Hayden Christopher Paddon (Geraldine, 1987. április 20.- ) új-zélandi raliversenyző. A PWRC 2011-es világbajnoka, valamint hazájában 2008-ban, 2009-ben, 2013-ban, 2018-ban, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban megnyerte az új-zélandi ralibajnokságot. 2023-ban ő lett az első nem európai, akit rali Európa-bajnokká koronáztak. Ezt követően 2024-ben is megszerezte a rali Európa-bajnoki címet, valamint megnyerte az FIA Ázsia-Csendes-óceáni Rali Bajnokságot.
Karrier bélyegkép|300x300px|Paddon a 2015-ös portugál ralin Paddon már korán megismerkedett a motorsporttal, édesapja, Chris raliversenyző volt, aki gokartversenyeken kezdte pályafutását. Első raliversenyén 2002-ben, 15 évesen vett részt. 2005-ben a Canterbury Rallyn felborult és kiégett az autója. 2006-ban egy Mitsubishi Lancer Evolution VIII-as volán mögött elkezdte a versenyzést az új-zélandi Rali Bajnokságon, ahol megnyerte a Junior és az Újonc címet is. 2007-ben debütált a rali-világbajnokságon, hazai versenyén Új-Zélandon a Production World Rally Championship kategóriában szabadkártyásként, majd a Team Jordan csapatával a részt vett a Rally GB-n. Az új-zélandi bajnokságon ismét megszerezte a junior bajnoki címet, és kis híján az összetett bajnokságot is majdnem megnyerte. 2008-ban hazájában már egy új Mitsubishi Evo IX-cel versenyzett, mellyel végül megnyerte a bajnokságot. Emellett a 13. helyen végzett összesítésben a PWRC-ben, és a negyedik helyen a WRC hazájában rendezett futamán.
2009-ben Paddon megvédte új-zélandi bajnoki címét, megnyerte a Pacific Cupot, és kvalifikálta magát a Pirelli Star Driver Ázsia-Csendes-óceáni döntőjébe a 2009-es ausztrál ralin. Paddon volt a leggyorsabb a nyitónapi szakaszokon, ami azt jelentette, hogy elnyerte a Pirelli Star Driver ösztöndíjat, amely teljes mértékben finanszírozott programot biztosított számára a 2010-es rali-világbajnokság hat futamára. Paddon emellett elnyerte az Új-Zélandi Rally által szervezett 50 000 dolláros Nemzetközi Rising Stars ösztöndíjat, amely további finanszírozást biztosított számára a teljes 2010-es PWRC-bajnokság befejezéséhez a PSD-versenyek mellett.
2010-ben Paddon megnyerte a Rally New Zealand PWRC kategóriáját saját Evo IX versenyautójával, mellyel összesítésben a 14. helyen végzett. Ezután a Pirelli Star Driver Evo X versenyautóval indult a finn Ralin és a német Ralin, melyeken a PWRC kategóriában harmadik és második helyen végzett.
2011-ben Paddon már egy teljes PWRC szezont teljesített, amely 6 fordulóból állt: Portugáliában, Argentínában, Finnországban, Ausztráliában, Spanyolországban és Nagy-Britanniában. A szezonban már az újonnan alakult New Zealand World Rally Team csapatában versenyzett, egy STR11 Subaru Impreza N4-est vezetve, amelyet a belga Team Symtech Racing üzemeltetett. Paddon 2011-es szezonja áttörést jelentett, mivel négy egymást követő raliversenyen is első helyezést ért el: Portugáliában, Argentínában, Finnországban és Ausztráliában, ahol 2011-ben P-WRC bajnok lett.
A 2012-es szezonban Paddon egy Škoda Fabia S2000-rel az S-WRC bajnokságban is versenyzett. Miután Svédországban a negyedik helyen végzett az S-WRC-ben, első S-WRC győzelmét a 2012-es portugál ralin szerezte meg második versenyén, ahol sok versenyző, köztük Paddon is, nehézségekkel küzdött.
Paddon 2014-ben, a spanyolországi katalán ralin megszerezte első szakaszgyőzelmét a WRC-ben."Kiwi driver Paddon stuns Ogier". SuperSport official website. www.supersport.com. Retrieved 13 June 2015.
