érkezett Keith Duckworth tervező, végezték el azokat a módosításokat, amelynek köszönhetően jelentősen nőtt az üzemkészség. A Formula Juniorban a Renault váltóműveit építették be.
A karcsú kasztni eredménye volt az is, hogy a pilóták nem ültek benne, hanem enyhén fektetett pozícióban helyezkedtek el benne, ami megint egy olyan újítás volt, amely a későbbiek során általánossá vált a sportágban. A speciálisan kialakított felfüggesztésnek köszönhetően az autó jól kezelhető volt a kanyarokban is, így gyorsabb tudott lenni bárki másnál. Alapjain Lotus 19 néven kétüléses sportautó is épült.
Ezzel az autóval aratta a Lotus története első győzelmét, Innes Ireland révén, a bajnokságba bele nem számító Glover Trophy-n. Mindössze néhány hetet kellett várni a nagydíjgyőzelemre is, amit Rob Walker ért el, igaz, egy kölcsönzött autóval, magánindulóként. Stirling Moss Monacóban diadalmaskodott vele 1960-ban, majd megnyerte az amerikai nagydíjat is, és végül a Lotus konstruktőri második lett. Moss a következő évi monacói versenyt is megnyerte, majd a Nürburgringen is diadalmaskodott, változó időjárási körülmények között. 1960-ban ezt az autót vezethette először a legendás Jim Clark.
Egy bizarr baleset is kapcsolódik az autóhoz: Alan Stacey fejének az 1960-as belga nagydíjon nekirepült egy madár, emiatt elvesztette az uralmát a jármű felett, a korlátnak ütközött és életét vesztette. Ugyanezen a futamon Stirling Moss is összetörte az autóját, kettős lábtörést szenvedett el, ami miatt hónapokig nem versenyezhetett.
Eredmények
ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910PontokHelyezés1960Team LotusCoventry ClimaxARGMON500NEDBELFRAGBRPORITAUSA342.Innes Ireland692KI7362Alan StaceyKIKIKIJohn SurteesKI2KIKIJim ClarkKI5516316Ron Flockhart6Rob Walker Racing TeamStirling Moss14NIKIZ1Taylor-Crawley Racing TeamMike TaylorNIJim HallJim Hall71961Team LotusCoventry ClimaxMONNEDBELFRAGBRGERITAUSA32*2.Innes IrelandKITrevor Taylor13Rob Walker Racing TeamStirling Moss148KIKI1KIUDT-Laystall Racing TeamCliff Allison8NIHenry TaylorNK10KI11Juan Manuel BordeuNIMasten GregoryKIKIOlivier Gendebien11Lucien BianchiKIKIEquipe Nationale BelgeKIWilly MairesseKIScuderia ColoniaMichael MayKI11NIWolfgang SeidelNI17KIKICamoradi InternationalIan BurgessNINI1414Tony MarshTony MarshNKKI15Tim ParnellTim ParnellKI10Gerry AshmoreGerry AshmoreKI16KILouise Bryden-BrownTony Maggs1311J Frank HarrisonLloyd RubyKIJim HallJim HallKIJ Wheeler AutosportPeter Ryan9Prince Gaetano StarrabbaMaseratiGaetano StarrabbaKI0-1962UDT-Laystall Racing TeamCoventry ClimaxNEDMONBELFRAGBRGERITAUSARSA36*2.Masten GregoryKIScuderia SSS Republica di VeneziaNino VaccarellaNKEmeryson CarsJohn Campbell-Jones11Equipe Nationale BelgeLucien Bianchi916Ecurie ExcelsiorJay Chamberlain15NKNKGerry AshmoreGerry AshmoreNKScuderia Jolly ClubErnesto PrinothNKJohn DaltonTony ShellyKINKBRMNK1*8.1963Tim ParnellCoventry ClimaxMONBELNEDFRAGBRGERITAUSAMEXRSA54*1.Tim ParnellNKAndré PiletteNKAndré PiletteNKKurt KuhnkeBorgward Kurt KuhnkeNK0-1965Clive Puzey MotorsCoventry ClimaxRSAMONBELFRAGBRNEDGERITAUSAMEX54*1.Clive PuzeyNPK * Pontokat szereztek más Lotus-modellekkel is.
Jegyzetek
Kategória:1961-es Formula–1-es autók Kategória:1962-es Formula–1-es autók Kategória:1963-as Formula–1-es autók Kategória:1965-ös Formula–1-es autók Kategória:Lotus F1 Kategória:1960-as Formula–1-es autók