„J´Accuse...!” ("Vádolom!") Émile Zola nyílt levele a Dreyfus-ügy eseményeire válaszul, amely 1898. január 13-án jelent meg a L'Aurore újságban. Zola Franciaország elnökéhez, Félix Faure-hoz fordult, és antiszemitizmussal, valamint Alfred Dreyfus, a francia hadsereg vezérkari tisztjének jogellenes bebörtönzésével vádolta meg kormányát, akit kémkedésért életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéltek, és a Francia Guyana-i Ördög-szigeten található büntetőtelepre küldtek. Zola rámutatott a bírói hibákra és a komoly bizonyítékok hiányára Dreyfus pere során. A levél megjelent az újság címlapján, és felháborodást keltett Franciaországban és külföldön is. Zolát rágalmazásért vádolták meg, és 1898. február 23-án bűnösnek találták. A börtönbüntetés elkerülése érdekében Angliába menekült, és 1899 júniusában tért haza.
További Dreyfus ártatlanságát hirdető röpiratok közé tartozik Bernard Lazare Une erreur judiciaire: La vérité sur l’affaire Dreyfus ("Az igazságszolgáltatás tévedése: Az igazság a Dreyfus-ügyről", 1896. november) című műve.
A J'accuse! a világ egyik legismertebb újságcikkje.A. Pagès, Une journée dans l'affaire Dreyfus, p. 7. A levél népszerűségének köszönhetően, még az angol nyelvterületen is, a J'accuse! a felháborodás és a vádak gyakori kifejezésévé vált egy hatalmasság ellen, függetlenül a vád érdemétől.
Háttér Dreyfus-ügy
Alfred Dreyfus egy tehetős zsidó családból származó francia katonatiszt volt. 1894-ben, amikor a francia vezérkar tüzérkapitányaként szolgált, Dreyfust azzal gyanúsították, hogy titkos katonai információkat szolgáltatott a német kormánynak.
Egy Madame Marie Bastian nevű takarítónő és francia kém, aki a német nagykövetségen dolgozott, állt a nyomozás középpontjában. Rendszeresen átkutatta a német nagykövetség szemeteskosarait és postaládáit gyanús dokumentumok után kutatva.Burns, M. (1999). France and the Dreyfus Affair: A Documentary History. New York: St. Martin's College Publishing Group. 1894-ben egy gyanús bordereau-t (a dokumentumok részletes listáját) talált, és átadta Hubert-Joseph Henry őrnagynak, aki a francia katonai kémelhárításnál dolgozott a vezérkarban.
A hat darabra tépett bordereau-t Madame Bastian találta meg Maximilian von Schwartzkoppen, a német katonai attasé papírkosarában. Amikor a dokumentumot kivizsgálták, Dreyfust nagyrészt hivatásos kézírás-szakértők vallomásai alapján ítélték el: a grafológusok azt állították, hogy „Dreyfus írása és a bordereau írása közötti hasonlóság hiánya az "önhamisítás" bizonyítéka, és egy fantasztikusan részletes ábrát készítettek ennek bizonyítására”. Voltak állítások olyan katonatisztek részéről is, akik bizalmas bizonyítékokat szolgáltattak.
Dreyfust egy titkos katonai hadbíróságon hazaárulásban bűnösnek találták, amelynek során megtagadták tőle a jogot, hogy megvizsgálhassa az ellene felhozott bizonyítékokat. A hadsereg egy megalázó szertartás során megfosztotta rangjától, és az Ördög-szigetre szállította, egy fegyenctelepre, amely Francia Guyana partjainál található Dél-Amerikában.
Franciaország, ahol az antiszemitizmus mindig is jelen volt, különösen intenzív időszakot élt át ebben az időben; Dreyfus családján kívül nagyon kevesen védték. Ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság semmítőszéke alapos vizsgálat után hatályon kívül helyezte az első ítéletet. 1899-ben Dreyfus visszatért Franciaországba újratárgyalás céljából, de bár ismét bűnösnek találták, kegyelmet kapott. 1906-ban Dreyfus ismét fellebbezett; elérte a bűnös ítéletének hatályon kívül helyezését. 1906-ban a Becsületrend keresztjét is megkapta, amelyet „egy olyan katonának ítéltek, aki páratlan mártíromságot szenvedett el”.
Émile Zola
Émile Zola 1840. április 2-án született Párizsban. Fő irodalmi műve a Les Rougon-Macquart (Rougon-Macquart család) volt, egy húsz regényből álló monumentális ciklus a párizsi társadalomról a III. Napóleon alatti Második Francia Császárság idején és a francia-porosz háború után. Ő volt a naturalista mozgalom megalapítója a 19. századi irodalomban. Zola a Harmadik Köztársaság egyik legerősebb szószólója volt. 1893. július 13-án a Becsületrend tisztjévé nevezték ki, de 1898. július 26-án felfüggesztették. Rangját 1901. március 10-én állították vissza.
