Hrgovi Donji () falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gradačac községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 31, közúton 47 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 11, közúton 15 km-re délkeletre, a Mala Tinja-folyó völgyében, 124-157 méteres tengerszint feletti magasságban, a Županja-Opuzen főút mentén fekszik. Topografska karta Doboj 425-2-4 A falu központja 150 méteres magasságban van. A települést enyhén dombos terep jellemzi, melynek lejtőin a szántóföldek között lombhullató erdők és rétek foltjai találhatók. A környező tájat a folyóvölgyek mentén termékeny hordalékos talajok jellemzik, és elszórt ártéri erdők találhatók. Az erdős területeken olyan fafajok dominálnak, mint a bükk és a tölgy.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár általában meleg, a hőmérséklet elérheti a 28 °C fokot. A telek hidegek, a legalacsonyabb hőmérséklet 0 °C körül alakul, de ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb64Bosnyák180Horvát642261Jugoszláv80Egyéb144Összesen671349
Története Ókor A történeti emlékek tanúsága szerint Hrgovi területe már az ókorban lakott volt. A szomszédos Hrgovi Gornji faluban található egy illír erődítmény, az úgynevezett „Orman-grad”, amely a Tinja folyó bal partján, a Szarajevó-Tuzla-Županja autópálya mellett található, amelyről ezt a helyet Ormanicának nevezték el. Az „Ormangrad” alatt egykor egy régi út vezetett Szarajevóból Brčkóba. Nagy mennyiségű kerámia lelet került elő ezen a helyen.
Középkor A középkorban a régió, beleértve a Gradačac környéki területeket is, a Boszniai Királyságon belüli Sói bánság részét képezte. A korai gazdasági tevékenységek a gabona és az állattenyésztés önellátó gazdálkodására összpontosultak, amelyeket a közeli folyók mentén folytatott kereskedelem egészített ki, amelyek Északkelet-Bosznia regionális útvonalaihoz csatlakoztak.
Az oszmán uralom Az 1519-es oszmán hódítás után ez a terület fokozatosan bekerült a Boszniai vilajet, azon belül pedig a Zvorniki szandzsák közigazgatási és katonai rendszerébe. Az oszmán közigazgatás alatt Hrgovi elsősorban mezőgazdasági településként működött, ahol a lakosok önellátó gazdálkodással, állattenyésztéssel és adók, például a nem muszlimoknak kivetett sarcadó fizetésével foglalkoztak, hozzájárulva a katonai kötelezettségeket támogató timárrendszerhez. A karlócai béke (1699) után a közeli Gradačac, amelynek akkoriban a Száva folyónál lévő oszmán határok védelmét kellett ellátnia, stratégiai jelentősége jelentősen megnőtt, 1710-től pedig kapitányság székhelyévé vált. A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
A falu nevéről egy monda kering a helyiek körében, mely szerint amikor egy apa elküldte gyerekét vízért két tökkel, és a szerencsétlen gyerek eltörte őket, látva a törött tököket, az apa ezt mondta: Itt most hrgünk van, mert a törött tököt hrgnek hívják. Hrgovi település több évszázados múltra tekint vissza. Hrgovi neve már a 17. század közepén szerepel egy bírósági feljegyzésben. Pave Dragičević püspök 1743-as vizitációs jelentésében említik, mint a bijelai plébánián belüli falut, ahol akkoriban 25 katolikus család élt. A bijelai plébánia székhelyét 1834-ben Dubravéra helyezték át, de régi nevét 1846-ig megtartotta. Hrgovi Donji a mai napig ehhez a plébániához tartozik. A falu lakosságának nagy része Hercegovinából települt ide. A falu legidősebb családjai a Marijanović, a Stojanović és Petrović családok, míg a legrégebbi ház a néhai Mate Stojanovićé volt, amely egészen a közelmúltig állt.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 48 háztartása, 334 horvát és 21 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó településen 104 háztartást, 629 horvát, 13 ortodox keresztény és 1 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 84. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt a falu korlátozott modernizációs erőfeszítéseket tapasztalt, amelyek jellemzőek voltak a boszniai megszállás vidékpolitikájára, beleértve a kisebb infrastrukturális fejlesztéseket, mint például a periférikus településeket, például a települést Gradačac községi központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták a falu lakosságát. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is. A falu különösen a Županja-Opuzen főútvonal 1968-as megépítse után fejlődött sokat. A helyiek állami vállalatoknál dolgoztak Tuzlában, Zágrábban, Ljubljanában, majd nyugati országokba, Németországba, Ausztriába, sőt Kanadába, Ausztráliába is mentek dolgozni. Az említett főút mellett egy vasútvonal is elhalad a falu mellett, ez a Brčko - Banovići vasútvonal, amelyet már 1946-ban forgalomba helyeztek, és amely szintén nagyban hozzájárult a falu jólétéhez.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. A Gradačac környékén zajló háborús események a posavinai csaták tágabb keretében zajlottak, a város és környéke ki volt téve a frontnak, és hosszú távú katonai és humanitárius következményekkel járt a lakosság számára.
Gradačac község egésze az egyik legsúlyosabban bombázott terület volt, a VRS folyamatos támadásai pedig széles körű pusztítást végeztek a régióban. Már 1992 nyarán is számos kisebb csatát vívtak ezért a községért. A háború nehéz nyara egész őszön és télen át folytatódott. Bosanski Brod és Jajca októberi elesésével tovább fokozódott a Gradačacra nehezedő nyomás, mivel a fent említett városok eleste jelentős erőket szabadított fel a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregéből, amelyeket a csatatérnek erre a részére irányíthattak. Gradačac elfoglalása a VRS egyik prioritása volt, mivel eleste a szerb ellenőrzés alatt álló Bosznia-Hercegovina területét és a szomszédos Szerbiát összekötő, sürgősen szükséges folyosó kibővítéséhez vezetett volna. Az ARBiH 107. gradačaci dandárja azonban sikeresen verte vissza a szerb támadásokat.
A szerb erők 1992. június 17-én kora reggel Cerik falu irányából heves tüzérségi tűzzel támadták meg Hrgovi Donji falut, melyben több ház is súlyosan megrongálódott. A lakosság a további támadásoktól tartva elmenekült. Sokan Gradačacba, mások Tuzlába, vagy a közeli Hrgovi Gornji faluba mentek, a faluban maradt férfi lakosság azonban sikeresen védelmezte a települést. A Hrgovi Donji elleni támadás során elszenvedett személyi veszteségek mellett a szerb erők több tankot és nehézfegyvert is vesztettek.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderációhoz tartozó Gradačac község területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést, beleértve egy új bekötőút építését, és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást olyan növények számára, mint a kukorica, a búza és a gyümölcsösök, fellendítve a helyi megélhetést.
Gazdaság A település helyi gazdaságának középpontjában a mezőgazdaság áll. A lakosok jelentős része mezőgazdasági tevékenységekkel foglalkozik, amelyek a falu 149,57 hektáros mezőgazdasági területét hasznosítják, ami a teljes területének 49,80%-át teszi ki. A főbb növények közé tartozik a búza, a kukorica, a burgonya, valamint a gyümölcsök, például a szilva, az alma, a körte és a cseresznye. Az erdőterület nagysága 9,25 hektár. A hrgovi lakosok széles körben ismertek a híres hrgovi paradicsom termesztéséről és termesztéséről, amely egy nagyon keresett árucikk a piacokon.
Sport Az NK Sloga labdarúgóklubot 1951-ben alapították.
Nevezetességei