Bakó József (Nemescsó, 1896. augusztus 24. – Budapest, 1962. április 7.) költő, elbeszélő.
Élete Bakó 1896. augusztus 24-én született Nemescsón, édesapja Bakó József gazdasági cseléd, édesanyja Kiss Erzsébet szülésznő voltak. Zsellércsaládból származott, 1911 és 1914 között cipészetet tanult Kőszegen, a szakmát 15 évig végezte. A Tanácsköztársaság bukása után 7 hónapi fogházbüntetést kapott. Utána sokat hányódott, amíg elvégezte a tanítóképzőt. Több helyen tanított, nyaranta bebarangolta egész Európát. A felszabadulás után dolgozott a vallás- és közoktatásügyi min.-ban, a Köznevelés szerkesztőségében, valamint több könyvtárban, legutóbb az Országgyűlési Könyvtárban. Írásai már a 20-as évek elejétől megjelentek a Népszavában, Pesti Naplóban. Megismerkedett Babits Mihállyal, aki segítette verseinek a Nyugatban történő megjelentetését. Verseiben a paraszti élet nyomorát szólaltatja meg erőteljes realizmussal, hangja később forradalmibb, a felszabadulás után a megváltozott életről rajzol képet. Prózai műveiben is a falusi élettel foglalkozik. Versekkel búcsúzott Soprontól, Hínár című önéletrajzi regényében Sopron Kővárként szerepel. 1933-tól tevékenyen bekapcsolódott a népi mozgalomba, 1935-től a Kelet Népe belső köréhez tartozott. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián, ahol Sinka István és Szabédi László verseiből olvasott fel az esti irodalmi rendezvényeken. 1945 után elsősorban a falu megváltozott életét mutatta be.
Művei Első versei (Árva kalászok 1927; Földem! 1930, melyet a Frankenburg Irodalmi Kör adott ki; Kié ez a lélek? 1933) a zsellérek és kisparasztok életéről adnak személyes tapasztalatokon alapuló realista ábrázolást.
Későbbi kötetei (Sír a puszta, 1937; Mélybe – mégis fölfelé, 1940) hangot adtak a fővárosba került vidéki költő otthontalanságának, s forradalmi indulatait is felerősítve fejezték ki. Állásából is elbocsátották háborúellenes és földosztást követelő magatartása miatt. A felszabadulás után kulturális munkát végzett, versei (Két pillér közt, 1958; Télkergető, 1962) a parasztság megváltozott életéről tudósítottak. Regényei (Kapaszkodók, 1943; Hínár, 1945) és drámája (Ezer hold, 1947) önéletrajzi elemek felhasználásával ábrázolták a falu életét, a parasztság földosztásra irányuló törekvéseit.
Emlékezete Szülőfalujában márványtáblát és fából készült portrét készítettek emlékére, Szombathely oladi-lakótelepi részén 1987-ben utcát neveztek el róla. Sopronban a Móricz Zsigmond utca 8. alatt, egykori lakásánál szintén emléktáblát helyeztek el 1984-ben.
Halála után két évvel, 1964-ben kiadták önéletrajzi regényét Följebb a kaptafánál címmel, amit Csanádi Imre szerkesztésével fejeztek be.Följebb a kaptafánál az Antikvarium.hu weboldalán
Jegyzetek
További információk
Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők