Korsós Ilona (1959Scolar.hu életrajz) női szabó, színésznő,előadó, modell, manöken, terápiás konzulens

Élete

16 éves volt, amikor az egri várjátékok során egy darabban, a magyar Dekameronban, később pedig két filmben, Az erődben és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-ben játszott. Később felvettek az Állami Artistaképző Intézet manökentanfolyamára. Az első fotója az Ország Világ nyári magazinjában jelent meg ami egy sikeres pályakezdés volt a maneken-fotómodell-színész foglalkozásba.

Folyamatosan kapta a felkéréseket, fotói több magazinban, napilapban is megjelentek. A 70-es évek kiemelkedő modellje lett.

Négy évet töltött a Radnóti Miklós Színházban, főleg főiskolás gyakorlószerepeket játszott, közben fotózás, reklámfilmezés és divatbemutatók színesítették az életét.

Szabás-varrást tanult egy jónevű pesti butikban, két év iskola és ugyanennyi gyakorlóidő után már egyszemélyes szabósága volt.

1996-ban megalapította a PRINTinfo című szakmai lapot, amelynek főszerkesztő-újságírója volt.

2025-ben jelent meg könyve Személyiségtérkép magamhoz és másokhoz címmel, a Scolar Kiadó gondozásában. A könyv bemutatja az egyes személyiségtípusokat és a különböző életterületekhez való viszonyulásukat.

Könyvek Korsós Ilona: Személyiségtérkép magamhoz és másokhoz - ISBN: 9789636851187

Jegyzetek

Források retromagyarfotomodellek.blogspot.com fotóiból ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)1980-04-01 / 4. szám interjú Igaz Szó, 1985. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám) interjú IMDB PrivatProfit_1996 Korsós Ilona

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar modellek Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők