Tasha Cobbs Leonard amerikai gospelénekesnő, dalszerző. 2013-ban adta ki debütáló albumát, a „Grace”-t, a „Break Every Chain” című slágerrel. Az album a 61. helyet érte el a Billboard listáján. Legnagyobb slágere a „Break Every Chain” volt.
Pályafutása
Natasha Tameika Cobbs az édesapja által alapított Jesup New Life Ministries-nél kezdett istentiszteletet vezetni.
2017. március 3-án, egy családi és baráti részvétellel zártkörű szertartáson hozzáment Kenneth Leonardhoz, zenei producerhez, régi szerelméhez. Három gyermeket hozott a házasságba: Alanaa-t, Nehemiah-t és Symphony-t. 2021 júliusában örökbe fogadtak egy fiút, Ashert.
2006-ban Atlantába költözött. Az atlantai Dream Center Church alapító tagja lett.
2018-ban önmagát alakította a „Sinners Wanted” című filmben. 2020-ban Cobbs-Leonard és férje megalapította a The Purpose Place Church gyülekezetet Dél-Karolinanában.
Szólókarrierjét 2010-ben kezdte a saját kiadású „Smile” című albummal. Az EMI Gospel (ma Motown Gospel) 2013-ban kiadta a „Grace” című albumot. Ez két Billboard-listán is szerepelt: a Billboard 200-on a 61. helyen, és a 2. helyen a Top Gospel Albums listán. Az EP később elérte az 1. helyet a Top Gospel Albums listán. A „Break Every Chain” és a „For Your Glory” kislemezei szintén az első helyre került a Hot Gospel Songs listán.
A 2014-es 56. évi Grammy-díjátadón átvette a legjobb gospel/kortárs keresztény zenei előadás díját, ezzel megnyerve első Grammy-díját.
Diszkográfia 2010: Smile 2013: Grace 2015: One Place Live 2017: Heart. Passion. Pursuit. 2018: Heart. Passion. Pursuit; Live at Passion City Church 2019: Smile (live)
Filmek
Díjak
Grammy-díjak: 2014, 2024, 2025 ASCAP Rhythm and Soul Awards: 2017, 2019, 2020, 2022 BET Awards: 2026 GMA Dove Awards: (sokszorosan) Stellar Awards: (sokszorosan)
Jegyzetek
Források
https://tashacobbs.org/about/ https://www.tashacobbsleonard.com/ https://www.facebook.com/OfficialTashaCobbs/ https://www.worshiptogether.com/worship-leaders/tasha-cobbs-leonard/ https://journalofgospelmusic.com/gospel/41st-stellar-gospel-music-award-nominees-announced-today/ https://www.allmusic.com/artist/tasha-cobbs-leonard-mn0003642077#biography
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Élő személyek Kategória:1981-ben született személyek