Gornji Podpeć () település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén. Gornji Podpeć 1971-ben jött létre Podpeć település felosztásával.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 16, közúton 27 km-re észak-északnyugatra, községközpontjától légvonalban 7, közúton 12 km-re délkeletre, a Majevica-hegység lejtőin és a Tinja-folyó jobb partján, 300-450 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_9/tz_9.html Topografska karta Tuzla 426-3-1
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet gyakran eléri 28 °C-ot. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700-800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de júniusban valamivel több, januárban valamivel kevesebb csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb70819Bosnyák040Horvát11Jugoszláv210Egyéb20Összesen73260
Története Őskor Amint azt a környék számos lelőhelyéről származó régészeti leletek is bizonyítják, ez a terület már az őskorban lakott volt. A közeli Straža falu feletti Grabovik–Zaketuša lelőhelyen található egy őskori dombvidéki erőd maradványa, amelyet Bosznia-Hercegovina nemzeti emlékhelyévé nyilvánítottak. A leletek alapján a település főként a késő bronzkorban (kb. i. e. 1200–1100 után), valamint a vaskorban (kb. i. e. 9–3. század között) volt lakott, de a 2013-as terepbejárás során nagy mennyiségű kerámiát, házfalakból származó égett agyagot, pattintott kőeszközöket és egy gondosan kialakított kovakő kést találtak. Két mikrolitikus kovakő eszköz arra utal, hogy a helyet már a késő neolitikum végén, az i. e. 4. évezred végén is használhatták. A lelőhely azért különösen értékes, mert több korszak emlékeit őrizheti, a késő neolitikumtól a vaskorig.
Középkor A középkorban ez a terület a Jasenicai zsupániához tartozott, mely a középkori bosnyák állam egyik közigazgatási egysége volt. A rendelkezésre álló történeti adatok alapján a Jasenicai zsupánia a mai Tinja, Srebrenik és részben Gradačac környékét foglalta magában. A terület a középkori Bosznia északi tartományaihoz, a történelmi Ozorai és Sói bánságok határvidékéhez tartozott. A Jasenicai zsupánia létezését több földrajzi és történeti utalás is megerősíti, nevét valószínűleg a mai Jasenica település vagy egy azonos nevű korábbi központ őrizte meg. Területe a Tinja vízgyűjtőjének középső és alsó részén feküdt, délnyugati határa a Ratiš-hegynél találkozott a Smolućai és Sokoli zsupániákkal.
Az oszmán uralom Srebrenik várának 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került és a terület et a Zvorniki szandzsákba integrálták. Az oszmán közigazgatás átvette a középkori közigazgatási beosztást, így a Jasenicai zsupániából az oszmán uralom alatt Jasenicai náhije lett. A történészek szerint a Jasenicai náhije területe nagyjából megfelelt a mai Srebrenik község déli és délnyugati részének, különösen a Tinja-folyó völgyének és a Ratiš-hegység északkeleti előterének.
Az oszmán korban a terület szerény szerepet játszott a birodalom mezőgazdaságában, középpontjában az állattenyésztés és a dombos tájhoz illő gabonatermesztés állt.
Podpeć települést már az 1528-as első oszmán defter is említi „Kariye-i Ayin Alti” néven, ami lefordítva annyit jelent, hogy „barlang alatt”. 1533-ban „Pospećina”, 1548-ban „Podpeć” néven említik. A szláv név a török név fordítása. A Jasenicai náhijében egyike volt annak a 13 falunak, ahova ortodox vlach lakosság telepedett le. A név egyértelműen arra utal, hogy a falu egy barlang alatt jött létre.Adem Handžić, Tuzla i njena okolina u XVI. vijeku, Sarajevo, 1975. 84. o.
A települést a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A közeli Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A település 1992 júniusáig a Boszniai Szerb Köztársaság része volt, amikor a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadseregének támadása során a település lakosságát Smolućéba űzték ki. Potpeć lakói, valamint 7500 másik smolučai menekült három hónapig ostrom alatt maradtak 1992. augusztus 29-ig, amikor a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege evakuálta őket. A háború után a szerbek helyére a Drinamentéről menekült muszlimok települtek, akik 2016-ban felépítették mecsetüket.
Gazdaság A helyi gazdaság a hagyományos mezőgazdaságra épül, mint elsődleges megélhetési forrásra. Az egész kantonra jellemző, hogy a strukturális kihívások ellenére a mezőgazdaság ma is a lakosság jelentős részét tartja el. A település földjeit szántóföldként, gyümölcsösökként, rétekként és legelőkként hasznosítják, bár olyan problémák, mint a földterületek feldarabolódása, az elavult gépek, az alacsony gépesítési szint és a terepviszonyok miatti erózió korlátozzák a termelékenységet. A termesztés a mérsékelt kontinentális éghajlathoz és a dombos lejtőkhöz alkalmazkodó zöldségekre, gyümölcsökre és gabonafélékre összpontosít, míg az állattenyésztés – a szarvasmarha- és juhtenyésztés hangsúlyozásával – a tejtermék-, hús- és egyéb megélhetési szükségletek alapvető eleme.
Nevezetességei 2016. július 17-én, vasárnap, az eső és a hideg idő ellenére több ezer muszlim hívő vett részt az újonnan épült mecset ünnepélyes megnyitóján.
Podpeć Szentháromság tiszteletére szentelt pravoszláv temploma. A templom mérete 14x7 méter, építése 1989 áprilisában kezdődött. Az alapokat Zvornik-Tuzla püspöke, Vaszilje szentelte fel 1989. július 16-án. A háború alatt (1992-1995) az újonnan épült templomot a helyi muszlimok pusztították el. A háború után helyreállították és felszentelésre készítették elő. Vaszilje püspök szentelte fel 2004. július 18-án. A fenyőfa ikonosztázt Petar Ninković készítette Kruškovo Poljéból. Az ikonosztázon lévő ikonokat Gojko Ristanović festette élénk színekkel Belgrádból.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései