A gyilkos szalamandra vagy A szalamandra (eredeti cím: The Salamander) 1981-ben bemutatott brit–olasz politikai thriller-filmdráma Peter Zinner rendezésében. A filmvágóként ismert Zinnernek ez volt egyetlen filmrendezése. A forgatókönyvet Robert Katz és Rod Serling írta, Morris West ausztrál író The Salamander című, 1973-ban megjelent regénye alapján. A film zenéjét Jerry Goldsmith szerzette. A főbb szerepekben Franco Nero és Anthony Quinn látható.

Cselekmény Pantaleone tábornok, az olasz haderő vezérkari főnöke elhunyt, hivatalos indoklás szerint természetes okból. Temetésén megjelennek az állami és és katonai vezetők, köztük Matucci rendőr ezredes, a titkosszolgálat főtisztje, aki már tudja, hogy valójában gyilkosság történt, öngyilkosságnak álcázva, de ezt az instabil belpolitikai helyzet miatt titokban tartják, a zavargásokat elkerülendő. Matucci (narrátorként) elmondja a nézőknek, hogy Pantaleone tábornok gyilkosa egy szalamandrát ábrázoló névkártyát hagyott a helyszínen, egy zsaroló levélre rátűzve.

A tábornok halála ügyében Matucci ezredes nyomoz, Stefanelli kapitány segítségével. Stefanelli aggódik az államhatalom gyengesége miatt, szerinte Pantaleone titokban Mussolini és Hitler híve volt, diktatórikus módszerekben hitt. Pantaleone szeretőjét, Lili Anders kisasszonyt Matucci leleplezi, mint Sólyom fedőnevű titkosügynököt. Lili feladata a hadseregen belüli fasiszta mozgolódás figyelése, mert Pantaleone egy szélsőjobboldai összeesküvés vezetője volt. A tábornok Dél-Afrikában, Délkelet-Ázsiában és az USÁ-ban tanulmányozta az állami terrort, a mozgolódások leverését, erőszakos vallatást, kínzást. Hirtelen halála után az összeesküvés dokumentumai eltűntek a páncélszekrényéből. Lili szerint Pantaleone kegyvesztetté vált, helyére más katonai vezetőt állítottak. Az ezredes Pantaleone utódjához, Leporello tábornokhoz fordul, aki Matuccit saját főnökéhez, Baldasare herceghez, a titkosszolgálat igazgatójához utasítja.

Matucci tudomást szerez egy Szalamandra álnevű kommunista partizánról, aki a háború idején fasisztákat gyilkolt, szalamandrás névkártyát hagyva a helyszíneken. Bekéri Pantaleone tábornok aktáit, de azokat a titkosszolgálat igazgatója zárolta. Pantaleone ügyvédjének lefoglalt páncélszekrényéből is eltűnnek a másolatok, az őrzéssel megbízott rendőrtisztet, Rigoli kapitányt az ügyvéddel együtt meggyilkolják. Matucci a titkosszolgálat igazgatójához, Baldasare herceghez fordul, aki nem hisz az összeesküvés-elméletben. Matucci mégis nyomozni akar, az igazgató óvatosságra inti: ha hibázik, megölhetik.

Matucci beszél Bruno Manzini iparmágnással, a halott Pantaleone tábornok féltestvérével, akit azonosnak gondol az egykori Szalamandrával, a fasiszták esküdt ellenségével. Matucci elmondja, hogy Pantaleone gyilkosa is ilyen névjegyet használt, megtévesztésül. Egyetértenek, hogy egy előkészítés alatt álló neofasiszta államcsíny bizonyítékai tűnnek el, gyilkosságok árán. Lili társát, a Harkály fedőnevű titkosügynököt Matucci sikertelenül faggatja. A távozó Harkályt a titkosszolgálat másik részlege ismét elfogja. A „Sebész” szadista kínvallatásnak veti alá, majd kilöki az emeleti ablakból, még mielőtt Matucci beavatkozhatna.

Az ezredest és Lili Anderst ismeretlenek megtámadják az utcán. Autós üldözés után Matucci elmenekül, Lilit jó barátjánál, Stefanelli kapitánynál rejti el. Stefanelli szerint Matucci az életét kockáztatja, és megpróbálja őt lebeszélni a további nyomozásról. Lilitől megtudják, hogy Pantaleone tábornok a dosszié egy másolatát elrejtette a villájában, egy szigeten. Matucci egy régi amerikai tengerészgyalogos ismerősével, Carl őrnaggyal odamegy, megtalálja a dokumentumokat, de a Pantaleone-villát Leporello utasítására körülvevő katonák megállítják. Roditi százados, Leporello segédtisztje el akarja venni a csomagot Matuccitól, aki csak Carl őrnagy fegyveres beavatkozásával nyer egérutat.

A dokumentumokat Matucci bemutatja Baldasare hercegnek, a titkosszolgálat igazgatójának. Bebizonyítja, hogy a Pantaleone helyére lépő Leporello tábornok puccsot szervez. Az igazgató azonban elveszi tőle a bizonyítékokat és Matuccit Lilivel együtt Svájcba küldi, hogy biztonságban legyenek, amíg ő maga intézkedik.

Svájcban Lili és Matucci viszonyba kerülnek. Az ezredes felkeresi Bruno Manzini iparmágnást, a fasiszták elszánt ellenségét. Megosztja vele Baldasaréval szembeni gyanakvását, emlékezetből leírja az összes dokumentum tartalmát, és segítséget kér az államcsíny megakadályozására. Közben túlél egy újabb gyilkos merényletet. Olaszországban Manzini látszólag csatlakozik Leporello és Baldassare puccsistáihoz. Matuccit elküldi Milánóba, hogy titokban tovább nyomozzon.

Bajtársai, Giorgone őrnagy és Stefanelli kapitány segítségével Matucci rájön, hogy Roditi százados katonai terrorkülönítményt toboroz. Stefanelli kapitányt elrabolják és megölik. Matucci megzsarolja Roditi kapitányt, aki Leporello feleségének szeretője, de Roditit is meggyilkolják, és Matucci ellen körözést adnak ki. Az ezredes megkísérli együttműködésre bírni a tábornok feleségét, de az feladja őt az összeesküvőknek. Matuccit a szadista „Sebész” kezére adják, a kínos haláltól csak Manzini embereinek rajtaütése menti meg. Manzini már tudja a puccs tervezett dátumát. Nagy fogadást ad, ahol a politikai és katonai vezetők, hírességek szinte teljes számban megjelennek. A fogadáson Matucci levetíti összegyűjtött bizonyítékait, a Leporello tábornok és Baldasare herceg által vezetett fasiszta államcsíny tervéről. Az összeesküvés két vezetőjét Matucci – a jelenlévő hadügyminiszter egyetértésével – letartóztatja. A titkosszolgálat élére, Baldasare helyére Matucci ezredest nevezik ki. Lili azonban nem marad mellette: a politikailag kockázatos Olaszország helyett a biztonságos Svájcba költözik.

Szereplők Szerep SzínészSzereposztás az IMDb.com szerint Magyar hangja (1. szinkron, 1983) Dante Matucci rendőr ezredes Franco Nero Mécs Károly Bruno Manzini iparmágnás, Pantaleone féltestvére Anthony Quinn Gruber Hugó Steffanelli kapitány Martin Balsam Verebes Károly Lili Anders, Pantaleone tábornok szeretője Sybil Danning Császár Angela Baldasare herceg, a titkosszolgálat igazgatója Christopher Lee Bárány Frigyes Carl Malinowski amerikai őrnagy Cleavon Little Benkő Péter „Sebész”, a kínvallató Paul L. Smith Simon György Roditi százados John Steiner Gáspár Sándor Leporello tábornok Eli Wallach Velenczey István Elena, Leporello tábornok felesége Claudia Cardinale Molnár Piroska Giorgione őrnagy Renzo Palmer Rajhona Ádám Harkály Jacques Herlin Surányi Imre Manzini testőre Nello Pazzafini Koroknay Géza Hadügyminiszter Andrea Esterhazy Rigoli kapitány Marino Masè Házmester John Stacy

Jegyzetek

További információ

Kategória:1981 filmjei Kategória:Brit filmdrámák Kategória:Olasz filmdrámák kategória:Brit bűnügyi filmek Kategória:Olasz bűnügyi filmek Kategória:Brit politikai filmek Kategória:Rómában játszódó filmek Kategória:Ausztrál írók művei alapján készült filmek