Despinits Péter (Temeskubin, 1837. december 7. – Szentendre, 1915. január 1.) ügyvéd, amatőr régész, gyűjtő, numizmata.

Életpályája 1872-ben a Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Egyesület alapító- és választmányi tagja volt. 1872-ben megbízták a jövőbeli múzeum régészeti szakosztályának szervezésével. 1873-tól kezdeményezésére vezették be a múzeumi törzskönyveket. 1873–1874 között az egyesület adományait gondozta. 1874-ben helyezték át Budapestre; a múzeumi gondnoki állását Miletz Jánosnak adta át. 1879-ben felvételéért folyamodott a horvátországi régészeti társulatba.

1883-ban Szentendre környékén kutatta a római település nyomait.

1898-ban a királyi ítélőtábla bírója volt Szegeden.

Munkássága A Dél-bánsági kirándulásain felkereste a római kori telepeket és a középkori várakat; helyi lelkészekkel, tanítókkal járta be a falvakat, s a széthordott régészeti anyagot feljegyezte. Kapcsolata nem szakadt meg a Bánsággal: levelezett a múzeum elnökével, Ormós Zsigmonddal, annak gyűjteményanyagát gazdagította vásárlásokkal, cserével; pl. Ormós Zsigmond megbízottjaként Lipcsében, Bécsben és Berlinben érméket, miniatűr festményeket cserélt és vásárolt. Saját, főleg Dél-bánsági (Temeskubin és Szendrő környékéről származó) bronz-, római és kora középkori anyagot magában foglaló régészeti gyűjteményt állított össze, amelyből néhány tárgyat Budapestre, a VIII. nemzetközi régészeti és embertani kongresszusra küldött. Tanulmányi kirándulásokat tett Viminaciumba (Ortvay Tivadarral), a szendrői várhoz. Ortvay Tivadarral a Magyar Tudományos Akadémian tartott előadása után vitába szállt, mivel nem értett egyet Keve várának a római Contramargummal való azonosításával. Több régészeti cikke jelent meg szaklapokban.

Művei Archeológiái levelek (Archaeologiai Értesítő, 1871) A délmagyarországi műrégiségi múzeum régiségeinek leírása (Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Emlékkönyv, 1873) A szamárfő jelvénye az ősi dákok pénzein (Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Emlékkönyv, 1873) Liliomok az Anjou-házi magyar királyok pénzein (Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Emlékkönyv, 1873) Temesvár- buziási cserépleletek (Archaeologiai Értesítő, 1875)

Díjai A Vaskorona-rend III. osztálya (1899)

Jegyzetek

Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002

További információk

Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja. Budapest, Argumentum, Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, Magyar Numizmatikai Társulat, 2010. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891–1914. Hornyánszky Viktor

Kategória:1837-ben született személyek Kategória:1915-ben elhunyt személyek