2015-ben Paddon először állt az élen egy WRC-versenyen, a Szardínia-ralin, és ő volt az első új-zélandi versenyző, aki WRC versenyt vezetett azóta, hogy Possum Bourne az élen állt az 1999-es Új-Zélandi Ralin, és az első, valamint ő volt az első, aki ezt hazáján kívül tette meg. Végül óvatos teljesítményének és számos szakaszgyőzeleme után a második helyen végzett Sébastien Ogier mögött.
2016-ban, az argentín ralin, a vb 4. versenyén Paddon megszerezte saját és Új-Zéland – első WRC-győzelmét, melyet végül 13,3 másodperces előnnyel szerzett meg Sébastien Ogier előtt. Navigátora, John Kennard 57 évesen a legidősebb navigátor lett, aki WRC-futamot nyert. Figyelemre méltó, és talán ellentmondásos módon, a győzelmet egy fekete-ezüst páfrányos zászlóval ünnepelte Új-Zéland zászlaja helyett, miután az év elején hazájában megtartott zászlónépszavazás kudarcot vallott. Szándéka az volt, hogy megkülönböztesse az új-zélandi zászlót az ausztrál zászlótól.
A 2017-es év első WRC versenyén, a 2017-es Monte-Carlo ralin Paddon az első szakaszon kiesett, ahol elvesztette uralmát Hyundaija felett. A balesetben egy néző meghalt, akit Paddon autójának jobb hátsó része elütött. Bár Paddon autója nem sérült meg súlyosan, és folytathatta volna a versenyt, a Hyundai csapat tiszteletből visszavonultatta Paddont a versenytől. A 6. fordulóban megrendezett portugál rali előtt Paddon navigátora John Kennard úgy döntött, hogy sérülés miatt nem indul többet a szezonban, helyére a brit Sebastian Marshall került. Összességében Paddon egy frusztráló szezont zárt, mindössze két dobogós helyezést szerzett Lengyelországban és Ausztráliában. A szezon 7. versenyén a Szardínia-ralit vezetette, de a versenyt a 2. nap végén feladni kényszerült, miután egy ütközés során eltörte az autója jobb hátsó felfüggesztését.
2020. októberében Hayden Paddon és a Hyundai New Zealand bemutatta a világ egyik első elektromos rallyautóját, amely a Hyundai Kona alapjaira épült. Paddon megszervezte és megnyerte a 2020-as első Ben Nevis Station Golden 1200 hegyifutó versenyt Közép-Otagóban, ahol egy speciálisan felkészített Hyundai i20-ast, az AP4++- t vezetett, amely egy egyedi 2,1 literes turbós, 4 hengeres motorral volt felszerelve, és 800 lóerős volt.
2022. márciusában Paddon összeállt a Hyundai New Zealanddel, hogy benevezzenek egy autóval a WRC2-be. Az autót a Hyundai New Zealand Rally üzemeltette, a korábban felállított mérnökökből, technikusokból és csapatvezetésből álló csapattal. Haydennek számos pilótát legyőzve sikerült megnyernie a WRC2-es kategóriát hazájában. 2023-ban Paddon csatlakozott az olasz BRC Racing Teamhez, és a Hyundai New Zealand, valamint a Pirelli Tyres támogatásával részt vettek a 2023-as rali Európa-bajnokságon. A szezon első portugáliai futamának megnyerésével és további 5 dobogós helyezésükkel Hayden és navigátora John Kennard megszerezték első rali Európa-bajnoki címüket, ezzel ő lett az első nem európai pilóta, aki megnyerte a bajnokságot. Paddon eközben hazájában is versenyzett, végül megnyerte a 2023-as új-zélandi rali bajnokságért is, mely már 7. hazai bajnoki címe volt pályafutása során.
2024-ben Paddon és John Kennard újabb rali Európa-bajnoki címért küzdött a BRC Racing Team színeiben a Hyundai New Zealand, a Pirelli Tyres és a HMS Customer Racing támogatásával. Hayden és John kemény küzdelmet vívtak a szezon során, és első és egyetlen győzelmüket a szezonban a Rali Ceredigionban rendezett 7. fordulóban arattak. Mathieu Franceschi és Mikolaj Marczyk elleni címmeccseket megnyerve Haydennek sikerült egymás után két rali Európa-bajnoki címet is megnyernie. Paddonnak emellett sikerült még megnyernie a 2024-es FIA Ázsia-Csendes-óceáni Rali Bajnokságot a feltörekvő új-zélandi navigátorával, Jared Hudsonnal.
