Donji Srebrenik település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 23, közúton 38 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 2, közúton 3 km-re keletre, a Majevica-hegység lejtőin, 220–460 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_9/tz_9.html Topografska karta Tuzla 426-3-1
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlagos hőmérséklet 27 °C. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet -2 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700–800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de júniusban valamivel több, januárban valamivel kevesebb csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb10Bosnyák673604Horvát13Jugoszláv140Egyéb220Összesen691627
Története Őskor Amint azt a környék számos lelőhelyéről származó régészeti leletek is bizonyítják, a mai Srebrenik területe már az őskorban lakott volt. Különösen figyelemre méltó a Straža falu feletti Grabovik–Zaketuša lelőhelyen található őskori dombvidéki erőd, amelyet Bosznia-Hercegovina nemzeti emlékhelyévé nyilvánítottak. A leletek alapján a település főként a késő bronzkorban (kb. i. e. 1200–1100 után), valamint a vaskorban (kb. i. e. 9–3. század között) volt lakott, de a 2013-as terepbejárás során nagy mennyiségű kerámiát, házfalakból származó égett agyagot, pattintott kőeszközöket és egy gondosan kialakított kovakő kést találtak. Két mikrolitikus kovakő eszköz arra utal, hogy a helyet már a késő neolitikum végén, az i. e. 4. évezred végén is használhatták. A lelőhely azért különösen értékes, mert több korszak emlékeit őrizheti, a késő neolitikumtól a vaskorig.
Középkor A település délkeleti szélén található Srebrenik vára, melynek építési ideje nem ismert. Hiányoznak a tervszerű régészeti kutatások eredményei, de még ezek nélkül is bizonyos feltételezések merültek fel a régészeti irodalomban egy ősi erődítmény nyomairól. Az egyik állítás szerint Srebrenik várát egy korábbi időszakban hozták létre, melyre bizonyítékot a hegygerinc védőbevágásának vizsgálatában véltek találni a mai Srebrenik várának közvetlen közelében. A vár első említése 1333-ból származik.A mai Donji Srebrenik több kisebb faluból tevődik össze, melyek eredetileg a várjobbágyok falvai lehettek. Közülük a legjelentősebbek Dželikani és Sumbići, melyek közelebb fekszenek a várhoz, mint maga Srebrenik városa. A vár a déli magyar határt védő Szreberniki bánság székhelye volt, egészen 1512-ig, amikor végleg az oszmánok kezére jutott.
Az oszmán uralom Srebrenik várának 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került és a terület et a Zvorniki Szandzsákba integrálták. Donji Srebrenik településeit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó településen 104 háztartást és 555 muszlim, valamint 1 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 84. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A közeli Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A Srebrenik környéki terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt maradt. Az olyan falvak, mint Donji Srebrenik, amelyek a főbb frontvonalaktól távol helyezkedtek el, korlátozott közvetlen harcokkal szembesültek, de a lakosság jelentős része a háború alatt is helyben maradt, bár a térségben menekültek is megjelentek. A faluból számos férfi csatlakozott a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadseregéhez és több családot közvetlenül érintett a háború.
Oktatás Az iskola vonzáskörzetében az oktatásnak hosszú története és hagyományai vannak. 1929-ben nyílt meg az első négyosztályos általános iskola Donji Srebrenikben, amelynek első tanára Mehmed Ibrahimović-Učo volt, akire a környék lakói máig emlékeznek. Ezt az iskolát követően, a második világháború után, Ćehajében és Gornji Srebrenikben is nyíltak iskolák. A mai iskola azonban, ahogyan ma ismerjük, 1989-ben alakult „Narodni heroj Ivo Lola Ribar Általános Iskola” néven. Ezen a néven működött 1993-ig, amikor is nevét „Srebreniki Második Általános Iskola” Közintézményre változtatta, amelyet a mai napig visel.
Nevezetességei A helyi muszlim gyülekezetnek régebben is volt mecsete, ezt a mecsetet azonban romos állapota miatt lebontották, és ugyanazon a helyen egy klasszikus bosnyák stílusú mecsetet építettek. A négy oldalról cseréppel borított mecset mellett egy magas fehér minaret áll egyetlen sereffel. Az újonnan épült mecsetet hivatalosan 2004. június 26-án nyitották meg.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései