Obasszi a Nigéria és Kamerun területén élő ekoi nép legfőbb istene és teremtő istene.
Leírása Obasszi lénye két különálló férfi istenből áll, Obasszi Oszavából és Obasszi Nsziből, eredetileg egy testen osztoztak, de a világegyetem megteremtése után szétváltak. Obasszi Oszav az ég istene, az emberek itt születnek, Obasszi Nszi a föld ura, ahol az emberek élnek és meghalnak. Obasszi Oszav nagyobb szerepet kap az Ekoi mitológiában, amelyben meghatározóak a természeti jelenségek.
Mítoszok
A víz eredete Az első ember, Etim ‘Ne, vizet kért Obasszi Oszavtól a Földre, amely akkor még kopár volt. Válaszul az isten hét követ adott Etim ‘Ne-nek, amikor ezek közül az egyik követ a földre tették, azon a helyen egy víztest keletkezett. Minden egyes ilyen vízforrásból ezután hét új kő jött létre. Etim ‘Ne és leszármazottai folytatták a víz elhozatalát a földre azzal, hogy egyenként elhelyezték a köveket új helyeken. Azonban egyik unokája nem tartotta be ezt a szabályt, és úgy döntött, hogy mind a hét követ ugyanarra a helyre, a saját farmjára helyezi. Ennek eredményeként hatalmas árvíz keletkezett, amely majdnem elárasztotta az egész Földet. Etim ‘Ne, aki ekkor még életben volt, Obasszi Oszav segítségét kérte, hogy megakadályozza a csapást. A nagy isten teljesítette kérését, ugyanakkor az engedetlen unoka farmjának helyén egy tavat hozott létre.
A tűz eredete Etim ‘Ne egy fiút küldött az égbe, hogy tüzet kérjen Obasszi Oszavtól, aki azonban elutasította a kérést. A fiú ennek ellenére úgy döntött, hogy folytatja küldetését, és az istenség udvarában kezdett szolgálni. Miután több megbízatást is teljesített, Obasszi Oszav elküldte őt, hogy hozzon el egy lámpát az egyik feleségétől. Ez a lámpa örök lángot rejtett magában, és a fiú úgy döntött, hogy meggyújt vele egy rönköt, és hazaviszi a Földre. Sajnos Obasszi Oszav rájött erre, és elküldte fiát, Akpan Obasszit, hogy megbüntesse a tolvajt. Az istenség fia megtalálta az emberi gyermeket, és megátkozta, hogy soha többé ne tudjon járni.
Jegyzetek
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek
Afrikai istenek és mitológiai alakok listája
Kategória:Teremtő istenek Kategória:Afrikai istenek