Kiadvány Zola 1898 januárjában kockáztatta karrierjét, amikor úgy döntött, hogy kiáll Alfred Dreyfus mellett. Zola nyílt levelet írt Félix Faure francia elnöknek, amelyben azzal vádolta a francia kormányt, hogy hamisan ítélte el Alfred Dreyfust, és antiszemitizmussal vádolta. Szándékában állt a vádat olyan széles körben érvényesíteni, hogy lényegében arra kényszerítse a kormány tagjait, hogy rágalmazásért bepereljék. A per benyújtása után a Dreyfus-pártiaknak (Dreyfus támogatóinak) lehetőségük lett volna megszerezni és nyilvánosságra hozni azokat a kétes bizonyítékokat, amelyek alapján Dreyfust elítélték. Zola levelét J'Accuse...! (franciául „vádolok”) címmel látta el, amely Georges Clemenceau liberális párizsi napilapjának, a L'Aurore-nak a címlapján jelent meg.
A J'Accuse...! tartalma Zola azzal érvelt, hogy „Alfred Dreyfus elítélése kémkedés hamis vádján alapult, és az igazságszolgáltatás félreértelmezését jelentette”. Először is rámutat, hogy az egész mögött az igazi ember, Du Paty de Clam őrnagy áll. Zola kijelenti: „Ő volt az, aki kitalálta a bordereauA bordereau részletes kimutatás, dokumentumok vagy számlák részletes felsorolása. szövegének Dreyfusnak való lediktálásának tervét; ő volt az, akinek az az ötlete támadt, hogy egy tükrökkel borított szobában megfigyelje őt. És ő volt az, akit Forzinetti őrnagy rajtakapott, amint egy redőnyös lámpást vitt magával, amelyet a vádlottra akart dobni, miközben az alszik, abban a reményben, hogy a hirtelen fényvillanástól felébredve Dreyfus kikotyogja bűnét.”Zola, E. . (13 January 1898). Translation by Chameleon Translations. Retrieved 12 February 2008.
Zola ezután rámutat, hogy ha az áruló kivizsgálását megfelelően akarnák lefolytatni, a bizonyítékok egyértelműen azt mutatnák, hogy a bordereau egy gyalogostiszttől származik, nem pedig egy tüzértiszttől, mint például Dreyfus.
Zola azzal érvel, hogy Dreyfus ártatlansága könnyen levezethető a körülményekből, amikor kijelenti: „Uram, ezek a tények magyarázzák, hogyan történt ez az igazságszolgáltatási tévedés; Dreyfus jellemének bizonyítékai, gazdagsága, indítékának hiánya és ártatlanságának folyamatos megerősítése együttesen azt mutatják, hogy Major du Paty de Clam okos képzeletének, a körülötte lévő vallási köröknek és a korunk csapását jelentő "piszkos zsidó" megszállottságnak az áldozata.”
További nyomozás után Zola rámutat, hogy egy Esterhazy őrnagy nevű férfit kellett volna elítélni ezért a bűncselekményért, és bizonyíték is volt rá, de nem lehetett bűnösnek nyilvánítani, hacsak a teljes vezérkar is nem volt bűnös, ezért a Hadügyminisztérium leplezte Esterhazyt.
Levele végén Zola azzal vádolja Billot tábornokot, hogy Dreyfus ártatlanságának abszolút bizonyítékát tartotta a kezében, és azt eltussolta. Mind de Boisdeffre, mind Gonse tábornokot vallási előítéletekkel vádolja Alfred Dreyfusszal szemben. A három írásszakértőt, Belhomme-ot, Varinard-t és Couard-t azzal vádolja, hogy hamis, megtévesztő jelentéseket nyújtottak be, kivéve, ha egy orvosi vizsgálat megállapítja, hogy olyan állapotban szenvednek, amely károsítja a látásukat és az ítélőképességüket.
Zola utolsó vádpontjai az első hadbíróság ellen a törvény megsértése voltak, amikor Alfred Dreyfust egy titkos dokumentum alapján ítélte el, a második hadbíróság ellen pedig Esterházy őrnagy tudatos felmentésének bűntette.
Zola pere és az azt követő események Zolát rágalmazásért állították bíróság elé, miután közzétette az elnöknek írt levelét; két héttel később elítélték. Börtönbüntetésre ítélték, és eltávolították a Becsületrendből. A börtönbüntetés elkerülése érdekében Zola Angliába menekült. Ott maradt a kabinet bukásáig; továbbra is Dreyfust védte.
