Seljublje falu Bosznia-Hercegovinában, Kalesija községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 13, közúton 17 km-re keletre, községközpontjától légvonalban 8, közúton 11 km-re északra, a Majevica-hegység lejtőin, a Gribaja-folyó völgyében, 450-550 méteres magasságban fekszik.
Éghajlata Kalesija és környéke mérsékelt kontinentális éghajlattal rendelkezik; az év során nem jellemzők jelentős hőmérséklet-ingadozások. A nyár meleg, de nem mediterrán jellegű: július–augusztusban a nappali maximum általában 28–30 °C körül alakul. A tél viszont valóban kontinentális: januárban a nappali maximum nagyjából 4–7 °C, éjszaka pedig rendszeresen fagypont alá süllyedhet. A csapadék egész évben jelentős, nincs igazi száraz évszak. Az éves mennyiség különböző adatforrások szerint nagyjából 900–1000 mm körül van. A legcsapadékosabb időszak általában május–július, míg augusztus–szeptember rendszerint szárazabb.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb40Bosnyák1013918Horvát00Jugoszláv10Egyéb00Összesen1018923
Története Őskor és ókor A Kalesija környéki emberi települések legkorábbi megbízható nyomai az eneolitikumba (rézkorba) nyúlnak vissza. A Kalesija környéki erődített települések kutatása során olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek megerősítik, hogy a régió már az ősidők óta lakott volt. A Kalesija környékének legjelentősebb őskori települései közé tartozik a Jajići melletti erődített település, a Kusonje melletti Kosovača, valamint a Mešanovići (Gornje Petrovice) területén található erődítmény; összesen hét ilyen lelőhely ismert a térségben.
Az i. e. 2. évezred vége felé illír törzsek vándoroltak a mai Bosznia-Hercegovina területére. Jelenlétüket számos régészeti lelet, különféle tárgyak és eszközök, valamint a tágabb értelemben vett Kalesija térségének hegyi erődített településein fellelt szobrok igazolják. Egy ilyen emléket fedeztek fel a Zvornik községhez tartozó Dardagani falu közelében, amely Kalesijától mintegy 10 kilométerre keletre fekszik. Az e vidéken élő törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, és a feltételezések szerint a hegyi erődített települések egyben a törzsfők székhelyei is voltak.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött az i. sz. 6. és 9. év között.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A római korban a Kalesija térségében található városi jellegű települések a korábbi őskori időszakból kiindulva tovább léteztek, amiről olyan régészeti leletek tanúskodnak, mint például római kerámiatöredékek, edények és római rézérmék.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina – beleértve Kalesija vidékének – etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek). Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A Spreča náhije először 1533-ban bukkan fel a forrásokban mint a Zvorniki szandzsák része. Területe lefedte a középkori Spreča „župa” (megye/kerület) – a Spreča folyó felső folyása köré szerveződött – területét, és tizenkét települést foglalt magában: Hrasno, Seljublje, Vukovije, Tojšići, Donja Okrugla, Gornja Okrugla, Dubrave, Dedino, Bukovica, Dubnica, Kalesija és Svojat. A Zvorniki szandzsák megalakulásától 1541-ig a Ruméliai ejálet részét képezte. Ezt követően – egészen az 1580-as évig, amikor is létrejött a Boszniai pasalik – a Budai pasalikhoz tartozott; ekkor az utóbbihoz csatolták, és ott is maradt a boszniai oszmán uralom végéig.
Az iszlamizáció folyamata a defterek (oszmán adóösszeírások) alapján követhető nyomon; ezek segítségével megállapítható, milyen mértékben tértek át az iszlám hitre a bogumilok, a katolikusok és az ortodox keresztények. Az iszlámra való áttérés leginkább a bogumilok körében volt jellemző. Északkelet-Boszniában a lakosság körében az első iszlámra térések Zvornik és Srebrenica külvárosainak, illetve erődített városainak térségében mentek végbe. A térség 17. és 18. századi etnikai viszonyait befolyásolta a Magyarországról visszatérő bosnyákok – azon emberek – jelenléte, akik korábban, Magyarország oszmán meghódítása idején vándoroltak oda. Ők elsősorban Kalesija és Caparde térségében telepedtek le.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Zvorniki járáshoz tartozó településen 62 háztartást és 301 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 122. o.
