Gračanica () város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén. 2002-ben kapott városi rangot.

Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 34, közúton 42 km-re északnyugatra, a Trebavac-hegység déli szélén, a Spreča mellékvizének, a Sokoluša-folyónak a völgyében, 160–450 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-1

Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 23,3 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 1,8 °C körül alakul, de esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 830 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.

Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb13558157Bosnyák4259943857Horvát13272Jugoszláv15305Egyéb13151129Összesen5913445220

A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1169131Bosnyák1028212031Horvát4749Jugoszláv9001Egyéb314670Összesen1271212882

Története Középkor A mai Gračanica területe az ősi Ozora területéhez tartozik, amely már az őskorban lakott volt. A késő középkorban két település emelkedett ki ezen a területen: Gračanica falu, ahol vasércet bányásztak, és Soko vára. Ez a kettős minta – egy bányásztelepülés és egy közeli erődítmény – a középkori Bosznia számos helyére jellemző volt.

Az oszmán uralom Az 1463-as oszmán hódítás után ez a terület fokozatosan bekerült a Boszniai vilajet közigazgatási és katonai rendszerébe. Sokol a forrásokban fontos erődítményként jelenik meg, az 1533-as oszmán adatok szerint a Sokoli náhije központja volt. Gračanicát a Sokoli náhije részeként először 1528-ban említik az oszmán források. Az oszmán uralom első évszázadaiban Gračanica nem egy nagyobb középkori városi központból fejlődött ki, hanem egy kisebb településből, amely kedvező fekvésének és közigazgatási funkciójának köszönhetően kasabává nőtte ki magát. Gračanica későbbi, kasabaként való fejlődése befolyással volt a középkori Sokol jelentőségének fokozatos csökkenésére, amely ahogy a vár jelentősége csökkent, a letelepedésre alkalmasabb síkság felé terjeszkedett. 1572-ben Gračanica lett a kadiluk székhelye, amely magában foglalta Posavina tágabb területét és Északkelet-Boszniát, beleértve olyan helyeket, mint Gradačac, Brčko, Šamac és Orašje. Ez a változás kulcsfontosságú volt a város fejlődése szempontjából, mivel a kadiluk közigazgatást, igazságszolgáltatást, kereskedelmi forgalmat és nagyobb népességet hozott magával.

1604-re Gračanicának már tíz mahalája volt nyolc mecsettel és meszdzsidával, számos kulturális és oktatási intézménnyel, egy hamammal, valamint 25 bejegyzett céhhel. Lakosainak számát tekintve elérte Donja Tuzla (a mai Tuzla) szintjét. Valamikor a 17. század végén Budimlija Ahmed paša, a legfontosabb gračanicai vakuf alapítója építette a Čaršija-mecsetet, a hamamot (közfürdőt) és az óratornyot, amely évszázadok óta a Gračanica leghíresebb jellegzetessége. A 19. század első felében a Gradaščević családból származó gradačaci kapitányok (Oszmán bég, Murát bég és Hadži Bećir bég) további három jelentős vakufot alapítottak, és két medreszét, tucatnyi üzletet, fogadót és egyéb hasznos épületet építettek.

Az osztrák-magyar uralom 250px|bélyegkép|jobbra|Gračanica térképe 1878-ból A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Bosznia-Hercegovina 1878-as osztrák-magyar megszállása során az egyik legjelentősebb csata Gračanica előtt zajlott, amelyben a Mehmed Vehbi efendi Šemsekadić pljevljai mufti parancsnoksága alatt álló bosnyák egyesített erők a Doboj felé való átmeneti visszavonulásra kényszerítették az osztrák-magyar erőket. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 640 háztartása, 2476 muszlim, 510 ortodox keresztény és 26 izraelita lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 812 háztartást, 3057 muszlim, 922 ortodox keresztény, 158 római katolikus 79 izraelita, 3 római katolikus és 3 evangélikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 78. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá. A 20. század elején Gračanicában egyértelműen megfigyelhető a polgári és kulturális élet fejlődése. 1903-ban megalapították a városban az iszlám olvasótermet, hét évvel később pedig a török olvasótermet és könyvtárat, amelynek megalapítása után azonnal 240 tagja lett.

A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt. 250px|bélyegkép|A községháza épülete (épült az osztrák-magyar uralom idején)

A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. 1943-tól a háború végéig Gračanicát többször is elfoglalták a partizánok, majd az usztasák és a német erők kezére került, és a lakosok nagy része a partizánokkal együtt távozott. Végül 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.

A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot a városiasodás, az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.

A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.

A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.

A boszniai háború 250px|bélyegkép|jobbra|Gračanica folyója a Sokoluša A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.

A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte. A boszniai háború alatt Gračanicát a Bosznia-hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) által ellenőrzött terület részeként tartották számon. A Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőbíróság ICTY előtt tett egyik nyilatkozatban Gračanicát Gradačac és Doboj között, a „Bosznia-Hercegovina muszlim részén” fekvő helyként írják le. Rasim Delić tábornok ICTY előtti vallomása szerint Doboj és a Spreča-völgy irányában Banovići, Lukavac, Gračanicai és Doboj-Istok dandárjai védték a lakosságot a terület északi és északkeleti részén. A háború alatt Gračanicát Ozrenből és Trebavából lőtték, melynek során több tucat civil halt meg. 1994 márciusa és novembere között a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregének kimerítésére irányuló stratégia részeként támadássorozatot hajtott végre korlátozott célpontok ellen Gračanica térségében. 1994-ben az OG-2 (2-es Operatív csoport) legjobb harcosai megalakították az új 212. Felszabadító Dandárt, amelynek parancsnoksága Gračanicában volt, és amely számos csatában tűnt ki ebben az évben, különösen a Vijenac és Vis magaslatok felszabadításában jeleskedett.

A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást olyan növények számára, mint a kukorica, a búza és a gyümölcsösök, fellendítve a helyi megélhetést.

Gazdaság A helyi gazdaság alapját a mezőgazdaság képezi. A mezőgazdasági földterületek a város teljes földterületének 67%-át teszik ki. A mezőgazdasági földterület szerkezetében a szántóföld 8,964 hektár, a gyümölcsösök 1,695 hektárt, a rétek 5 hektárt, a legelők 1.471 hektárt tesznek ki. A mezőgazdasági földterületek több mint 80%-a dombos (300-600 méteres magasságú) közepes minőségű, amely az állattenyésztés (baromfi és szarvasmarha) és a gyümölcstermelés számára teszi alkalmassá. A mezőgazdasági földterületek mintegy 25%-a alkalmas intenzív mezőgazdasági tevékenységekre, ezek főként a Spreča-folyó völgyében fekszenek. A szántóföld egy nagyon kis részét öntözik, bár ezeken a területeken jelentős fejlesztésekre van lehetőség.

Kultúra 250px|bélyegkép|jobbra|A Čaršija-negyed az Óratoronnyal