Négy évvel a levél megjelenése után Zola szén-monoxid-mérgezésben meghalt, amelyet egy eldugult kémény okozott. 1908. június 4-én Zola földi maradványait a párizsi Panthéonban helyezték örök nyugalomra. 1953-ban a Libération újság egy párizsi tetőfedő halálos ágyán tett vallomását közölte, miszerint ő ölte meg Zolát azzal, hogy eltömítette háza kéményét.
A kifejezés későbbi használata
1913-ban Luis Manuel Rojas mexikói képviselő beszédet (Yo acuso...) mondott a Képviselőház előtt Henry Lane Wilson amerikai nagykövet ellen, mivel részt vett Francisco Ignacio Madero elnök és alelnök, valamint José María Pino Suárez meggyilkolásában. 1915-ben Richard Grelling német pacifista írt egy könyvet J'Accuse! címmel, amelyben elítélte a Német Birodalom cselekedeteit. 1919-ben Abel Gance kiadta J'accuse című filmjét,J'accuse (film) amely az első világháború elleni nyilatkozat volt, és ezzel nemzetközi hírnevet szerzett Gance-nek. 1925-ben a legnépszerűbb palesztin arab újság, a Filastin (La Palestine) egy négyoldalas vezércikket közölt, amelyben tiltakozott a Balfour-nyilatkozat ellen "J'Accuse!" címmel. 1938-ban a belga fasiszta politikus, Léon Degrelle polémikus füzetet adott ki Paul Stengers miniszter ellen J'accuse címmel „Vádalommal vádolom Paul Stengers minisztert”, hogy „halmozó, bankár, megtakarítások kifosztója és gyáva”. Ez egy megtorló röpiratot váltott ki J'accuse Léon Degrelle („Vádolom Léon Degrelle-t”) címmel. A J'Accuse egy földalatti újság címe volt a megszállt Franciaországban, amelyet Adam Rayski szerkesztett.
1950-ben, húsvét vasárnapján a lettrist mozgalomA lettrizmus egy francia avantgárd mozgalom, amelyet az 1940-es évek közepén a román bevándorló, Isidore Isou alapított Párizsban. tagjai Isten halálát hirdették a párizsi Notre-Dame székesegyház gyülekezete előtt. Michel Mourre a „J'accuse” kifejezéssel hirdette a római katolikus egyház gonoszságát. 1954-ben, Julius Robert Oppenheimer körüli vita és az Atomenergia Bizottságra nézve biztonsági kockázatot jelentő vádak idején Joseph és Stewart Alsop újságírók cikket írtak a Harper's Magazine-nak „We Accuse!” címmel, amelyben Oppenheimert, mint Lewis Strauss, az AEC elnöke által tartott piti sérelmek áldozatát védték.Alsop, J., & Alsop, S. "We Accuse!" Harper's (October 1954). Az I Accuse! című filmet,I Accuse! (film) amelyben José Ferrer alakította Dreyfus-t, 1958-ban mutatták be. 1961-ben, Adolf Eichmann pere során Gideon Hausner főügyész ezt a kifejezést használta nyitóbeszédében. 1982-ben Norman Podhoretz, a Commentary Magazine szerkesztője a „J'Accuse” címet használta egy cikkhez, amelyben az antiszemitizmust hibáztatta az Izrael elleni állítólagos túlzott kritika miatt az 1982-es izraeli-libanoni háború alatt. Szintén 1982-ben Graham Greene kiadta a J'Accuse: The Dark Side of Nice című könyvét, amelyben kijelentette, hogy Nizzában azért virágzik a szervezett bűnözés, mert a város felsőbb kormányzati szintjei védték az igazságszolgáltatás és a rendőrség korrupcióját.
1998-ban az ausztrál szatirikus televíziós műsor, a The Games debütált Jack Hughes karakterével a "J'Accuse" című epizódban. A műsor egy szatíra, amely többek között a Sydney-i olimpiai játékok szervezésében tapasztalható korrupciót kritizálja; a karakter, Jack Hughes egy újságíró, aki gyakran nyomoz botrányok és korrupció után, a műsor főszereplőinek nagy bosszúságára. 2003-ban a New Directions Publishing kiadta Aharon Shabtai izraeli költő J'Accuse című verseskötetét, amely két különböző gyűjteményből, a Politika és az Artzenu-ból származik, és Peter Cole fordította. 2008-ban Peter Greenaway filmrendező dokumentumfilmet adott ki Rembrandt vádlója címmel.Rembrandt's J'Accuse...! (film) Ez a film az Éjjeli őrjárat című filmjének kísérődarabja.Nightwatching (film) A film Greenaway azon elméletét illusztrálja, miszerint Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye nyomokat hagy egy gyilkosságra, amelyet a ábrázoltak közül néhányan elkövettek.