Győzelmei
WRC győzelmei # Rali Szezon Navigátor Autó1 2016-os argentin rali2016 John KennardHyundai i20 WRC
ERC győzelmei # Rali Szezon Navigátor Autó 1 Rally Serras de Fafe e Felgueiras 2023 John Kennard Hyundai i20 N Rally2 2 Rali Ceredigion 2024 John Kennard Hyundai i20 N Rally2
Eredményei
Rali-világbajnokság Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2007 Paddon Direct Green Team Mitsubishi Lancer Evolution VIII MON SWE NOR MEX POR ARG ITA GRE FIN GER NZL49 NC 0 Team Jordan Mitsubishi Lancer Evolution IX ESP FRA JPN IRE GBRKi 2008 Paddon Direct Green Team Mitsubishi Lancer Evolution IX MON SWE MEX ARG JOR ITA GRE TUR FIN GER NZL12 ESP FRA JPN GBR NC 0 2009 Hayden Paddon Mitsubishi Lancer Evolution IX IRE NOR CYP POR ARG ITA GRE POL FIN AUS9 ESP GBR NC 0 2010 Pirelli Star Driver Mitsubishi Lancer Evolution X SWE MEX JOR TUR26 POR20 BUL FIN21 GER19 FRA35 ESP GBR19 NC 0 Hayden Paddon Mitsubishi Lancer Evolution IX NZL14 JPN12 2011 New Zealand World Rally Team Subaru Impreza WRX STi SWE MEX POR11 JOR ITA ARG9 GRE FIN19 GER AUS6 FRA ESP34 18. 10 Hayden Paddon Subaru Impreza STi R4 GBR13 2012 Hayden Paddon Škoda Fabia S2000 MON SWE23 MEX POR16 ARG GRE NZL12 FINKi GER GBR26 FRAKi ITA ESP20 NC 0 2013 Hayden Paddon Škoda Fabia S2000 MON SWE MEX POR ARG GRE ITA FIN11 GER8 AUS17 FRA GBR 18. 8 Qatar M-Sport World Rally Team Ford Fiesta RS WRC ESP8 2014 Hyundai Motorsport N Hyundai i20 WRC MON SWE MEX POR ARG ITA12 POL8 FIN8 GER AUS6 FRA ESP9 GBR10 14. 19 2015 Hyundai Motorsport Hyundai i20 WRC MONSWE5 AUS5 GBR 5 9. 84 Hyundai Motorsport N MEX17 ARG16 POR8 ITA2 POL4 FINKi GER9 FRA5 ESP6 2016 Hyundai Motorsport N Hyundai i20 WRC MON25 MEX5 ARG1 GER5 CHNT FRA6 ESP4 GBR4 4. 138 Hyundai Motorsport SWE2 PORKi ITAKiPOL3FIN5 AUS4 2017 Hyundai Motorsport Hyundai i20 Coupe WRC MONKi SWE7 MEX5 FRA6 ARG6 PORKi ITAKi POL2 FINKi GER8 ESP GBR8 AUS3 8. 74 2018 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 Coupe WRC MON SWE5 MEX FRA ARG PORKi ITA4 FIN4 GER TUR3 GBR7 ESP AUS2 8. 73 2019 M-Sport Ford WRT Ford Fiesta WRC MON SWE MEX FRA ARG CHL POR ITA FINWD GER TUR ESP AUS NC 0 Ford Fiesta R5 Mk. II GBR38 2022 Hayden Paddon Hyundai i20 N Rally2 MON SWE CRO POR ITA KEN EST FIN BEL GRE NZL ESP JPN 21. 8 2026 Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai i20 N Rally1 MONSWEKEN CRO3 ESP POR JPN7GREESTFIN PAR2 CHLITASAU 8.* 38*
Jegyzetek
További információk
Hivatalos weboldal Paddon Rallysport
Kategória:A rali-világbajnokság versenyzői Kategória:Élő személyek Kategória:1987-ben született személyek