A felgyorsult gazdasági fejlődés – különösen az ipar és a közlekedési infrastruktúra kiépítése terén – ellenére Kalesija térsége ipari létesítmények nélküli mezőgazdasági régió maradt. A 20. század elején az egyetlen jelentős közúti kapcsolatot a Tuzlát és Zvornikot Požarnicán és Kalesiján keresztül összekötő makadámút jelentette, amely így összekapcsolta Kalesija térségét ezekkel az ipari központokkal. A meglévő úthálózat mellett számos fogadó, üzlet és kézművesműhely is működött a területen. A Tuzla–Zvornik vasútvonal építése még az első világháború előtt megkezdődött, ám a harcok kitörése miatt félbeszakadt.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az agrárreform a bosnyákok egyoldalú kisemmizéséhez vezetett, és sajátos nemzetpolitikai célokat szolgált. A reform a kalesijai térséget is érintette; hatását leginkább a helyi földbirtokosok (agák és bégek) érezték meg. Ebben az időszakban a Jugoszláv Királyság semmit sem nyújtott a kalesijai régió bosnyák lakosságának, csupán elvett tőlük. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1918-tól 1929. október 3-ig Kalesija térsége közigazgatásilag a Vlasenicai, Zvorniki és Tuzlai körzetekhez tartozott, amelyek a Tuzlai régió részét képezték.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A háborúban a falut érintő legfontosabb esemény 1943 novemberében történt: Seljublje nem egyszerűen „a háború áldozata” volt, hanem konkrét partizán–Zeleni kadar (zöld káder) fegyveres harc színtere, amelynek során a falut a partizánok felégették. A 16. vajdasági partizánhadosztály 1943 őszén a Tuzla–Majevica térségében harcolt. A korabeli jugoszláv katonai dokumentumok szerint a hadosztály egységei Požarnica térségében támadták a csetnik és Zeleni kadar (muszlim fegyveres mozgalom egységei) alakulatokat. A partizánok Seljublje és Hrasno térségében öt sebesültet hagytak hátra 32 főnyi biztosító erővel, de Zeleni kadar emberei éjszaka visszatértek, és megtámadták őket. A partizánok ezután visszatértek, és súlyos harc bontakozott ki házról házra. A harcok során Seljubljét, Horozovinát és Hrasno egy részét felégették. 1944 májusában ismét komoly harcok voltak Hrasno–Seljublje térségében, ahol a partizánok a Zeleni kadarral kerültek összecsapásba. A jelentés 40 ellenséges halottról, 20 sebesültről és 5 fogolyról, valamint 15 partizán halottról és 35 sebesültről számol be.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A szocialista jugoszláv időszak A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. 1948 és 1991 között a migrációs folyamatok lassították a népességnövekedést; ez a tendencia különösen az 1961–1971 közötti időszakban volt jellemző. Ebben az időszakban jelentős volt az elvándorlás: a helyi munkalehetőségek és az ipari létesítmények hiánya miatt sokan nyugati országokba – különösen Németországba és Ausztriába – távoztak munkavállalás céljából. Gazdasági szempontból Kalesija térsége az 1970-es évekig döntően mezőgazdasági jellegű maradt.
A közlekedési kapcsolatok az 1970-es évek végén javultak a Tuzla–Zvornik főút, valamint a Međaš–Živinice, Caparde–Šekovići és Caparde–Snagovo–Zvornik regionális utak és a helyi úthálózat burkolattal való ellátása révén. Ezen utak megépítése összekapcsolta a településeket a községközponttal, kedvezőbb feltételeket teremtve Kalesija község gyors gazdasági fejlődéséhez, valamint javítva a szomszédos községekkel való összeköttetést. Létrejött az egységes PTT-hálózat (posta, távíró és telefon), az első járóbeteg-ellátó központ pedig az 1960-as évek első felében épült fel.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.