A Whig Párt avagy whigek az angol, skót, ír, nagy-britanniai és egyesült királyságbeli parlamentekben működő pártok voltak. Az 1680-as évektől egészen az 1850-es évekig a Brit-szigetek országainak két politikai csoportosulása közül az egyik tábort jelentették. Az 1850-es évek végére egyesültek Robert Peel nevével fémjelezett csoportosulással (Peelites), és a Radikálisokkal, majd Liberális Párt néven működtek tovább.
Története 1678-ban alakult, megalakulásukat azon, hasonló elveket valló arisztokrata és közrendű képviselők összefogása eredményezte, akik az abszolút monarchia helyett az alkotmányos monarchiát, valamint toleranciát hirdettek a nem anglikán protestáns felekezetekkel szemben. Viszont a katolikus hitükben nagyrészt megmaradt írekkel, és részben megmaradt skótokkal szemben eleinte egyáltalán nem, csak a 19. századra vált a párt egyenjogúsításuk szószólójává.
Részben nekik köszönhető az 1688-as dicsőséges forradalom sikeressége, Orániai Vilmos trónralépése. Küzdöttek a római katolikus Stuart-ház katolikus ágának trónöröklési rendből történő kizárásáért, mely az 1701-es örökösödési törvény elfogadásával meg is valósult. A „whig fölény” néven elhíresült időszakot (1714–1760) I. György trónra lépése, valamint az 1715-ös jakobita felkelés leverése tette lehetővé. 1715-ben teljes mértékben átvették a kormány irányítását, minden jelentős pozícióból eltávolították a torykat, legyen szó akár a hadseregről, vagy az anglikán egyházról. Ők adták Nagy-Britannia első miniszterelnökét Robert Walpole személyében, aki 1721 és 1742 között töltötte be ezen pozíciót. Utódja ugyancsak a whigek közül kikerülő Henry Pelham pedig 1743-tól 1754-ig volt kormányfő. Egészen 1760-ig gyakorlatilag "egypártrendszerként" működtették Nagy Britanniát. III. György király uralkodása során ugyan "visszaengedte" a torykat a politikába, de az előbbiek kormányzati monopolhelyzete még egészen 1783-ig megmaradt. Az utókor az ún. „whig oligarchia hosszú időszakának” titulálja a korszakot.
1784-re mind a whigek, mind a toryk klubpárt jellegük végéhez értek, Charles James Fox lett az immár átszervezett, strukturálisan is átalakított Whig-párt vezetője. A párt támogatói általában az arisztokrata családok közül került ki, de a 19. századra már túlnyomórészt az iparmágnások és az első ipari forradalomból meggazdagodott kereskedők finanszírozták azt. Ideológiáját tekintve, programja ekkortájt már magában foglalta a parlament felsőbbségének elvét (az elképzelés alapján a kormányzati intézmények hierarchiájában a törvényhozó hatalom áll a legfelső helyen), a rabszolgaság eltörlését, a választójog kiterjesztését, valamint a katolikusok teljes jogegyenlőségének elérése felé vezető folyamat felgyorsítását.
Választási eredményei Mind az angol, a nagy-britanniai, majd végül az egyesült királyságbeli parlamentben is csak az alsóházba (a Képviselőházba, pontosabban a Közrendiházba) kerültek be a képviselők választással.
Angol parlament ÉvVezetőMandátumok száma+/–Pozíció 1661Denzil Holles139 2.1679 márciusaAnthony Ashley Cooper 79 1.1679 októbere 92 1.1681 1 1.1685John Somers 252 2.1689 262 1.1690 78 2.1695 16 1.1698 11 1.1701 januárja 27 2.1701 novembere 29 1.1702 64 2.1705 49 2.
Nagy-Britannia parlamentje ÉvVezetőMandátumok száma+/–PozícióStátusz1708John Somers 45 1.ellenzék1710 95 2.ellenzék1713 25 2.ellenzék1715Charles Townshend 180 1.kormánypárt1722 48 1.kormánypárt1727 26 1.kormánypárt1734Robert Walpole 85 1.kormánypárt1741 44 1.kormánypárt1747Henry Pelham 52 1.kormánypárt1754Thomas Pelham-Holles 30 1.kormánypárt1761 78 1.kormánypárt1768Augustus FitzRoyN/A 1.kormánypárt1774Charles Watson-Wentworth ismeretlen 2.ellenzék1780 39 2.ellenzék1784Charles James Fox 99 2.ellenzék1790 28 2.ellenzék1796 88 2.ellenzék
Egyesült Királyság ÉvVezetőSzavazatok száma%Mandátumok száma+/–PozícióStátusz1802Charles James FoxN/A 184 2.ellenzék1806William Grenville 162 1.kormánypárt1807 218 2.ellenzék1812 17 2.ellenzék1818Charles Grey 21 2.ellenzék1820 40 2.ellenzék1826Henry Petty-Fitzmaurice 17 2.ellenzék1830 2 2.kormánypárt1831Charles Grey 174 1.kormánypárt1832554,71967.0% 71 1.kormánypárt1835William Lamb349,86857.3% 56 1.kormánypárt1837418,33151.7% 41 1.kormánypárt1841273,90246.9% 73 2.ellenzék1847John Russell259,31153.8% 21 2.kormánypárt1852430,88257.9% 32 2.ellenzék1857Henry John Temple464,12765.9% 53 1.kormánypárt1859372,11765.7% 21 1.kormánypárt
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
Anglia történelme Tory Párt Robert Walpole George Grenville Klasszikus liberalizmus
Kategória:Az Egyesült Királyság pártjai Kategória:Megszűnt pártok Kategória:Konzervatív liberális pártok